35 évvel később, épp a múlt héten, a fotós magyar zsidóságot bemutató fényképeiből újabb kiállítás nyílt (pontosabban az 1983-as kiállítás repríze) a hetedik kerületben, a Csányi utca 5. alatt található Csányi5-ben. Féner Tamás ezer szállal kötődik a pesti zsidónegyedhez, itt – Belső-Erzsébetvárosban – nőtt föl, járt iskolába, élte az életét, itt találkozott először a kirekesztéssel a második világháború évei alatt (még gyerekként), és persze itt készült a válogatás képeinek zöme is 1979 és 1981 között.

Féner erről az időszakról és a kétéves munkát elindító motivációjáról így beszélt az Indexnek: “Számomra ekkortájt vált nyilvánvalóvá, hogy annak a világrendnek kimerültek azok a tartalékai, melyekkel meg tudta szervezni az emberi közösségeket. Gondolok itt a szocialista brigád mozgalomra, a KISZ-re, és más egyéb műközösségekre. Kiürültek, nem voltak képesek feladatukra, az embert elhelyezni egy csoportban. Márpedig az ember társas lény, az állatok közül is azok a sikeresek, melyek képesek csapatba szervezve törekedni a közös cél eléréséért. A farkasok falkában vadásznak, a kafferbivalyok eleven falanxot alkotva védik borjaikat az oroszlántól. Úgy láttam, hogy az elárvult emberek egyetlen lehetséges, megmaradt közösségi tere a vallás, bármelyik, bármennyire is meghaladottnak tűnt ez a hivatalos ideológia szerint. Ez a probléma izgatott. Innen pedig egyértelmű volt, hogy azt a közösséget kerestem, amit a legjobban ismertem.”

A képek a Vasvári Pál utcai zsinagógában, a Dessewffy utcai zsinagógában, a rabbiképzőben és zsinagógájában, az abban az épületben levő Anna Frank Gimnáziumban, az ortodox közösség Dob utca 35. alatti imaszobájában, pászkasütödéjében, az egykori Tüzér utcai pászkagyárban, valamint a miskolci temetőben, egy debreceni családnál, a debreceni baromfivágóhídon készültek. A képek szereplői közül mára sokan meghaltak, egy jelentős részük pedig a rendszerváltás környékén elhagyta az országot.

Aczél György a kiállítást első indulatában be akarta tiltani, dühét Hoffmann Tamás, a Magyar Néprajzi Múzeum igazgatója igyekezett csillapítani. Évtizedekkel később az is kiderült, mi volt Aczél problémája: “Fénykorában jól ismertem Ádám Ottó rendezőt. Mikor érdeklődésem másfelé fordult, el a színháztól, ő is eltűnt előlem. Pár éve dolgoztam egy kiállításon, számomra fontos emberek portréján. Így megkerestem Ádámot, azután többször beszélgettünk. Ő Aczél György intimusai közé tartozott. Valahogy épp erről a kiállításról beszélve felemlítettem Aczél látens antiszemitizmusát, mint jellegzetes zsidó – Aczél zsidó volt, Appelnak született – önbüntető reflexét. Azt mondta Ádám, hogy én félreértettem a helyzetet, Aczél, ismerve az országot, úgy gondolta, akkor van biztonságban a zsidóság, ha az ország nem is tud róla, hogy egyáltalán még vannak.”

Féner Tamás “…és beszéld el fiadnak…” című képanyaga – a Csányi5-ben megtalálható kiállítás megnyitója előtt – hosszú ideig nem volt látható, miután a képek az Országos Széchenyi Könyvtár fotótárába kerültek, ezúttal azonban egy részüket kifejezetten az indexes publikáció kedvéért digitalizálták. A fényképek 1984-ben az “…és beszéld el fiadnak…” című kötetben is megjelentek Scheiber Sándor részletes magyarázataival, a képek erejét növelő szövegeivel. "Ne feledjük, a tudós rabbik egyik utolsója, e könyv írója, a nemzetközi rangú orientalista és remek irodalomtörténész, Scheiber Sándor a politika tiltására nem lehetett akadémikus, talán nagydoktor se, politikai tiltás alatt állt" – jegyzi meg Féner Tamás.