Stalter a hetvenes évek végétől több mint húsz évig dolgozott a Magyar Ifjúság című hetilap fotórovatában, így juthatott el a Távol-Keletre. „A nyolcvanas években az egzotikus országokba jóformán lehetetlen volt eljutni. Ráadásul még érezhető volt a közelmúlt háborúinak hatása és a marxista ideológia elvek működése. Mint baráti ország sajtómunkásai, egy csereprogrammal, a testvérlapok meghívására utazhattunk újságíró kollégámmal." Azt mondja, a keleti térségekben és Kubában még viszonylag felszabadultan tudott fényképezni.

Utóbbi helyen készült képeiről ezt írta György Péter: „A nosztalgikus időutazás, a lassan rommá váló kolonialista építészet terei, az ötvenes évekből ott maradt autók mintegy a már-már megható ártatlanság képzetét keltik fel a nézőkben. Holott a Fidel Castro vezette ország egy szigetnyi koncentrációs tábor volt, ha annak enyhe változataként láthattuk is azt. De azért a menekülők ezrei fulladtak a tengerbe. A kubai képek érzékeny pillanatfelvételek egy mára lassan talán végre elsüllyedő világról."

1988-ban a svájci Vöröskereszt és Vörösfélhold meghívta, hogy fotózza munkájukat Afrikában. Azt mondja, Mozambik, Etiópia, Szudán válságövezeteiben, a folyamatos polgárháborúk és menekülttáborok térségeiben gyakran érezte veszélyben magát. Mozambikban, a polgárháború alatt készült képein főképp menekült gyerekek vannak egy elhagyatottnak tűnő pályaudvaron. Egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy itt nagyon nehezen tudott fotózni, mert az emberek bizalmatlanul álltak hozzá, és magát a feladatot is nyomasztónak és megrázónak érezte.  „A reménytelen, kilátástalan helyzetben élők sorsa annyira megviselt, hogy a kontaktok és néhány kép kivételével évtizedekig nem nyúltam a filmekhez." Végül pár hónapja újra előkerültek, mi pedig ezekből válogattunk.

Január közepéig válogatás látható a képekből az Artphoto Galériában.