Index Vakbarát Hírportál

Kétszázötvenedre kettő-nyolc

2016.04.27. 16:57
Rédei Ferenc Balogh Rudolf-díjas, Aranytollas, Pulitzer-életműdíjas fotóriporter sport és riportfotói a Népszava és Népszabadság hasábjain dokumentálták az elmúlt évtizedek Magyarországát, képeitből azonban most láthatnak először egy nagyon szűk válogatást az érdeklődők.

Rédei Ferenc 1944. február 28-án született Budapesten. Vasesztergályosnak tanult Csepelen, majd egy ajándékba kapott Rolleiflex géppel fotózni kezdett. Fotóriporteri pályafutását a MÁVAUT üzemi lapjánál kezdte, majd a Magyar Rendőr munkatársa lett. 1971-től a Népszava fotóriportere, 1975-től 1985-ig rovatvezetője volt, majd a Népszabadság fotórovatának vezetője lett. 2006-tól, nyugdíjasként a Népszabadság fotóarchívumának 1963 és 1990 között készült anyagait digitalizálja, archiválja.

Iparos voltam világ életemben, hiszen mindig napilapnál dolgoztam, rohantam és csak a pillanatok megörökítésére koncentráltam. Persze ez nem egyfajta megélhetési kényszerből alakult így, hanem a habitusomból, abból, amit elsősorban a sportnak köszönhettem. Így az előre átgondolt, komponált képek helyett maradtak számomra a villanások. Ezekből merítettem, remélve, hogy a külső szemlélők is megtalálják bennük a nem várt helyzetek csodáját, és talán tovább gondolják a történetet. (Rédei Ferenc)

Rédei Ferenc kiállítását június 4-ig tekinthetik meg a Cultiris Galériában (1137 Budapest, Szent István krt. 26.)

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok