Index Vakbarát Hírportál

Nők, akik soha nem hagynák cserben Trumpot

Úgy gondolnánk, hogy az amerikai nők közül legfeljebb néhány különc szavazhat Donald Trumpra – elvégre kinek nem fordul fel a gyomra az elnök állandó inzultusaitól? Ahogy legalja módon, a külsejükön keresztül támadja azokat, akikkel valamilyen szinten szembe kerül – függetlenül attól, hogy egy lefizetett pornósztárról, egy rivális elnökjelöltről vagy egy műsorvezetőről van szó. Ahogy az egyik elnökjelölti vitát vezető Megyn Kellyt megtámadta a menstruációjával: „Látni lehetett, ahogy elöntötte a vér a szemét meg a micsodáját.” Ahogy az Access Holywood kiszivárgott hangfelvételén nyíltan hencegett a nők szexuális zaklatásával.

Az elnök taplósága (erre tényleg nincs pontosabb kifejezés) azonban csak egy patriarchális jéghegy csúcsa, ugyanis az amerikai politika a nemek mentén is egyre jobban kettészakad: a januárban kezdődő törvényhozási ciklusban hiába szolgál a két évvel korábbinál 15 százalékkal több nő a kongresszusban – azaz a törvényhozás két házában –, a 123 honanyából csak 19 politizál republikánus színekben, ami egyenesen csökkenést jelent az előző ciklus eleve nem kiemelkedő számaihoz képest.

Ehhez képest a szavazók körében nem nyílik a nemi olló, a republikánusok a kétezres években stabilan a fehér női szavazók felét maguk mögött tudhatták, és ez a 2018-as előválasztásra sem változott meg jelentősen. Országosan 49 százalékuk adta le szavazatás republikánus képviselőjelöltre, és Texasban hiába indult demokrata színekben egy jóképű, fiatal és mérsékelt fehér férfi, a fehér nők 59 százaléka mégis Ted Cruzt támogatta. Bár sokan rohantak ki a tízmilliós szavazói réteg „ostoba” döntése ellen, az amerikai fehér nők politikai motivációi igen sokrétűek: döntéseiknél leginkább a félelem dolgozik bennük, de ez az üzleti és politikai okokból is tudatosan szított é igen sok mindenre irányul: a fehérek informális privilégiumainak elvesztésére, a muszlim „terroristák” betelepülésére, a latin-amerikai „erőszakolók” karavánjaira, a fegyvertartási jogok korlátozására, vagy egyszerűen csak az általuk megszokott életforma, a meghitt, ismerős és otthonos világ elvesztésére.

A motivációk és az általuk mozgatott emberek sokszínűségét akarta képileg is megragadni Glenna Gordon díjnyertes fotóriporter, aki sokszor azt tapasztalta, hogy modelljei egyszerre akarják megmutatni magukat, egyszerre bizalmatlanok és rejtőzködők. Ezért az egyszerű aktivisták és mozgalmárok sokszor álnéven szerepelnek, többen pedig a portré elkészülte után meggondolták magukat, és a róluk készített anyag megsemmisítését kérték-követelték Gordontól.

Rovatok