Index Vakbarát Hírportál

A tinédzserkor álmait nehéz lepipálni

2018.01.31. 22:02
„Are teenage dreams so hard to beat?” – teszi fel a kérdést Feargal Sharkey, az Undertones énekese a talán legnagyszerűbb számban, amit valaha a tinédzserkorról írtak, a Teenage Kicks első sorában. És ahogy felnőtt fejjel egyre távolabb kerül az ember attól a korszaktól, egyre jobban gondolja azt, hogy nem, tényleg nem lehet lepipálni a tinédzserálmokat.

A Golden Boundaries (Arany határok) című kiállítás a Capa Központban pont azt a mezsgyét akarja bemutatni több magyar és nemzetközi művész segítségével, amikor a határvonalak elmosódnak a fiatalság és a felnőttkor között, de még nem lehet egyértelműen kimondani, hogy elhagyták az egyiket a másikért. A tinédzserek definíciója amúgy is kicsit gumiszabályon alapul, függhet kortól, biológiai fejlődéstől, társadalmi felelősségvállalástól is.

A Golden Boundaries ezeket a kérdéseket feszegeti, hogy mit és főleg mennyi mindent jelenthet fiatalnak lenni, különböző helyzetekben, szubkultúrákban, genderekben. Ugyanannyira fiatalok azok a deszkások, akik elhagyott betonépületeket használnak félcsőnek, mint azok, akik külsejüket is higiéniájukat is feláldozták a metál oltárán.  

A kiállítás kurátora Oltai Kata, a kiállító művészek pedig a következők: Derek Ridgers, Fryd Frydendahl, Anna Grzelewska, Sian Davey, Slava Mogutin, Zuza Krajewska, Halász Dániel, Jörg Brüggemann, Alexandre Haefeli, Koleszár Adél, Barakonyi Szabolcs, David Meskhi, Gáldi Vinkó Andrea, és Tóth Márton Emil. A Golden Boundaries – Kamaszkor a kortárs fotográfiában című kiállítás március 18-ig látható a Capa Központban.



Rovatok