A páros fotóesszé ötlete Wandában merült fel, aki a kelet-londoni fiatalokban felismerte szülei vasfüggöny mögötti, lázadó generációját. „A kelet-londoni fiatalok és partik kísértetiesen emlékeztetnek – zeneileg és öltözködésben is – azokra a szubkultúrákra, aminek szüleink generációja volt aktív részese és elindítója, elégedetlenségüknek hangot adva, egyfajta lázadásként politikai rezsimek és konvenciók ellen” – mondja Wanda.

A fiatalság egyik fő motivációja mindig is ugyanaz volt: megfeledkezni néha a valóságról, levetkőzni a mindennapok küzdelmes realitását, feledni valamelyest a helytállás, a feladatok, a munka vállukra nehezedő súlyát. Szeretnének egy-egy lopott óracskára, éjszakára felhőtlenül szórakozni, inni, táncolni és szerelembe esni. Így volt és valószinűleg így is lesz ez mindig – politikai rezsimektől függetlenül.

„A ‘70-es években beindult diszkókorszak vonzotta a honi fiatalságot, hiszen a nyugati zene egy jobb, szabadabb élet szimbóluma volt, valami olyan elérhetetlen, amiről csak álmodoztunk. Képeim azon korszak lenyomatai, az akkori fiatalság életérzését próbálják rögzíteni" – mondja Martin Gábor képeivel kapcsolatban a Vice magazinban. „Megőrültünk egy-egy amerikából bekerült Levi’s vagy Lee farmerért. A 60-as évek végi középiskolánkban, ahol több mint 400 diák tanult, csupán hárman jutottak nyugati rokon révén az áhított amerikai farmerokhoz” – teszi hozzá.