Ez volt a legkeményebb hónap a hurrikánszezonban
Egymást néhány hetes különbséggel követve óriási pusztítást végzett három hurrikán: a Harvey hurrikán által megtépázott Texasban javában zajlik a helyreállítás, az Irma hurrikán több karibi szigetet tarolt le, mielőtt átvonult Floridán, míg két hete a Maria rombolta le Puerto Ricót.
A három hurrikán több mint 280 halálos áldozatot követelt, és több száz milliárd dollárnyi kárt okozott.
Korábban csak öt másik, feljegyzett évben, 1932-ben, 1933-ban, 1961-ben, 2005-ben és legutóbb 2007-bern alakult ki több 5-ös kategóriájú hurrikán is egy szezonon belül, ahogy tette most azt Irma és Maria alig pár hetes különbséggel.

Maria pusztítása nyomán továbbra is humanitárius válsághelyzet van Puerto Ricón, ahol legalább 34-en meghaltak a 4-es kategóriájúként lecsapó hurrikán miatt. Az elmúlt 90 évben Maria volt a legerősebb hurrikán, ami átvonult az amerikai szigeten. Sokan elveszítették az otthonukat, utak semmisültek meg, és a helyi hatóságok szerint akár több mint egy hónapba is telhet, míg teljesen helyre tudják állítani az áramellátást. (Fotó:
Ricardo Arduengo / AFP)

Közben Puerto Rico 3,4 millió lakója nem jut elég ételhez, vízhez, fogytán van az üzemanyag, nincs megfelelően térerő. A segélyszállítmányok továbbítását még mindig akadályozzák a törmelékek, az utakat eltorlaszoló kidőlt fák, és oszlopok. A segélyeket éppen ezért katonai repülőgépekkel is próbálják eljuttatni. A kormány 5000 ezer katonát küldött segíteni Puerto Ricóra, és a hétvégén elindult egy kórházhajó is, amin több ezer sérültet tudnak elhelyezni. (Fotó:
Lionel Chamoiseau / AFP)

Donald Trump amerikai elnök kedden látogatott el a katasztrófa sújtotta szigetre, aminek fővárosának, San Juannak a polgármesterével már hadakozott egyet a múlt hét végén. Miután a kétségbeesetten nyilatkozó polgármester a szövetségi kormányt kritizálta, amiért nem segítettek megfelelően a sziget logisztikai problémáin, Trump gyenge vezetői képességűnek nevezte a helyi vezetőket. Trump kedden élőben is találkozott a polgármesterrel, aki konstruktívnak nevezte a megbeszélést. A Fehér Ház jelezte, hogy teljes egészében fedezi a romeltakarítás költségeit, Trump viszont Puerto Ricón már azt is magyarázta, hogy mennyi pénzt visz el majd a helyreállítás. A végén még hozzátette, hogy a több mint 1800 halálos áldozattal járó Katrina hurrikán pusztítása New Orleans-ben volt igazi katasztrófa, itt valójában hálásak lehetnek, hogy nem halt meg annyi ember, mint akkor. A kormányzata reakcióját csillagos ötösnek értékelte mindegyik nagy hurrikán esetében. (Fotó:
Mandel Ngan / AFP)

A Karibi-térség több szigetén fel sem tudtak ocsúdni, mert az amerikai partok előtt északra forduló Joséval kiegészülve annyira egymást követték az erős hurrikánok az Atlanti-óceánon. (Fotó:
Ricardo Arduengo / AFP)

Miután letarolta Puerto Ricót, Maria trópusi viharrá gyengülve északra fordult az óceán felett, de aztán újból erőre kapva így is óriási hullámokat keltve érte el az észak-karolinai partokat. Itt nemcsak az áradásoktól tartottak, hanem attól is, hogy felerősítheti a part menti területek erózióját, mielőtt végérvényesen az Atlanti-óceán belseje felé fordult volna. (Fotó:
Lionel Chamoiseau / AFP)

Lakosok küzdenek az áradással a Harvey alatt Texasban. Az korábban is előfordult már, hogy egymás után erős hurrikánok csaptak le az Egyesült Államokra, de most először történt meg, hogy egy évben ennyi legalább 4-es kategóriájú hurrikán érte el az amerikai szárazföldet. Míg a 4-es kategóriájú Harvey a Mexikói-öbölben erősödött meg, és onnan fordult északra, addig Irma és Maria az Atlanti-óceán felől indult meg pusztító útjára. (Fotó:
Jonathan Bachman / Reuters)

Így nézett ki Texas egyik utcája a Harvey pusztítása után. (Fotó:
Adrees Latif / Reuters)

Az Atlanti-óceán hurrikánjai közül is kiemelkedő Irma 37 órán keresztül tartotta a 297 km/h-s csúcssebességét, a mérések kezdete óta még egyetlen hurrikán sem bírta ilyen sokáig ilyen erővel. Irma több mint három napig tombolt 5-ös kategóriájú hurrikánként, ami szintén új rekordot jelentett. Harvey a járulékos hatásaiban emelkedett ki: olyan özönvizet, több mint 1318 mm csapadékot zúdított Houstonra néhány nap alatt, ami miatt az évezred esőjének nevezték. (Fotó:
Handout / AFP)

Donald Trump néhány hete úgy vélte, hogy nem feltétlenül van kapcsolat a klímaváltozás és a mostani hurrikánok pusztítása között. „Átéltünk már nagyobb viharokat is" – mondta. Egyébként kicsit összetett arra a válasz, hogy mekkora szerepe lehet a klímaváltozásnak a történtekben, de ezt is levezettük az Irma hurrikán átvonulása után. (Fotó:
Nicholas Kamm / AFP)

Irma mindenhol jókora pusztítást hagyott maga után, miközben tíz nap alatt a Zöld-foki Köztársaságtól végül már meggyengülve elért Georgiáig. A Karibi-térségben letarolta a britek, a franciák és a hollandok tengerentúli területeit is. (Fotó:
Saul Loeb / AFP)

Az Irmát megelőzően a Floridát elérő legerősebb hurrikán, az Andrew 1992-ben olyan pusztítást végzett, hogy Homestead város újjáépítéséhez végül 8 évre volt szükség. (Fotó:
Adrees Latif / Reuters)

Irma Kuba északi partjait is érintette, legalább tíz ember meghalt a szigetországban, és komoly károk keletkeztek a part menti településeken, üdülőhelyeken. (Fotó:
Yamil Lage / AFP)

„Láttam már háborút és természeti katasztrófákat is korábban, de ilyet még soha" – mondta a St. Martin/St. Marteen sziget holland oldalára érkező Vilmos Sándor holland király. Egy lakos azt mondta, hogy a sziget úgy nézett ki, mintha nukleáris támadás érte volna. A romok eltakarításához és az azonnali segítségnyújtáshoz több száz holland katonát vezényeltek ki, és Emmanuel Macron francia elnök is 1500 francia katonát ígért. (Fotó: Christophe Ena / AFP) (Fotó:
Christophe Ena / AFP)

Egymásra torlódott jachtok Szent Martin szigetén. (Fotó:
Alvin Baez / Reuters)

A vihar pusztítása az űrből is látható: az Irma útjába eső szigetek zöld színe a műholdas fotókon barnára váltott. A változásnak a NASA szerint két oke lehet: egyrészt a vihar teljesen letarolta a növényzetet, és láthatóvá vált a barna talaj, másrészt a szél által szállított só letapad a megmaradt növényzeten, tovább színezve a képet. (Fotó:
Ho / AFP)

Havanna lakói gyűjtenek vizet egy törött csővezetékből az utcán. (Fotó:
Stringer / Reuters)

Az amerikai partokat elérve már 4-es kategóriájúvá mérséklődő Irma végül nem végzett akkora pusztítást Floridában, mint amitől a legrosszabb forgatókönyvekben tartottak, de így is borzasztó károkat okozott. Főként az állam déli felén, és a Keys nevű szigetes részen pusztított. Miamit nem kapta telibe, de Jacksonville-ben komoly áradások voltak, és az államban a háztartások 60 százaléka áram nélkül maradt. A trópusi eső Georgiát, Dél-Karolinát és Alabamát sem kímélte. (Fotó:
Saul Loeb / AFP)

A Moody's Analytics első becslése szerint Irma végül 64-92 milliárd dolláros kárt okozott az Egyesült Államokban, a Harvey pusztítását 70 milliárdra becsülték. A károk felmérése még zajlik, ezért sem lehet ennél biztosabban meghatározni. (Fotó:
Gerben Van Es / AFP)

A Keys részen nem volt ivóvíz, sem áram, a kórházak bezártak, a vihar után sem nagyon lehetett benzinhez jutni. Mindent törmelékek borítottak, hűtők, mosógépek, csónakok és még egy jacuzzi is az utcán hevert. Itt a házak negyede megsemmisült, 65 százaléka pedig megrongálódott. Floridában 90 milliárd dollár folyik be a turizmusból, ami szintén megsínyli a hurrikánt. Sokan szoktak a kemény telekre készülő tagállamokból Floridába utazni vakációzni, most viszont várhatóan messze nem lesz annyi foglalás, mint az elmúlt években. (Fotó:
Brendan Smialowski / AFP)

Houston az Egyesült Államok negyedik legnagyobb városa, és még hetekkel a Harvey pusztítása után is az egész városban érezhetők az utóhatásai, nemcsak a leginkább sújtott területeken. (Fotó:
Emily Kask / AFP)

A statisztikák szerint a Texasban pusztító Harvey, a Floridára lecsapó Irma hurrikán, és a Puerto Ricót letaroló Maria önmagában nem jelent akkora fenyegetést, mint a hurrikánok utóhatásai. A természeti katasztrófák túlélése csak az első lépés, a veszély ezzel még nem múlik el, Texasban például vegyi üzemeket is érintett az áradás. Itt írtunk arról, hogyan mérsékelhetők a katasztrófák halálos utóhatásai. (Fotó:
Adrees Latif / Reuters)

Texas az amerikai GDP nagyjából nyolc százalékát teszi ki, Florida gazdasága pedig ennek a felének felel meg. A CNBC-nek nyilatkozó szakértő azt mondta, hogy a két hurrikán lényegében egy százalékkal csökkentheti az amerikai gazdasági növekedést ebben a negyedévben: 1,8 százalék várható a korábban jósolt 2,8 helyett. (Fotó:
Adrees Latif / Reuters)

Jacksonville-ben 356 embert kellett kimenteni a rekordmagas hullámok és az áradások miatt. (Fotó:
Christopher Aluka Berry / Reuters)

Ráadásul idén még nincs is vége a különösen aktív hurrikánszezonnak. Az észak-atlanti térségben augusztustól november végéig tart a csúcs, ilyenkor keletkezik a legtöbb nagy hurrikán. (Fotó:
Martin Bureau / AFP)