Index Vakbarát Hírportál

Téglával nyert Capa-nagydíjat

2015.10.21. 18:54
Idén először adta át a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. Kudász Gábor Arion Az emberi lépték című sorozata kapta az elismerést, a képek főszereplője a tégla, ami tökéletes jelkép, hiszen bármi lehet belőle.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő alkotók elismerésére 2014 októberében alapította a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat. Az ötmillió forint összdíjazású díjról nemzetközi zsűri döntött, előbb a három döntőst választották ki: Stiller Ákost, Sopronyi Gyulát és Kudász Gábor Ariont, ők 500-500 ezer forintos ösztöndíjat kaptak, majd végül a nyertes, Kudász Gábor Arion további 3,5 millió forintot. Az ünnepélyes díjátadót október 21-én tartják a Capa Központban.  

A Capa-nagydíjat idén először adták át, de jövőre is kiírják a pályázatot.



Rovatok