Nem úgy képzeltem, hogy itt fogok élni
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Nagykép cikkek
Mahala – olyan, akár egy távoli sziget, bár tengere sincs. Szigetté a történelem tette: egy elhagyatott országból kiszakadt, elfeledett kváziország elfeledett csücskében fekszik, hiába Európában, mégis távol mindentől. A Szovjetunió felbomlása után függetlenné vált Moldovából rövid, de véres fegyveres konfliktus után szakadt ki a Dnyeszter Menti Köztársaság, amelyet pár hasonlóan szakadár államon kívül a mai napig nem ismer el senki – még Oroszország sem, amelynek közreműködésével jött létre. A terület mindig periféria volt: az Oszmán Birodalomé, aztán a cári Oroszországé, majd Romániáé aztán jött a periféria perifériája, a Dnyeszter Menti Köztársaság. Mahala szomszédságot, elszigetelt közösséget jelent. A szó arab eredetű, a román és délszláv nyelvekbe a törökön keresztül jött. A moldáv nyelv is ismeri – van, aki persze a moldávot a román egy dialektusának mondja, a moldáv állam ezen megsértődne. (Persze azt, hogy hol húzódik a határ egy nyelv és egy dialektus között, azt a politika mondja meg: a vitatott szerzőségű, de többnyire Fishmann-tételként ismert bonmot szerint „nyelv az, ami mögött egy hadsereg áll.”) A Dnyeszter Menti Köztársaság önmagában is egy időutazás a szovjet hetvenes évekbe, de az idő mozdulatlansága itt, az északi végeken mutatja meg egyszerre nyomasztón és könnyeden a Mahala című képsorozatban Anton Poljakov és Anna Galatonova. „A mi főszereplőink élik a maguk barátságos közösségének elszigetelt életét, születésüktől fogva ismerik és segítik egymást: ez a mahala” – írta a szerzőpáros.
Gyima saját földjére igyekszik a kukoricásban. A megélhetést a többségnek a mezőgazdaság jelenti – legalábbis azoknak, akik nem vándorolnak el a gyorsan fogyatkozó vidékről. 1989-ben a Dnyeszter menti területeken 680 ezer ember élt. Ma csupán 475 ezer. Az elvándorlás mellett a fogyást gyorsítja, hogy a férfiak korán halnak. A nőknél 10 évvel rövidebb életre, 63 évre számíthatnak. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
A 14 éves Makszim festett tájkép előtt. A fiú apjával és testvérével él a szakadár köztársaság legészakibb pontján, Grusevkában. Édesanyja korábban meghalt, az asszony a Dnyeszterbe veszett. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Rotar legelőiről hazatérő teheneiket várják a gyerekek. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Télire gyűjt takarmányt az általános iskolás Makszim. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Akár egy Viszockij-jelenet is lehetne a magyarul A Fekete Macska Bandája címen a hetvenes években vetített szovjet filmsorozatból. A valódi világban a katonai karrierről álmodozó Jura méri össze erejét egy társával. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Jurából végül nem lett katona, egészségügyi okokból elutasították. Így elesett a legegyszerűbb lehetőségtől, hogy új életet kezdhessen a vidéktől távolabb – akár a Tiraszpolban, a fővárosban. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Ami a fiúknak a hadsereg, az a lányoknak az egészségügy. A buszmegállóban barátaira váró Gyiana arról álmodik, hogy egyszer nővér lehet a tiraszpoli kórházban. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Bevonulási búcsúparti. A sorkatonai szolgálat egy évig tart a PMK hadseregében. A szakadár állam elsősorban nem ennek köszönhetően létezik, hanem a még mindig itt állomásozó orosz hadseregnek, amely egyik fegvyerraktárát is itt tartja: 21 ezer tonnára becsülik a közelben lévő Kolbaszna mellett őrzött bombák, aknák, robbanőszerek mennyiségét – pedig 15 éve a felét megsemmisítették vagy Oroszországba szállították. Moszkva a mai napig nem írt alá szerződést Moldovával az állomásoztatásról, mert a posztszovjet orszg nem egyezne bele. Viszont a PMR-rel sincs szerződés, hiszen Moszkva hivatalosan nem ismeri el a kváziállamot, bár fenntartja. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Egyetlen dolog képes átlépni a szakadár határokon. meglepő módon a moldáv bajnokság az egész országra kiterjed. Olyannyira, hogy a bajnokságot rendszeresen épp a PMR-ben lévő FC Sheriff Tiraspol nyeri. Az UEFA hivatalos listáján http://www.uefa.com/memberassociations/uefarankings/club/index.html a 97. helyen áll, nem mást előz meg, mint a berlini Herthát. A legjobban jegyzett magyar klub a Videoton, a 216. helyen. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Érettségi buli Rotarian. A település középiskolájának végzős osztálya csupán három főből állt – egyszerűen kevés a fiatal, és egyre kevesebb. Tánya is a végzősök között van, ő is Tiraszolba készül, hogy nővér lehessen. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
A félmilliós lakosság felének orosz állampolgársága van, de formálisan létezik dnyeszter menti útlevél is – meg dnyeszter menti rubel is. Az 1992 után születetteknek viszont a gyakorlatban bonyolultabb megszerezni az orosz állampolgárságot, mint azoknak, akik azt még szovjet irataik alapján kérvényezik. A terület lakói alapvetően oroszul beszélnek és támogatnák, hogy Oroszországhoz csatlakozzanak. Ezt nemrég a kváziállam elnöke is felvetette, de ennek szerinte előfeltétele, hogy előbb a köztársaság függetlenségét elismerjék. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Húsvéti tűzrakás abroncsokból. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
(Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
A PMR-ben három hivatalos nyelv van: orosz, ukrán, moldáv. Utóbbi a szovjet érában cirill betűket használt, a latinra a függetlenség után tért át, de az üdvözlő felirat mér a szovjet időszakban készült. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Aljosa és Jura a PMR zászlaja alatt. A szakadár állam az egykori Moldáv SZSZK zászlaját vette át, ezzel is hangsúlyozva a Szovjetunióhoz kötődő múltat. Még a sarló-kalapácsot is megőrizték. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Nem mindenki vágyik egy szakadár hadseregben katonai karrierre. „Egyszerű vágyaim vannak: boldog akarok lenni, jövedelmező állást, anyagi függetlenséget szeretnék. A sereg után azt tervezem, hogy befejezem a tanulmányaimat, lakást bérlek, találok valami munkát. Igazából nem úgy képzeltem el, hogy itt fogok élni. Európára, Kanadára gondoltam, de sok minden kellene hozzá. A katonai szolgálatot elvesztegetett időnek érzem , de van haszna is: lélekben és testben is erősebb lettem, sokat tanultam az emberekről és jobban megbecsülöm az időmet és azokat, akiket szeretek” – mondta a Hristovaiában született, most Benderiben szolgáló Szása. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Tánya sikerrel vette az első akadályt: műr Tiraszpolban tanul főiskolán, hogy nővér lehessen. Még eggyel kevesebb fiatal, aki visszatér a szülőföldjére. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
A festett fák előtt kisfiúból három évvel később nagyfiú lett. A 16 éves Makszim szüleihez hasonlóan állatorvosnak fog tanulni Tiraszpolban. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
A katonai pályától eltanácsolt Jura viszont maradt ott, ahol megállt az idő, és ha a nagypolitikán múlik, nem is indul el újra soha. (Fotó:
Anton Poljakov és Anna Galatonova)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
