Mániákusok és élvezik
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Mikor elege lett a divatfotózásból, a húszas évei elején járó norvég Kristine Wathne olyan témát keresett magának, ahol valódi, de nem hétköznapi, a tipikustól jó messze álló embereket fényképezhet. Ez a téma végül a gyűjtőszenvedély lett, vagy ahogy ő a könyvének címében nevezi, a mánia. Az igazi mániákusokat Wathne szerint az különbözteti meg az egyszerű gyűjtőktől, hogy nem vitrinpolcokon rendezgetik a kincseiket, hanem az egész otthonukat, a mindennapjaikat, az életüket a mániájuknak szentelik.
2015-ben, amikor elhatározta, hogy gyűjtőket fog fotózni, nekiállt átnyálazni helyi lapok régi számait lehetséges alanyok után kutatva. Online is keresgélt, körbekérdezte a barátait, családtagjait tippek után. Végül tizenöt emberrel sikerült megszerveznie fotózást Norvégia különféle szegleteiben, és a tizenötből kilenc találkozás került bele a Mánia címet kapott fotókönyvbe. Wathne mániákusai között van golyóstoll-rajongó, ötvenes évekbeli vegyes bizbaszokra utazó gyűjtő és egy olyan férfi is, aki a lehetetlenül szűk farmerekért van oda. Ez a derék állat itt a képen Harald Haraldsenhez tartozik, akinek az élete az utazásai, de leginkább Thaiföld körül forog. (Fotó:
Kristine Wathne)
A nyolcvan felé közeledő Haraldsen több mint ötven országban megfordult élete során, utazik, amikor csak tud, és az utakról változatos szuveníreket hoz haza, hogy azokkal töltse meg extravagáns nappaliját. A szíve csücske Thaiföld, ide évente többször is elmegy, már legalább 60-szor megfordult itt. Thaiföldről származik a gyűjteményének a legtöbb darabja, többek közt a komplett thai templom a nappalija kellős közepén. (Fotó:
Kristine Wathne)
Haraldsen különböző kontinensek, különböző kultúrák tárgyait kombinálja, és kedveli a humoros holmikat. Kristine Wathne szerint a gyűjtőszenvedélyre általánosságban igaz, hogy ami a külső szemlélőnek kaotikusnak tűnik, ott általában nagyon is van rendszer, a gyűjtők átlátják és uralják a birodalmukat, mindennek megvan a maga helye és története. (Fotó:
Kristine Wathne)
A Hamupipőke Ember: ez állt zárójelben a fotós egy régebbi írásában Jan Roger Elstad neve mellett. A férfi menyasszonyi ruhákat gyűjt lassan harminc éve, és a rózsaszínre festett alagsorában tárolja őket. (Fotó:
Kristine Wathne)
A dolog azzal kezdődött, hogy Elstad belefutott néhány kidobásra ítélt ruhába, és megmentette őket a pusztulástól. 1991-ben vásárolta az első darabokat, a fotózás idején már 400 felett járt a gyűjtemény. A Stavanger városában élő Elstad, aki szakmájára nézve hivatásos sofőr, teljesen tudatosan köteleződött el a menyasszonyi ruhák mellett. Egyszer egy interjúban úgy magyarázta: olyat akart tenni, amiről úgy gondolta, hogy soha más férfi ilyet nem tett még, olyasmit akart gyűjteni, amit más férfiak nem. (Fotó:
Kristine Wathne)
“Az egész a szépségről, az álmokról, a szerelemről szól” - mondta Elstad. A ruháit ajándékba kapta vagy használtruha-kereskedésekben vette. A legöregebb fekete, és 1877-ből való. Van olyan ruhája, amit ejtőernyőselyemből varrtak a második világháború alatt, és rengeteg a nyolcvanas évekbeli csoda puffos ujjakkal, drámai uszályokkal. Őt a menyasszonyi ruhában legjobban az nyűgözi le, hogy képes teljesen átalakítani, királynővé tenni a viselőjét, de a ruhákat egyúttal megőrzendő értéknek, a kultúránk részének is tartja. Egy kicsit azért aggódott, mit fognak szólni az emberek, ha a világ elé lép a gyűjteményével, de nem szekálta érte senki. (Fotó:
Kristine Wathne)
Jens Rino Haugennek ilyen jellegű aggodalmai igazán nem lehetnek. Ő főként repülőgép-alkatrészekben utazik, évtizedek óta. A gyűjteménye leglátványosabb darabjai a pilótafülkék: kilenc van neki az udvarában. Szerinte meghitt hangulata van egy ilyenben üldögélni. (Fotó:
Kristine Wathne)
A grimstadi agglegény házában egy szobát teljesen elfoglalnak az alkatrészek. “Csak gyűjtök, gyűjtök és gyűjtök. Egyszer élünk” - mondta egy régi riportban. A legtöbb beszerzését a briteknél bonyolította, innen származik a gyűjteménye koronaékszere is, egy F–4 Phantom vadászbombázó pilótafülkéje. (Fotó:
Kristine Wathne)
Haugen gyűjtőszenvedélye nem korlátozódik kizárólag a repülőgép-darabokra. Hazavisz ódon golfütőt, régi töltényt is, mikor mit. A legnagyobb álma, hogy egyszer saját múzeumot nyisson. (Fotó:
Kristine Wathne)
Maria Toftumot kisgyerek korában ragadták magukkal a királyos, királynős történetek. Talán az voltam előző életemben, viccelődött egy 2011-es, róla készült riportban. Akkor már harminc éve gyűjtögetett ezt-azt a témában, de a gyűjtőszenvedélye igazán csak 1997-ben, Diana hercegnő halálakor fordult komolyra. (Fotó:
Kristine Wathne)
Diana előtt a svéd Szilvia királyné volt a kedvence, de az a rokonszenv össze sem mérhető a Diana iránti rajongásával. Toftum gyűjteményének körülbelül 80 százaléka a fiatalon meghalt hercegnővel kapcsolatos. “Varázslatos volt, tudja” - mondta a vele beszélgető újságírónak. Minden évben elzarándokol Diana sírjához, aki szerinte valóságos angyal volt. (Fotó:
Kristine Wathne)
A falait mindenhol beborító fotókon túl gyűjt mindenféle, királyi családokkal kapcsolatos tárgyat a szépen kivágott, albumba ragasztott vagy gondosan lefűzött újságkivágásoktól kezdve a kulcstartókon át a dévékig, tollakig és bögrékig. Toftum mániája nemcsak a gyűjtőszenvedélyben nyilvánul meg: 20 tematikus Facebook-csoportot működtet, ahová királyokról, királynőkről posztol fotókat napi rendszerességgel, összesen 10 ezer tag örömére. (Fotó:
Kristine Wathne)
A hozzá hasonló emberek összefogása része a mániának Svenn Iversen esetében is, aki az Északi Coca Cola Gyűjtők Klubjának az elnöke. A szervezet a globális Coca Cola Gyűjtők Klubjának ernyője alatt működik. Az 1974-ben alakult világszervezetnek 6000 tagja van. Az Iversen-féle északi klub húsz évvel fiatalabb, és körülbelül 100 tagot számlál Svédországból, Finnországból, Norvégiából, Dániából és Izlandról. A cég nem szponzorálja őket, de kapcsolatban vannak velük, és megengedték nekik a név, a logó, a képek használatát. A klub rendszeres találkozókat tart, de még saját magazint is kiadnak évente több alkalommal. Iversen főként üvegekre és palackokra specializálódott, de mindenféle kólás holmi akad a gyűjteményében. (Fotó:
Kristine Wathne)
A fotós csinált egy ministatisztikát a gyűjtőkről, akiket a Mániához fotózott. A tizenöt ember közül tizenegyen ajánlottak fel a házukba lépőnek vendégpapucsot, tizenkettőnek voltak állatai, tizenketten egyedül éltek, tizenkettőnél volt padlószőnyeg, kettőnek volt gyereke, tizenketten férfiak, hárman állítottak fel világrekordot, és hármuk számára szexuális fétis a gyűjtött tárgy. Wathne a mai napig tartja a kapcsolatot néhányukkal. Azt mondja: náluk inspirálóbb emberekkel még nem találkozott. Amikor megkérdezik tőle, mit remél, mit éreznek azok, akik megnézik a Mánia sorozatot, Wathne azt válaszolja: boldogságot, inspirációt és örömöt. Tartott tőle az elején, hogy mit fognak szólni az alanyai az elkészült anyaghoz, de feleslegesen félt: csak pozitív visszajelzést kapott tőlük. Mindenki megkapta a saját képeit, egy példányt a kész fotókönyvből és ráadásként a gyűjteményébe passzoló apróságot is ajándékba. (Fotó:
Kristine Wathne)
“Számomra, aki magam is gyűjtő és mániákus vagyok, a Mánia végül önarcképféleséggé vált” - mondja Wathne. Az ő hét éve kezdődött gyűjtőszenvedélye nem igényel sok helyet, mert fotókat gyűjt, és jobbára a számítógépén tárolja őket. Milyen fotókat? A gépén az egyik mappában 240 képet őrizget különféle biztosíték táblákról, írta meg az Indexnek. Olyan társadalomban szeretne élni, ahol helye van az eredetiségnek. Attól fél, hogy - mivel a népszerűségre törekvés miatt szerinte manapság egyre jobban hasonlítunk egymásra - egyre kevesebb ilyen ember van, mint akiket a Mániához fotózott. (Fotó:
Kristine Wathne)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
