A sötét és fagyos éjszakában különleges látvány tárult elém, amikor megvilágítottam a lesem előtti vízfelületet. Gémek, rókák és vidrák a fénnyel mit sem törődve élték aktív életüket, számomra ismert környezetben, ám ez idáig láthatatlanul. Tizenöt év alatt már sok száz napot töltöttem halászó gémek és kócsagok fotózásával, az idei télen a mesterséges megvilágításnak köszönhetően mégis sikerült teljesen új képi világot alkotni. 47 napot és éjszakát fotóztam szünet nélkül, annyira magával ragadott az extrém fényviszonyokkal való képalkotás. Korábban sokat dolgoztam már vakufény mellett éjszaka, de ahhoz képest a folyamatos megvilágítás rengeteg új lehetőséget kínált. Hosszú expozíciós idő alatt a madarak mozgásukkal hozták létre a kompozíciót, minden egyes képet teljesen egyedivé téve ezzel.

Iszapbirkózás (A madarak viselkedése kategória)

A kamera előtt extrém közelségben szűrögetik az iszapot a rózsás flamingók a franciaországi Rhône folyó deltájában. Míg máshol a flamingók százméteres távolságból elmenekülnek az embertől, a Pont De Gau parkon belül ugyanazokat a madarakat akár öt méterről is meg lehet figyelni séta közben. Ez a közvetlen viselkedés a húszéves rendszeres etetésnek, a háborítatlanságnak és a látogatók állandó jelenlétének köszönhető. Ez a hely évente százezer látogatót vonz, és felhívja a figyelmet arra, hogy fontosnak érezzük környezetünk megóvását. A fotó egy akváriumba helyezett fényképezőgéppel, távirányítással készült.

Gladiátorok (Az emlősök viselkedése kategória, 2. díj) 

A képen látható rókák élelemszerzés és táplálkozás közben csaptak össze, hogy az egyik elvegye a másiktól a már félig megrágott belsőséget. A harc hevében – ami gyors és elég intenzív volt – sikerült megörökítenem azt a pillanatot, amikor a megtámadott róka szájából szó szerint kirepült a zsákmány.

Délutáni szieszta (Az emlősök viselkedése kategória)

Pihenő, kérődző bikacsapat rovarokra vadászó seregélyekkel május elején, késő délután, Páty közelében. 

A téli ragadozómadár-etetőmnél sűrűn megjelentek a hollók, de sosem merészkedtek a les közelébe. Viszont egyik nap arra lettem figyelmes, hogy az egerészölyvek egymás után elszállnak. Azt hittem, valamilyen sas van a közelben, de tévedtem, mert egyszerre 22 holló szállt le az etetőhelyre. Ekkor sikerült lefotóznom őket.

Régóta foglalkoztat ez a téma: vakuval túlexponált hóesést fotózni. Ha alkalmam van rá, szeretek ezzel kísérletezni.

Szeptemberi alkonyatban, a Börzsöny sűrű, fenyves tűlevélszőnyegén komponálva fotóztam a pöfeteggombákat. A termőtest megérésekor a gomba csúcsán egy felrepedő pórus képződik, amelyen át spórák tömege száll ki, enyhe nyomásra vagy pöccintésre pedig a gomba látványos spórafelhőt lövellhet ki magából. Egyik legizgalmasabb fotótémám volt ennek a látványos jelenségnek a bemutatása, különféle megvilágításokkal kísérletezve. Hatodik alkalommal, a kék óra izgalmas miliőjében sikerült megvalósítanom az elképzelésemet.

A hollók egy életre választanak párt maguknak, és saját territóriumot tartanak. Ezt a területet – amely a megélhetésüket és a sikeres szaporodásukat is biztosítja – keményen védelmezik a fajtársaikkal szemben. A képen látható hollónak a Bihar-hegység festői tájai között van a birodalma, és hajnali első útja során semmi sem kerüli el a figyelmét.

Búcsú a fénytől (A madarak viselkedése kategória) 

Télen sok időt fektettem az énekesmadarak fotózásába különféle körülmények között, különböző technikákkal. Ezen a képen egy távozó széncinege mozdulata látható…

Szív-köd (Kompozíció, forma és kísérletezés kategória)

A köd otthonául szolgáló Cassiopeia a jellegzetes W alakja miatt jól ismert égi alakzat, még a csillagászatot közelebbről nem ismerők előtt is. Az északi félgömb egyik legnépszerűbb cirkumpoláris csillagképe számos gyönyörű mélységobjektumot rejt, ám ezek közül is kiemelkedik a rendkívül jellegzetes alakú, szív formájú ködösség. Az IC 1805 megközelítőleg 7500 fényévre található a Napunktól, a Perseus-karban helyezkedik el. A Szív-köd közepét a laza szerkezetű Melotte 15 halmaz uralja. A szív csúcsában található igen fényes csomó külön katalógusszámot visel: NGC 896-ként ismerjük, fényessége miatt jóval korábban felfedezték, mint a teljes alakzatot. 

Turbó (Az állatok viselkedése kategória)

Az unokaöcsémmel néztük az egyik kedvenc meséjét, ami Turbóról, a versenyző csigáról szól. Ekkor jött az ötlet: elkészítem neki a képet Turbóról – vagyis ahogy ő hívja, Tujbóról. A kép 2 perces expozíciós idővel készült, LED-lámpával megvilágítva, és a második redőnyre villantva egy narancsfóliás vakuval.

Fejőstehenek (Állatok szemtől szemben kategória) 

Makrotémákra vadásztam, amikor az egyik fűszálon felfigyeltem erre a rendkívül érdekes jelenetre. A hangyák – látszólag – tökéletes szimbiózisban élnek a levéltetvekkel, amelyekre folyamatosan vigyáznak, persze nem teljesen önzetlenül. Csápjaikkal ingerlik őket, aminek hatására a levéltetvek magas cukortartalmú nedvet választanak ki védekezésképpen – ezt a hangyák előszeretettel fogyasztják. Igyekeztem a helyzetről olyan fotót készíteni, amely egyetlen kockában meséli el ezt a történetet.

A kívül fehér, belül zöld színű zsákállatok (Didemnum molle) kolóniái gyakran előfordulnak a trópusi tengerekben. Ez a felvétel egy áramlástól védett helyen készült, ellenfénytechnikával, a lehető legnagyobb nagyítással a zsákállat belsejéről.

A somogyi erdőkben egy valaha volt gazdaság romos épületei között nézelődve motoszkálásra lettem figyelmes. Aznap késő délután bevackoltam magam egy közeli bokor tövébe, hátha sikerül lencsevégre kapni a zaj forrását. Mint kiderült, egy rókacsalád „hasznosította újra” az épületet, egyikük előszeretettel mászkált az omladozó fal tetején, a képen szereplő ravaszdi pedig az ablakot használta közlekedésre az ajtó helyett.

Szitakötőt fogtam (A madarak viselkedése kategória)

Ennek a fotónak az elkészültét hosszas megfigyelés előzte meg. Napokig figyeltem a gyurgyalagot, ahogy táplálékot hord fiókájának a költőüregbe. Majd a megfelelő távolság és háttér kiválasztása után már „csak” ki kellett várni, hogy a madár, szitakötővel a csőrében, megfelelő pozícióban a képbe repüljön. A fotó lessátorból, körülbelül 13 méter távolságból készült.

Tavasz télen (Növények és gombák kategória)

2014-ben az enyhe télnek köszönhetően már karácsonykor találtam nyíló mocsári gólyahíreket. Később, amikor az év vége felé beköszöntöttek a hidegek, gondoltam, hogy megnézem, mi történt a virágokkal. Szilveszter napján visszamentem, és csodálatos látvány fogadott: a virágok a jégbe fagyva, zúzmarásan feküdtek.

A képen egy hóban lenyűgöző ügyességgel egerésző róka látható.

Jéglabirintus (Kompozíció, forma és kísérletezés, 1. díj)

2014 januárja nagyon különleges volt a Lofoten-szigeteken. A hőmérséklet heteken keresztül 0 oC alatt maradt, és nem volt csapadék. A tavakon vastag jégkéreg nőtt, még a tenger közvetlen közelében is – az átlátszó jég alatt dermedt hallgatásba burkolózott a tavak mélye. Ennek a tónak a felületén gyönyörű mintázatba töredezett a jég, ami a partján emelkedő függőleges sziklafal tetejéről látszott a legjobban. Két héten keresztül mindennap felmásztam erre a hegycsúcsra, hogy lássam, hogyan változik a jég mintázata. Január végén a nap már elég magasan járt az égen ahhoz (karácsony táján egy hónapig nem emelkedik a horizont fölé), hogy déltájban alacsony szögből megvilágítsa a jég felszínét. Ekkor kértem meg a páromat, hogy menjen rá a jégre (biztonságos volt!) – egyedül ez adhatott viszonyítási alapot a jég elképesztő mintázatához.

A fotón látható barna medvét a finn–orosz határ közelében sikerült lencsevégre kapni. A medvék viszonylag későn érkeztek a területre, ezért a fénnyel sokszor küzdöttem. Ám amikor ellenfényben megjelent ez az állat, csodálatos érzés fogott el, s elkészítettem az áhított fotót.

Az elmúlt négy év legszerencsésebb pillanatai voltak, amikor a vidramama előttem tanítgatta halászni picinyeit. Olyannyira mesébe illő történet volt, hogy mozdulatról mozdulatra azokat a jeleneteket figyelhettem meg, mint amikor Karak tanítja vadászni a kis Vukot. Az első héten a bébividrák még nem tudtak a víz alá merülni a gyenge izmaik és a bundájukban rekedt levegő miatt, de igen hamar eltanulták anyjuktól a halfogás mesterségét. Két héttel az első megjelenésüket követően már önállóan is zsákmányoltak. Ezt a fotózást kétéves előkészületi munka, lesépítés és kísérletezés előzte meg. A tervek szerint éjszakai madárfotózásra épült a rendszer, a vidrák csak bónuszként jelentek meg. Amikor végre minden összeállt, és egy hónapot a fotózásuknak szentelhettem, éppen akkor jelent meg először egy egész vidracsalád a lesem előtt.

Aznap megtanultam, hogy minden állatnak és embernek megvan a helye és területe földünkön, és ezt tiszteletben kell tartani. A hattyú fiókáival messze távolban úszott. Gondoltam, én is úszom a kutyámmal a part mentén. Állványra tettem a fényképezőmet, komponáltam, és csobbantunk a Balatonba. Valószínűleg a kutya izgathatta fel a tojót, mert szemvillanás alatt termett a hátunk mögött. Támadott. Védte a kicsinyeit. Elemi ösztönből én is támadtam, hiszen védtem a kutyámat. Az önkioldásra beállított gépem pedig rögzítette a mama-gazda harcot. Egyetlen expozíció, egy meg nem ismételhető pillanatról, amit soha többé nem akarok átélni.