Index Vakbarát Hírportál

Nem úgy képzeltem, hogy itt fogok élni

2018.06.30. 00:41
Mahala – olyan, akár egy távoli sziget, bár tengere sincs. Szigetté a történelem tette: egy elhagyatott országból kiszakadt, elfeledett kváziország elfeledett csücskében fekszik, hiába Európában, mégis távol mindentől. A Szovjetunió felbomlása után függetlenné vált Moldovából rövid, de véres fegyveres konfliktus után szakadt ki a Dnyeszter Menti Köztársaság, amelyet pár hasonlóan szakadár államon kívül a mai napig nem ismer el senki – még Oroszország sem, amelynek közreműködésével jött létre. A terület mindig periféria volt: az Oszmán Birodalomé, aztán a cári Oroszországé, majd Romániáé aztán jött a periféria perifériája, a Dnyeszter Menti Köztársaság. Mahala szomszédságot, elszigetelt közösséget jelent. A szó arab eredetű, a román és délszláv nyelvekbe a törökön keresztül jött. A moldáv nyelv is ismeri – van, aki persze a moldávot a román egy dialektusának mondja, a moldáv állam ezen megsértődne. (Persze azt, hogy hol húzódik a határ egy nyelv és egy dialektus között, azt a politika mondja meg: a vitatott szerzőségű, de többnyire Fishmann-tételként ismert bonmot szerint „nyelv az, ami mögött egy hadsereg áll.”) A Dnyeszter Menti Köztársaság önmagában is egy időutazás a szovjet hetvenes évekbe, de az idő mozdulatlansága itt, az északi végeken mutatja meg egyszerre nyomasztón és könnyeden a Mahala című képsorozatban Anton Poljakov és Anna Galatonova. „A mi főszereplőink élik a maguk barátságos közösségének elszigetelt életét, születésüktől fogva ismerik és segítik egymást: ez a mahala” – írta a szerzőpáros.


Rovatok