Drágán adják életüket a perui hagyományok
„Péntek délben, 1714. július 20-én, Peru legszebbik hídja leszakadt, s öten, akik éppen átmenőben voltak, a mélységbe zuhantak” – így kezdődik Thornton Wilder Pulitzer-díjas regénye, a Szent Lajos király hídja, melyet Kosztolányi Dezső fordított magyarra. A perui fotós, Sharon Castellanos képei a helyi hagyományokról, az Andok tájairól és az itt élőkről olyanok, mintha csak Juníper atya nyomozását illusztrálnák. Pedig Castellanos eredetileg nem fotósnak készült, apja fényképezőgépével kezdett képeket csinálni, az egyetemen is csak hobbiból végzett el fotózási kurzusokat, aztán a játékból hivatás lett: megörökítette hogyan forrnak össze az inka hagyományok és a katolikus szokások a perui kultúrában.
„Talán a havasokból feléje áramló kristálylevegő tette, talán az, hogy egy pillanatra eszébe ötlött egy zsoltár, s megilletve szívét, azt parancsolta neki, hogy tekintetét az áldott hegyekre emelje. Mindenesetre békét érzett szívében.” Peru a pánsípos zene és az inka romok mellett leginkább arról ismert, hogy a dél-amerikai Andok-hegység legnagyobb országa. Cuzco, az Inka Birodalom egykori központja, a tengerszint felett 3400 m magasan fekszik, a helyiek csak úgy hívják, „a világ köldöke.” Castellanos is innen indult el, hogy megörökítse a perui tájat, szokásokat, arcokat. A levegőben repülő kalap egy barátjáé, aki felbátorította, hogy útnak induljon. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
„Ha a hit egyáltalán segíthet, akkor ez a híres zarándokhely segít. Földjét három vallás szentelte meg: már az inkák civilizációja előtt is őrjöngő emberek ölelgették itt a sziklákat, korbáccsal verdesték testüket, hogy kizsarolják az égi hatalmaktól, amit akartak.” A spanyol „duro de morir” annyit jelent, nehezen halj meg. Csatellanos számára ez a felirat tükrözi vissza legjobban a helyiek erős hitét Istenben, és ragaszkodásukat a hagyományokhoz. Peru lakosságának 81,3 százaléka katolikus, közülük 90 százaléka mondja magát rendszeres vallásgyakorlónak. A feliratot mottóként írta autója hátsóablakára egy farmercsalád. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
„Gyakran álldogált valamelyik kis templomocskának lépcsején, míg nyája előtte térdepelt a hőségtől felpörzsölt úton.” Perué a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága, az iparosodás és a kereskedelem kezdik kiszorítani a hagyományos állattartást és a mezőgazdaságot. 50 éve még a lakosság fele élt gazdálkodásból, ma már csak az ország negyede. A gyarmatosítás korában is leginkább alpakákat és birkákat tartottak a gyapjújukért. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
„Ha nem szerették volna a limaiak a hősi játékokat, nem haboztak volna, hogy otthon maradjanak, ha pedig süketek lettek volna a sokszólamú zene iránt, semmi se akadályozta volna őket, hogy egy korábbi misére menjenek.” A háttal álló egy Espinar melletti hegyre másszott fel azért, hogy megnézzen egy focimeccset. Ugyan a helyi, nem első osztályú focimeccsekre nagyjából 250-290 forintért lehet jegyet váltani, sokan megspórolják ezt és inkább magaslatokról, messzebbről élvezik a játékot. A foci igazi szenvedély az országban, noha a többezer méter magas hegyeken kimerítő a játék a ritkás levegő miatt. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
„És ha matadorok leszünk, és a bika felöklel, az sem öngyilkosság. Csak ha szántszándékkal állunk a bika útjába.” Peruban a mai napig népszerűek a bikaviadalok, a spanyol gyarmati idők kegyetlen öröksége. Főként vidéken járnak tömegek a véres játékokra, Limában, a fővárosban már az emberek közel 80 százaléka betiltaná a bikaviadalokat. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
„Peruból, a határ menti államból, ötven év alatt virágzó állam vált. A zene, a színház nagyon érdekelte lakosait. Lima az ünnepnapokat azzal szentelte meg, hogy délelőtt Tomás Luis da Vittoria miséjét hallgatta végig, este pedig Calderon tündöklő költeményeit.” Castellanos képe a limai Nemzetközi Utcaszínházi Fesztiválon készült, a két lány is az eseményre jött át a közúton 300-350 kilométerre fekvő Huancavelicából. Peruban a mai napig nagyon szépszerűek a színházak és a vándortársulatok. A fesztiválra ellátogató rajongók szokszor maguk is beöltöznek, ezért nehéz megkülönböztetni egymástól a jelmezes színészeket és a látogatókat. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
„Az az óra volt ez, mikor az apa visszatér a mezőkről, eljátszadozik az udvarban a kutyával, mely ráugrik, összeszorítja a kutya száját, s a hátára kapja.” Peru több nemzetiségű társadalmában az emberek szabadon házasodhatnak. Nemcsak törvényi korlátozások nincsenek, de a legtöbb csoport és társadalmi réteg sem korlátozza a párokat. Világviszonylatban nézve mégis nagyon alacsony a házasságok száma. Ennek legfőbb oka az emberek rossz anyagi helyzete és a relatív magas megélhetési költségek. A családok ugyanis csak annyit várnak el, hogy a párok a saját lábukon álljanak meg, viszont ez keveseknek sikerül. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
„Egy lámapásztor látta a hegytetőn, ott álldogált, álmosan vagy bódultan, a harmattól nyirkosan, a csillagok alatt.” Az Andok helyi folyóiban ma is intenzív halászat folyik. Több féle hagyományos módszer létezik, a legtöbbször kör alakú, súlyozott hálót használnak, amelyeket csónakokból vetnek a vízbe. A képen látható aprószemű hálót jóval ritkább használják, a módszer csak az Andok belsőbb részein elterjedt. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
„Időnként, miután egész nap ezzel az őrült szellemidézéssel foglalatoskodott, visszaesett a régi bizonytalanságba. A természet süket. Isten közönyös. Semmi emberi hatalom nem változtathatja meg az örök törvényeket.” Peruban a hagyományos indián törzsek, az inkák és a spanyol gyarmatosítók szokásai úgy keverednek, mint a Kalapurkában, a helyik egyik kedvenc ételében a fűszerek, a csirke- és a disznóhús. A kultúrák összeolvadása a leginkább az olyan eseményeken szembetűnő, mint a kecsuák szent ünnepe, a Qoyllur Rit'i. A katolikus peruiak ilyenkor elzarándokolnak a Sinakara-völgybe, hogy egy Manuel nevű pásztorfiú és a mesztic Mariano Mayta mártírhalálára emlékezzenek. A legenda szerint a két fiú a hegyen találkozott, ahol jó barátok lettek. Az ismeretlen Mayta egy poncsót adott Manuelnek, hogy varrasson magának egy ugyanolyat. A pásztor lement a közeli városba, ahol a szabó nagyon meglepődött, mert a ruha olyan anyagból készült, amelyet csak az érsekek használtak akkoriban. Don Moscoso, az érsek, amikor értesült a poncho történetéről, bűncselekményre gyanakodott, fegyvereseket küldött a Sinakara-völgybe, hogy elfogják és kifaggassák a mesztic fiút. Maytát a követek keresztre feszítve találták meg, a testéből vakító fény áradt, azt hitték meghalt. Amikor Mariano fölért, még ő is látta a keresztre feszített testet, barátját hallottnak vélte. A legenda szerint helyben belehalt a bánatába. Mayta keresztje helyén egy bokor nőtt, rajta pedig megjelent egy szentkép, míg Mariano egy kő mögött halt meg, ahol szintén megjelent egy kegytárgy. A helyiek úgy tartják, hogy a meszticfiú valójában Jézus Krisztus volt, ezért szentként tisztelik. De a völgy az indiánoknak is szent terület: itt áldoznak a hegyek szellemének, Apunak. A kecsuák szent táncosai és rendfenntartói az Ukukuk. A maszkjukra egy bajuszt festenek, rajtuk kívül senki más nem hordhat ilyet. Ők felügyelik a zarándokokat: a völgyben senki nem ihat alkoholt, nem hangoskodhat, tilos a kábítószerezés és a tettlegesség. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
„Manuel keveset olvasott, csak egyetlen egyszer volt színházban (ahol mindenen az a legenda lebeg, hogy a szerelem a legszentebb dolog a világon), a perui csapszéknóták pedig, ellentétben a spanyol dalokkal, vajmi keveset beszéltek az eszményített Nő regényes imádatáról.” Két fiú vízzel locsolja egymást Valentin-napon. A perui hagyományok és a keresztény ünnepek mellett a modern szokások is elférnek. A helyiek örömmel ünnepelnek meg bármit a karneváli szezon alatt. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
„A felhők szép menete, mint valami elbitangolt juhnyáj, lassan szállingózott a tenger felől, elszéledt a völgyben, a hegyek között.” Pablo Majhua, vagy ahogy az ismerősei hívják Pablucha, élete mind a 65 évét az Andokban töltötte. A Cuzkótól északra eső Urubamba született és ott is él, emiatt egyetlen nyelven beszél: kecsuán. Nem a nyelve az egyetlen közös az inkákkal, ápolja az indiánok szokásait. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
A Tinkuy Chiuchillani az Andok hagyományos tánca. A férfiak ilyenkor hullatának, egy helyi libafajnak öltöznek, hol körbefutják, hol körbesétálják a tavakat és a lakóhelyük, a földjük vagy a legelőik határát. A rituálé után bemennek a faluba, hogy megüljék a Bábák ünnepét. A szokások része az is, hogy a férfiak udvarolnak és hódolnak az egyedülálló nőknek. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
Ilyen egy hullata-jelmez közelről. A kép Pisco közelében készült. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
„Hangosan kezdte imádkozni esti zsoltárát. De alig ért ehhez: A sagitta volante in die, amikor Esteban fölkelt, s gyertyát gyújtott.” Egy férfi éppen tüzijátékkal szórakoztatja a gyerekeket a rózsefüzér királynője nevű Szűz Mária ünnepen Combapatában. Bár az eredeti ünnep a keresztény hadiflotta lepantói győzelmét ünnepelte a török hajók felett, október 7-én a peruiak egy része vágyai beteljesülését várja a rózsafüzér imádkozásától. (Fotó:
Sharon Castellanos Tuesta)
Ne maradjon le semmiről!