Index Vakbarát Hírportál

Nekünk is van egy Szárnyas fejvadászunk

Harminc év is eltelt azóta, hogy Monory Mész András rendező leforgatta a Meteo című filmet, és harminc év alatt egy olyan magyar film sem készült, ami stílusában akár csak a közelébe is kerülhetett volna. A lepusztult ipari holnaputánban játszódó, időjárás-változással, lóversenyekkel, programozással és álmodozással foglalkozó sci-fi szinte egyedülálló a filmművészetben, ha a történetvezetését tekintve nem is, de a látványát nézve mindenképpen: mintha a Szárnyas fejvadász Kelet-Európában játszódna, csak replikánsok helyett bajszos férfiak, Fekete Lyukból szalajtott Cure-rajongók és Eperjes Károly hatalmas színészi gesztusai töltik meg az utcákat.

A történet egy ismeretlen, világégéssel felérő esemény után történik, amiről valójában semmit sem tudunk meg. A Meteóban lakóházak már nincsenek, a helyüket omladozó ipari létesítmények vették át. A jelmezek úgy kutyulják a múltat és a jelent, hogy abból már a jövő jön ki. A klíma pedig rendületlenül változik, úgy, hogy akárcsak a főszereplő, néha az embernek érdemes inkább egy kád vízben töltenie az egész napot. Amikor nem éppen a lovik mindent vivő fogadási és nyerési szisztémáját akarja C-nyelven leprogramozni. 

A Meteo a rendszerváltás utáni első filmszemle egyik nagy durranása volt, és hiába volt erősen megosztó a felhozatal – a zsűri egyik tagja, Kornis Mihály író azt nyilatkozta a 168 Órának, hogy ha tudta volna, hogy ennyi rossz filmet kell megnéznie, egészen biztosan nem megy bele –, Monory Mész András filmje volt talán az, ami leginkább kiállt az idő próbáját. Még akkor is, ha a legtöbb eleme erősen a nyolcvanas évekre datálja, Másik János és Szemző Tibor jellegzetes aláfestő zenéjétől a neonfényekkel kidíszített diszkóig. És az előképei is, a korabeli kritikák említik a Csillagok háborúját, a francia Metrót, a Mad Maxet, Derek Jarman Anglia alkonya című filmjét, a videóklipek világát, és igen, a Szárnyas fejvadászt is, mint egyértelmű inspirációt. 

Ezek a hatások mind egyértelműen érezhetőek a Meteón, de a látványát sikerült annyira egyedivé gyúrni, hogy még 2019-ben is meghökkentőnek hat. Ebben pedig Zsótér László látványtervező és Szabó Gábor operatőr mellett hatalmas érdeme van a budapesti helyszíneknek is: a film utolsó harmada javarészt a kőbányai pincerendszerben játszódik, ahol egymás mellett mozognak a homokjáró autók és a táncoló gruftik, de megjelenik benne a még átépítés előtt álló Vásárcsarnok és a Szervita téri templom is. Az kérdés, hogy a Meteo mennyire volt kultuszfilm – 1990-es adatok szerint nagyjából 35 ezer nézőt hozott, ezt például a 2018-es Rossz versek már bőven megugrotta –, de az kétségtelen, hogy egy igazi kuriózum országunk filmtörténetében. A 2018 végén megjelent Artmagazin egy hosszú cikket szentel a Meteónak, amihez felhasználták a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény képeit, ezekből válogattunk.  A lapszám bemutatóját  február 19-én tartják az Írók Boltjában. 


A Meteo digitálisan felújított változatban megjelent DVD-n a Manda gondozásában 2014-ben.      

Felhasznált források:      

Földalatti eklektika - Beszélgetés Monory Mész Andrással,  a Meteo rendezőjével és  Zsótér Lászlóval, a film látványtervezőjével (Artmagazin, 2018/10.)      

A magyar film halála? (168 Óra, 1990/1.)      

A mi kis apokalipszisunk (Film, Színház, Muzsika, 1990/1.)      

Meteo (Magyar Nemzet, 1990. február 22.)      

Új kiúttalanság (Filmvilág, 1990/04.)      

Magyarok máshol (Népszabadság, 1990. november 17.)      

Mi jut eszedbe arról, hogy Meteo? - Beszélgetés az alkotókkal (DVD, 2013)



Rovatok