Ambrus Attila: Igyekszem kihasználni a hírnevem úgy, hogy ne pojáca legyek
Újabb vállalkozásba kezdett a keramikus.
Ambrus Attila felesége oldalán járja az országot a maga által készített kerámiákkal, de nemrégiben jelentette meg a legújabb könyvét is, amelynek bemutatóján az Index is ott volt. Ezúttal a Viszkis új terepen próbálta ki magát, amivel hű marad a becenevéhez. Mostanság ugyanis whisky-esteket tart, így Skóciába és Írországba is jár gyárlátogatásokra, ahol megtekinti a whisky-gyártás folyamatát, majd ezt a tudást adja át a közönségnek.
„Most három egymást követő hétvégén is tartottunk ilyet egy múzeum bárban. Ilyenkor három különböző whisky fajtát is megkóstolunk: skót, ír, kanadai whisky-t, bourbont. Megtanulhatják a résztvevők azt is, hogy egyáltalán miként illik whisky-t fogyasztani, hiszen mi, magyarok azért szeretjük ész nélkül inni azt. Ezeken az esteken mesélek régi történeteket is, például, hogyan csempésztem be a börtönbe whisky-t annak idején” – mesélte a Borsnak Ambrus, aki estjein a whisky történelmén túl saját történetét is elmeséli, ha kérik rá.
Eleve, ha magáról a whisky-ről mesélnék – pár embert leszámítva –, senkit nem érdekelne, hiszen nagyon száraz téma lenne. Ezért is színesítem a saját történeteimmel, valamint kiegészítem olyan dolgokkal, hogy miként hozta el az amerikai szesztilalom a szervezett bűnözés korát a tengerentúlon. (...) Szóval, ilyen érdekességeket hallhat tőlem az, aki ellátogat egy estemre. Emellett persze lehet nyugodtan kérdezni, akár a whisky-kről, akár a múltamról – igaz, ez utóbbira vonatkozóan azért több kérdést kapok.
Mint kiderült, az egykori jégkorongozó nemsokára saját márkájú csokoládét kész piacra dobni, de könnyem lehet, hogy itt nem áll meg.
Most jön ki a bourbon ízű csokoládém is, a későbbiekben ugyanezen brand alatt whisky is készülhet majd. Igyekszem kihasználni a hírnevem úgy, hogy ne pojáca legyek és ne a nullát szorozzam, hiszen úgy előbb-utóbb elfogy a levegő.