Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
1931. június 21-én egy brit expedíció rekordot döntött, a Tibeti-fennsikon található Mount Kamet megmászásval először jutott 25 ezer lábnál magasabb csúcsra alpinista. A 7756 méter (25 446 láb) magas hegy a Mount Everest mellett szinte eltörpül, de a meghódítása az alpinizmus hőskorában mégis nagy eredménynek számított. A Himalája többi csúcsának megmászásához is jó tapasztalatokkal szolgált. Az expedícióról bő képanyag került elő, a csapat vezetője, Frank Smythe örökítette meg a három hónapos utazást.
A Kamet a Föld 29. legmagasabb csúcsa, és a hétezresek közül az egyik legnehezebben megmászhatónak tartják ma is. Először 1855-ben próbálták meg elérni, majd a huszadik század elején egymást követték az expedíciók, de hiába próbákoztak különböző útvonalakkal megszállottan a hegymászók, mindegyik kísérlet kudarcba fulladt az 1931-ig. Az egyik nehézséget a Kamet elzártsága okozta, már a megközelítése is rengeteg energiát igényelt, nagyjából háromszáz kilométert kellett gyalogolni a csúcstámadás előtt. (Fotó:
Northfoto)
A sikeres csúcstámadás vezetőjét, Frank Smythe-t sokan az első profi hegymászónak tartják. Tanulmányait Svájcban végezte, itt tanult meg mászni is, villamosmérnőkként dolgozott a brit légierőnél, majd a Kodaknál, de később már csak az alpinizmus és ahhoz kapcsolódó tudományos tevékenység érdekelte igazán. A Mont Blanc-ra két új utat talált ki, ő volt a Kamet első megmászója, de többször próbálkozott a Kancsendzsöngával és a Mount Everesttel is. Szűk csapatához Eric Shipton, R. L Holdsworth, Eric Bentley Beauman, Bill Birnie és Raymond Greene orvos, Graham Greene regényíró testvére tartozott. (Fotó:
Northfoto)
Smythe egyik cikkében azt írta, a Kametet azért is nézték ki maguknak, mert a Himalája egyik olyan magas csúcsának tűnt, ami meghódítható és ezzel sikerélményt ad, de már azzal is számolt, hogy az expedíciójában résztvevőkkel később a Mount Everestet is sikeresen ostromolhatja. Útjuk során sok nepáli településen is áthaladtak. (Fotó:
Northfoto)
A brit expedícióvezető tanulmányozta elődei kísérletét is, ezekből tanulva is építette fel a saját taktikáját. Úgy találta, hogy a 1910-es években próbálkozó Charles Francis Meade mindig túl gyorsan akart feljutni, nem hagyott időt csapatának az akklimatizációra. Másokat pedig vagy a monszun zavart le a hegyről, mert túl sok időt töltöttek nagy magasságban, vagy kimerülten nem megfelelő felszerelésük és ellátmányuk miatt kényszerültek idő előtt visszafordulni. Smythe jól megtervezte az expediciót, a monszun előtti időszakra, júniusra tette a dátumot. Már csak azért is, mert a Kamet közelében lévő völgyekbe ebben az időszakba tértek vissza a nomád pásztorok, akiktől az élelemük utánpótlását remélték. (Fotó:
Northfoto)
Smythe közvetlen mászócsapatába hatan kerültek be, majd az indiai Dardzselingben vettek fel kisegítőszemélyzetet, hordárokat, szakácsokat, hegyi vezetőket. Smythe gyorsan akart mozogni a terepen, ezért minimalizálni próbálta a hordárok létszámát. Ez nem annyira sikerült neki, hetvenen vágtak neki az útnak. Rengeteg élelmet szállítottak, de kilenc embert csak azért vettek fel, hogy a filmfelvevő gépeket és a fotós felszerelést vigyék. Később ezekkel a hófalakon is megszenvedtek. (Fotó:
Northfoto)
A csapat június 5-én ért el a Raikana-gleccserre, ahol aztán az alaptábort is kiépítették. A csúcstámadás előtt öt további tábort alakítottak ki, miközben a csapat létszámra egyre csak apadt. Több hordár nem bírta a magalati levegőt, inkább leküldték őket a hegyről. Az egyes, kettes és hármas táborok között élén forgalom indult meg, feltöltötték az élelmiszerkészleteket, kihelyezték a mászást segítő köteleket és hozták-vitték az információkat. Később ezt a rendszert tartották a sikeres csúcstámadás kulcsának. (Fotó:
Northfoto)
Az expedíció sok serpát alkalmazott, de a nehéz körülményekre közülük sem mindenki volt felkészülve, a Kametre mászva kénytelen voltak többet visszafordítani. A brit alpinisták, akik a fotó szerint nem mindig szerettek átlábalni a folyokón, körülbelül 10 kilónyi terhet magukra vettek a táborlánc kiépítésénél. (Fotó:
Northfoto)
„Halálosan hideg szél fújt. Amikor elállt, szörnyű csend állt be, felerősítve az elszigeteltség érzését" - emlékezett vissza Smythe. (Fotó:
Northfoto)
Egy serpáról készült fotó. A csúcstámadással ketten próbálkoztak. Nima Dorje nagyjából 7600 méteren lett rosszul, őt visszafordították. A csúcsra fel is jutó Lewa súlyos fagyási sérüléseket szenvedett, mind a tíz lábujjának lefagytak az utolsó percei. Később őt kórházba is vitték. (Fotó:
Northfoto)
A britek a serpákat is felszerelték, a hóvakságtól és a széltől védő szemüvegekkel látták elő őket, a helyieket pedig a nyugati világ vívmányaival is megismertették. Például gramofonról játszott zenével is meglepték őket. (Fotó:
Northfoto)
Az expedíció három hónapra elengedő élelmiszert vitt magával, csirke- és ürühús valamint tojás volt a fő étek. A skorbut ellen citrom levével védekeztek. A serpák jakokat is felhajtottak az alaptáborig. A hegymászók kétszemélyes, matracos sátrakban aludtak, a háromrétegű hálózsákot maga Smythe fejlesztette ki. (Fotó:
Northfoto)
A csúcsra június 21-én indultak el az ötös táborból, nyolc és fél órányi mászás után értek fel, az utolsó, százméteres emelkedés készítette ki őket legjobban, a merek Smythe-t is elérte hegyi betegség, lábai elgyengültek, szédülni kezdett. az utolsó métereknél a serpát, Lewát engedték előre. Így akarták meghálálni erőfeszítéseit. (Fotó:
Northfoto)
„Az ereszkedés a havas lejtőn még rosszabb volt, mint felfelé mászni. Részben azért, mert már nagyon fáradtak voltunk, részben azért, mert a puha hó gonoszan megfagyott. Törékeny kéreg alakult ki, a tömör hó lehetetlenül keménnyé fagyott, veszélyesen csúszott" – írta Smythe. (Fotó:
Northfoto)
A sikeres csúcstámadás után mászócsapat még közel egy hónapig a térségben maradt, további hegyeket másztak meg és térképeztek fel. A csapatból négyen később az Everesttel is próbálkoztak, de enélkül is ismertté váltak. A brit sajtó ünnepelte őket, egy kis időre celebekké váltak. (Fotó:
Northfoto)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
