Index Vakbarát Hírportál

25 napig elnyújtott, kíméletlen földrajzóra, 9200 kilométer bringanyeregben

AP-1J8G4TPVS2111 hires jpeg 24bit rgb
Sokak bakancslistáján szerepel, hogy a transzszibériai expresszel megtegyenek közel 9300 kilométert Moszkvától Vlagyivosztokig. Bő egy hétig zötyögni a vonaton is embert próbáló, így nem csoda, hogy alig valakinek akad be az, hogy ugyanezt a távot biciklivel, ráadásul szűk egy hónap alatt teljesítse. Néhány éve azonban már létezik ez ez őrült verseny, persze az sem csoda, hogy a Red Bull futamán csak pár bringás vállalja, hogy 25 nap alatt átszelje Oroszországot.

A Transzszibériai Extrémet egy nagy földrajzóraként is fel lehet fogni, hiszen ahogy a szervezők írták: hét időzónán, öt klímazónán át tekernek a résztvevők, míg Kelet-Európából a Távol-Keletig jutnak. A táv közben átvágnak az Urál-hegységen, érintik a Bajkál-tavat, átkelnek a világ leghosszabb folyói közül négyen, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Moszkva, Nyizsnyij Novgorod, Kazany, Perm, Jekatyerinburg, Omszk, Novoszibirszk, Krasznojarksz, Irkutszk, Ulan-Ude, Csita, Szvobodnij, Habarovszk és Vlagyivosztok a főbb állomások.

A kerékpárversenyzés hőskorában, a 19. század végén, a 20. század elején egészen extrém távokon is tekertek, a Párizs–Brest–Párizs például 1200 kilométeres volt, de a korai Tour de France-okon is találni 300 kilométer feletti szakaszokat, az 1919-es francia körversenyen egy 482 kilométeres etap is szerepelt. A versenyek aztán moderáltabbak lettek, 250 kilométer körül lett a még értelmezhető táv a szigorúan vett versenysportban.


Rovatok