Index Vakbarát Hírportál

Az út hol sima, hol meg összekuszálódik

2015.11.20. 20:38
Egy évvel Kerekes Gábor halála után tekinthető meg egy válogatás az Artphoto Galériában a művész Zóna című sorozatából. Kerekes Gábor fotográfus, Balázs Béla-díjas, érdemes művész, aki a Fotóművészet negyedéves pályázatain is több nívódíjat kapott. Karrierjét 1973-ban kezdte segédriporterként a Budapesti Fényképész Szövetkezetnél, majd a Vasipari Kutató Intézet, a Képes 7 és a Képes Európa fotóriportereként, a '90-es évektől pedig szabadúszóként folytatta. 1992 óta a camera obscura különféle módozataitól kezdve a történeti fotóeljárásokon át a polaroidig terjed technikai repertoárja. Eszköztárából – több eljárás ismeretével – mindig azt választotta ki, ami mondanivalójának, a megoldandó feladatnak legjobban megfelelt. Érdeklődése mindinkább a történeti technikák felé fordult (sópapír, kimásolópapír); épített magának egy 30x40 cm-es kamerát. A halála előtti években készült képeia születés, létezés, halál, elmúlás kérdéskörét kutatták.

 Kerekes Gábor több mint egy évtizede vásárolt egy 16 mm-es Bolex (Kerekesre jellemzően kézzel felhúzható, mechanikus) filmkamerát, amivel többféle koncepció alapján rendszeresen készített felvételeket. Többször visszajárt Tatabánya pusztuló ipari tájaira és más hasonló, enyészetnek meghagyott, posztindusztriális területekre. Az így leforgatott sorozatfelvételekre 16 mm-es negatívokként tekintett, és 2012 decemberében megkezdte a válogatást a filmkockákról, amikről az általa készített nagyítások születtek. Úgy érezte, hogy a 16 mm-es kisméretű negatívok fölnagyítása, jobban mondva „szétesése” által megadhatók azok a formai keretek, amik fölerősítik a művészi szándékot, és jól illeszkednek a kizárólag múlandósággal terhelt tartalomhoz. A képek tájai – és maga a dokupapíros képi világ is – egy kaotikus, utópisztikus, romos, disztopikus univerzumról tudósítanak, kivétel nélkül embernélküliek, talán Gábor belső halálérzetét, elmúlás feletti melankóliáját rögzítik, illetve vetítik ki. Nem véletlen Tarkovszkij Stalker című filmjének idézése, ahonnan a kiállítás és a képek Zóna címe keletkezett. /Barta Zsolt Péter/

A Kerekes Gábor-kiállítás 2015. november 22-ig látható az Artphoto Galériában.



Rovatok