Kemény rock kell, nem a műanyag virsli
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Öt forint a beugró, négy a vizezett sörike, és a Bergendy dönti el, ki léphet fel – ha ennyiből megvan, hol járunk, akkor talán már nagymamának vagy nagypapának tetszik lenni, és az unokák el sem tudják képzelni, mekkora bulik voltak annak idején ott, ahol a durvább tvisztelés figyelmeztetés nélküli kipofozást vonhatott maga után. A Kádár-rendszer legendás szórakozóhelye, az Ifipark Urbán Tamás fényképein.
„Kitiltást eredményeznek a következő kihágások: Ízléstelen táncolás, nem twist számra történő twistelés, egy lánnyal több fiú twistelése, fiúk egymás közti twistelése, és más, feltűnést keltő viselkedés.” (A Budai Ifjúsági Park belépési szabályzata 1962-ből)
Az Ifjúsági Parkról szóló kiállítás a Várkert Bazárban a százezreknek életre szóló koncerteket, csókolózásokat és másfajta nemzedéki élményeket adó eredeti helyszínen több a magyar beat és rock nosztalgikus bemutatásánál, benne van kicsiben a Kádár-rendszer is, ahogy az a színpadról, a Bambik mellől, a rendfenntartók szemszögéből és a kerítés túloldaláról kinézett. Az Ifipark története az ifjúsági kultúra, a hatalmi ellenőrzések, lázadások és simulások története is.
Urbán Tamás legtöbb itt készült képe az akkorra már legendás Ifipark hetvenes-nyolcvanas éveit mutatja, amikor már sokkal lazább volt a dresszkód, az asztalokon pedig még kólásüvegek is előfordultak a söröskriglik mellett. Az egyik legszebb kilátást (miniszoknyáktól függetlenül) nyújtó, ám erősen lepattant, évről évre csak épphogy kipofozott szórakozóhely addigra már látott egyet s mást, többek között jó néhány valódi pofont is, mindenekelőtt a hely rendfenntartó pribékeitől. És mindenféle tviszteket is – az sem lehetetlen, hogy egy lány, több fiú felállásban is. (Fotó:
Urbán Tamás)
A budai Duna-parton 1961. augusztus 20-án megnyílt szórakozóhelyen az első években fegyelemsértésnek számított, ha egy fiú nyakkendő nélkül jelent meg, vagy ha egy lány túl rövid szoknyában ment szórakozni; előbbiekkel szemben a 18 év feletti életkoron kívül a sportos frizura, fehér ing, zakó, szövetnadrág kombó volt az alapelvárás. A színes inges, hangoskodó renitenseket tényleg szó szerint kipofozták; erre voltak foganatosítva az ifjúgárdisták és legelsősorban Rajnák, az Ifipark legendás vezetője. (Fotó:
Urbán Tamás)
A rendszerhű díjbirkózóból a KISZ ifjúsági vonalára kerülő, a rendet külön bejáratú gumibottal fenntartó Rajnákot nem véletlenül énekelte meg Cseh Tamás, és hívták ugyanígy a szemét dirit a Megáll az időben: a jampec módra táncoló fiatalokat és a hosszú hajú huligánokat saját kézzel szétverő góré nagy szadista hírében állt, aki a bejáratnál személyesen zavarta el a kulturált szórakozás kritériumait nem teljesítőket (például azokat, akik hosszú hajjal vagy farmerben próbáltak bejutni), a bent balhézókat (vagy csak azzal vádoltakat) pedig az irodában verette szét időnként. (Fotó:
Urbán Tamás)
Amikor Rajnák egyszer Rajk Lászlóék társaságát is megverette, a legenda szerint maga Kádár szólt le neki, hogy őt nem kell bántani, kapott az apja miatt úgyis eleget – de a birkózó-portás-szocialista menedzser összességében a politikailag elvárt vonalat vitte sokáig. Amikor a hatalom a szabadidő-eltöltés könnyebb ellenőrzése érdekében létrehozta az Ifjúsági Parkot, még – mint Horváth Sándor történész is kiemeli – sok fiatal börtönben ült '56 miatt, a helyet pedig a KISZ és a kerületi rendőrkapitányság együtt felügyelte. Utólag az is tudható, hogy minden koncertről hangfelvétel készült az állambiztonság számára – ha ezeket kiadták volna, a BM Records (a kifejezés a kiállítás kurátoraitól származik) az egyik legerősebb brand lett volna a hatvanas években. (Fotó:
Urbán Tamás)
„Mielőtt a Fővárosi Tanáccsal együttműködve, a Budapesti Pártbizottság segítségével meg nem kaptuk az ifjúság művelődési parkját a vároldalban, azelőtt nem volt nekünk egy tömeges tánchelyünk. Most van. Szeptemberben huszonnégyezer fiatal volt ott, s a huszonnégyezer fiatal között összesen hét pofon csattant el. Tessék elképzelni, a megelőző időszakban, amikor különböző mulatókba jártak, amikor ellenőrzés nélkül táncoltak, hány pofon csattant!” – írta a pofonokra és a jó ízlésre is kitérve a megnyitás utáni tapasztalatokról egy KISZ-beszámoló. (Fotó:
Urbán Tamás)
A megnyitó esztrádműsorán többek között Bodrogi Gyula is fellépett, a Bicska Maxi-dalt énekelte. Az Ifipark ugyan gyorsan népszerű lett, de a hatvanas évek első felében még inkább csak szalondzsesszt és a későbbiekhez képest ártalmatlan tingli-tangli zenéket játszottak itt főleg. 1962-től a Bergendy volt az Ifjúsági Park rezidens zenekara, ami nem csak állandó fizetést jelentett az együttes tagjainak, zsűriként is részt vettek a meghallgatásokon, és ők dönthettek arról, kik léphetnek vagy nem léphetnek fel a helyszínen. (Fotó:
Urbán Tamás)
Az Ifjúsági Park első aranykora 1966 és '69 között volt, vagyis többé-kevésbé egybeesett a magyar beatéval általában. Németh Lehel és a Reszket a hold a tó vizén meg az első rock and roll figurázások után már a magyar nyelven éneklő Metro és az Illés is fellépett, majd jöttek mások mellett a Kex performanszai – vagyis a politikailag ártalmatlannak gondolt könnyed szórakozás után zeneileg is egyre komolyabbak voltak és ideológiailag is alternatívát mutattak a fellépések. (Fotó:
Urbán Tamás)
Ahogy a külvárosi srácoknak is vonzóbb lett a program, úgy erősödött a rendvédelem számára feladatot jelentő szubkultúrák elleni fellépés. Azok közül, akiket nem engedtek be az Ifjúsági Parkba, sokan a kerítésen kívül, a Várkert egyik hatalmas fájánál gyűltek össze. Ebből a lazán kapcsolódó társaságból csinált a karhatalom „galerit”, olyan bűnözői, a szocialista jogrendre veszélyes csoportot, amely ellen látványosan és kemény eszközökkel kell fellépni. Amikor 1969 júliusában közülük többen hippifelvonulást tartottak, és átmentek a Szent István-bazilikához és az amerikai nagykövetséghez, hogy megemlékezzenek Brian Jonesról, a Rolling Stones pár nappal korábban meghalt szólógitárosáról, belőlük a rendőrök a Kék fény segítségével elrettentő bűnbandát faragtak. A lázadó hippiket a sajtó fasisztának állította be, köztörvényes bűnözőket csinált belőlük, a végén pedig Nagy Kennedyt, Indiánt, Kacsát és társaikat letöltendőre ítélték. (Fotó:
Urbán Tamás)
Bent közben dőlt a lé. Bár '69-től kólát is árusítottak a helyen, az alkoholfogyasztást ezután sem sikerült csökkenteni, pedig ettől remélték leginkább a problémák megelőzését. 1974-től azután egy ideig nem szolgáltak fel bent inkább egyáltalán szeszes italt, és ezzel párhuzamosan a műsorpolitikában is próbálták érvényesíteni a kulturált népszórakoztatás elveit. (Fotó:
Urbán Tamás)
A gyakorlatban ez giccses, műnépies, ízléstelen programokat jelentett: az ide rendezett szüreti felvonuláson műanyag virslik és szőlőfürtök lógtak le, csujogatós tsz-parasztok adomáztak – de még olyan is előfordult, hogy Schuster Lórántnak kellett művelnie a közönséget. „Magam részéről ennek úgy tettem eleget, hogy a két szám közötti felkonfban mindig mondtam valami okosságot. Mondjuk, egy Rory Gallagher- és egy Yardbirds-szám között felmondtam Arkhimédész törvényét: Minden vízbe mártott test annyit veszít a súlyából, amennyi az általa kiszorított víz súlya.« Vagy épp versrészletekkel, különböző idézetekkel traktáltam a gyerekeket. Rajnák persze a menet után azonnal rohant a színpadhoz: Tyuszter, mit tyinálsz má’ megin’? Tyét rúgom a pityádat!« – mesélte egy interjúban. (Fotó:
Urbán Tamás)
Közben a rendszer tűrőképességébe beleférők a legnagyobb koncerteken hétezren is voltak. Nekik előbb végig kellett állniuk a Duna-parton a sokszor 2-300 méteres sort, mire bejutottak. A kiemelt eseményeken tíz forint volt az egyébként feleannyiba kerülő belépő, bent a fasírtos kenyér öt forint, a kolbászos hat. Egy pohár sört négy forintért adtak, de nem volt benne sok köszönet: Kinizsit és pilsenit csapoltak, de úgy felvizezték szódával, hogy Schuster Lóri például csak sör-hosszúlépésként emlékezett meg róla. Az amatőr zenekaroknak gázsi helyett szintén csak sör-virsli járt. (Fotó:
Urbán Tamás)
A büfések elég komoly pénzekre tehettek szert a nagyipari méretekben alkalmazott vendéglátós trükkökből, de a kreatív üzletvezetés miatt végül az amúgy is közutálatnak örvendő Rajnák vezető ütötte meg a bokáját, és nem is kicsit. Lehet, hogy párton belüli leszámolások is voltak emögött, mindenesetre amikor a sajtóban feltűnt, hogy a már egyszer elszedett belépőjegyeket a bejáratnál másodszor is eladják, kitört a botrány: az ügy végén többeket leültettek, Rajnák hat évet kapott sikkasztás és árdrágítás miatt – ezt nem mindenki fájlalta olyan nagyon. (Fotó:
Urbán Tamás)
Indexes = ízléstelen – és ezt a köztudomású összefüggést a KISZ milyen korán felismerte! Amikor az Ifjúsági Parkba is leszivárgó enyhülés jegyében már nem akartak megbélyegezni teljesen elterjedt divatokat, és néhány megtűrt műfajt levettek az indexlistáról, a mérlegelőbb ízléspolitika mellett hangzottak el a következő mondatok: „A KISZ fellépett a huligánkodással szemben, mert megjelent egy olyan jelenség, hogy nagyon sok helyen a fiatalok irányában felvetik, hogy ez indexes tánc, ez indexes zene, ez indexes ruha. Véleményünk szerint a pártnak nincs indexes tánc, a párt által meghatározva csak »indexes« magatartás lehet, tehát ízléstelen magatartás. Mert rock and rollt is lehet ízlésesen táncolni és tangóval is lehet botrányt okozni." (Fotó:
Urbán Tamás)
Amikor Kádár kijelentette, hogy mindenki olyan hosszú hajat hord, amilyet akar, csak mossa, annak egyrészt egy igazoltatásnál nem biztos, hogy sok foganatja volt, másrészt meg lehet, hogy a kispolgári erkölcsöt zsigerileg képviselő főtitkár nem azokra a rockerekre gondolt, akik a hetvenes években egyre szívesebben hálózsákoztak a park mellett nagyobb koncertek előtt. A P. Mobil és a Piramis környékén az egyre nagyobb rockturizmust generáló sleppen kívül az új idők új dalaival egy sor új együttes is betört, az Ifjúsági Parkra pedig a kemény rocknak és a csöveseknek köszönhetően másodszor is szép évek következtek. (Fotó:
Urbán Tamás)
Amikor az Ifpark főleg hard rock szentély lett, a legkomolyabb közönséget a három „Fekete bárány”, a Beatrice, a P. Mobil és a Hobo Blues Band hozta be (az abszolút nézőcsúcs egy Piramis-koncerten volt, tízezren szuszakolódtak be), de nem sokkal később jött már az Edda is. Az ő egyik 1980-as koncertjükön történt a baleset, ami miatt aztán egy évre be is zárták az Ifjúsági Parkot: 20 méteres magasságból az utcára dőlt egy rámpa, öten megsérültek. Hogy ne legyen még nagyobb balhé és káosz, folytatták a koncertet, a regényes visszaemlékezések szerint a hangszerek egyenként hallgattak el, mind Haydn búcsúszimfóniájában. Legutoljára a billentyűs fejezte be a játékot. (Fotó:
Urbán Tamás)
„Bezárt az Ifipark, a Bem-rakpart, a Vár, parlagon hevernek uborka kis dögök, nincsen hová mennünk, de repla ez a nyár!” – nem tudjuk, erről az évről született-e a vers vagy sem, a következő év mindenesetre eggyel már kevésbé volt repla. Az elhanyagolt Ifipark valamennyire helyrehozva újra kinyitott, de az alsó, műemléki kaput nem használták többé. Két évvel később döntés született a Petőfi Csarnok megépítéséről, ez pedig a Budai Ifjúsági Park végleges bezárását vonta maga után. (Fotó:
Urbán Tamás)
A szórakozóhely 1984. szeptember 23-án tartotta a záróbulit. Az Elektromos temetés című rendezvény a P. Mobilra épült, arra az együttesre, amelyikről azt mondják, a leginkább összenőtt az Ifiparkkal. (Fotó:
Urbán Tamás)
Az Ifjúsági Park történetét bemutató kiállítást február 28-ig lehet megnézni a Várkert Bazárban. A kapcsolódó Facebook-oldalon gyűlnek a régi ifiparkos képek és történetek, és várják a továbbiakat. Köszönjük a segítséget a kiállítás rendezőinek és kurátorainak, Vass Norbertnek, Csatári Bencének, Poós Zoltánnak, Bajnai Zsoltnak, Tóth Eszter Zsófiának, és nem utolsósorban Urbán Tamás fotográfusnak. (Fotó:
Urbán Tamás)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
