Azt mondtad, hogy a projektben első lépésként elmentél egy amerikai ufótalálkozóra. De hogy jött ez az egész téma? Mi volt az egész kezdete?

Először is volt az az élmény édesanyámmal tízéves koromból. Meg apukámtól megkaptam Erik von Däniken Az istenek űrhajósok voltak című könyvét, amiben a Nazca-vonalakról meg a piramisokról van szó. Elkezdett érdekelni a világegyetem, később elmeséltem egy barátomnak, hogy láttam egy ufót, és kinevetett, aztán nem beszéltem a dologról egy darabig. Hét éve élek Mexikóban, de 2002 óta járok ide. Sokat dolgozom a hit kérdésével, a hiedelmekkel, valamiért lenyűgöz a téma. Aztán eszembe jutott ez az élményem 10 éves koromból.

Annak van szerepe, hogy pszichológiát végeztél?

Szervezet- és munkapszichológiát tanultam az egyetemen, de most sokkal többet érintekezem a pszichológiával, mint az iskolában, azt hiszem. De igen, meg szeretném érteni az emberek történeteinek pszichológiai hátterét is. Például amikor valaki azt mondja, hogy idegenek rabolták el, szeretném megérteni, hogy mi történik vele. De azt nem tudom, hogy belső okokból hiszi ezt, vagy tényleg valami külső inger érte. Egész egyszerűen hiszek neki, elfogadom, amit mond.

Tehát elfogadod azt, amit mondanak, nem próbálsz meg igazságot tenni?

Igen, hiszek nekik. Azoknak legalábbis, akik nem a pénzért csinálják az egészet. Elhiszem, hogy valóban átélték. Személy szerint úgy gondolom, ezek inkább valamiféle hallucinációk lehetnek, vagy alvási paralízis. De nem akarom megkérdőjelezni vagy leleplezni az állításaikat, csak beszélgetek velük. Nem újságírói munkát végzek, csak egy érzést akarok közvetíteni, amit ők éreznek.

A kép Jessicáról, amikor a vörös szobában van, egy beállított kép? Vagy ez is egy olyan meditációs szeánszon készült, ahol idegenekkel lépnek kapcsolatba? (Annick egyik barátja szeánszokat szervez, ahol meditatív állapotban idegen entitásokkal történő érintkezésről számolnak be a résztvevők – a szerk.)

Igen, ez egy beállított kép. Mesélt nekem a harmadik típusú találkozásáról, és szerettem volna bemutatni azt, amit átélt. A meditáció az más.

Te részt vettél már ilyen meditáción?

Egy koppenhágai barátom meghívott egyre. Elmentem, eredetileg lett volna egy ufóészlelés is, de rossz volt az idő, szóval bementünk a házba a meditációra. Én is részt vettem, de nem éreztem semmit. A barátom látnok, és az egyik barátja is. Azt mondták, hogy ők érezték egy földönkívüli jelenlétét, kék volt, érezték az energiáját. Lehet, hogy én le vagyok blokkolva, vagy ilyesmi, vagy egész egyszerűen csak bizonyos emberek fogékonyabbak. A barátom a halottakkal is kommunikál.

Nem lehet, hogy egyszerűen csak nem hiszel a dologban?

Igen, talán én egy kicsit szkeptikusabb vagyok. Az az igazság, hogy már nem tudom, miben kéne hinnem.

Volt, hogy úgy érezted, túl sok? Hogy túl mélyen involválódtál, és kicsit félre kell raknod a projektet?

Igen, amikor az összeesküvés-elméletekről kezdenek beszélni. Na, az súlyos. Akkor megkérdőjelezel mindent, hogy mi az, ami létezik, az egész valóságodat. Az elején sok dokumentumfilmet néztem, de mostanában inkább valami vicceset nézek lefekvés előtt, haha.

A történeteidet olvasva azt vettem észre, hogy Linda, aki Koppenhágából származik, kifejezetten pozitív, messianisztikus élményként élte meg az ufóélményeit, míg a mexikói interjúalanyoknál gyakrabban jelenik meg az egész egy félelmetes, erőszakos dologként. Lehet ennek köze a valódi életben tapasztalt félelmeikhez, traumáikhoz?

Azt gondolom, hogy a belső félelmeik kivetüléséről van szó, de nem minden mexikóinak volt negatív az ufóélménye. Mexikóban nagyon sok olyan ember van, aki kapcsolatba lépett idegenekkel.

A dél-amerikaik babonásabbak?

Igen, általánosságban mondhatjuk, hogy igen. Mexikó tele van varázslattal, ez Belgiumban már nincs meg. Például mielőtt ebbe a projektbe belekezdtem volna, fekete mexikóiakkal foglalkoztam, ők a lélekállatokban hisznek, és vannak gyógyítóik is.

Segítségedre volt ez a varázslat a projekt során? Európában is meg tudtad volna ugyanígy csinálni?

Úgy gondolom, hogy a mexikóiak összességében is sokkal nyitottabbak. Először az Egyesült Államokba mentem, ott van a legnagyobb ufókonferencia. Azt hittem, ha beszélek a saját élményemről, majd ők is megnyílnak. De nem, nagyon zárkózottak voltak, mintha ez az ő külön titkuk lenne. Aztán úgy döntöttem, megpróbálkozom a dologgal itt Mexikóban, ahol élek. Kapcsolatba léptem csoportokkal, például a MUFON-nal (Mutual UFO Network, egy ufóészlelésekre szakosodott szervezet – a szerk.), és ők bemutattak embereknek. Ha egyszer már ismersz embereket a körön belülről, sokkal könnyebb dolgod van. De még így is lassú és nehéz folyamat. Például nemrég csináltam pár képet egy idősebb férfiról, akinek van egy képe egy ufóról 93-ból. Valódi? Nem, tudom, de neki az. Vagy itt van ez a DJ, aki az ufótematikából inspirálódik a fellépéseihez.

Vannak köztük olyanok is, akik élnek pszichedelikus drogokkal?

Van egy hely Mexikóban, Tepoztlan. Tele van hippikkel, szerintem ők azért látnak dolgokat, mert tolnak valamit. De akikkel én beszéltem, ők nem. Próbálom kerülni az olyanokat. Egyszer elmentünk Tampicóba egy barátommal, ez a város a Mexikói-öbölben van, a helyiek szerint egy víz alatti ufóbázis van a város közelében. Szerintük azért nem volt 1955 óta hurrikán a városban, mert az ufók megvédik őket. Szóval volt ott egy csávó, aki azt állította, hogy le tudja hívni az űrhajókat az égből. Úgy voltunk vele: „Oké, lássuk.” Amire odaértünk, már beszélni sem tudott, annyira részeg volt, azt mondta, szerezzünk LSD-t. Szerintem így próbálta volna lehívni az űrhajókat. Rémisztő volt! Úgy hívják Anuar, azt hiszi, hogy az Androméda-galaxisból származik.

Akkor ez végül is egy művészeti projekt vagy inkább egy személyes felfedezőút? Ha van egyáltalán jó válasz erre.

Egy személyes sztoriból indul az egész. Dokumentáló jellegű, de nem újságírás, ahol alá kell támasztanom tényekkel, amit mondok. (Annick egyébként fotóriporterként is dolgozik – a szerk.)

És mi a helyzet a címmel? (A sorozat címében az „un” fosztóképző és az „identified” [azonosított] szó közé egy kötőjel van téve, ez nem a szó standard helyesírása, magyarul talán úgy lehetne visszaadni, hogy „Azonosít-atlan” – a szerk.)

Azért raktam kötőjelet, mert egyes dolgok azonosítottak, mások pedig azonosítatlanok.

Akkor ez kicsit a megismerésről, a megismerés korlátairól is szól?

Azt hiszem, vannak dolgok, amik megmagyarázhatóak, de a jelentésük spirituális vagy vallásos, mert ezt akarják az emberek belelátni. Szerintem az emberek keresnek valamiféle „vallást”, szeretnének valahova tartozni, különlegesnek, kiválasztottnak érezni magukat. Az az egy biztos, hogy sok a bizonytalanság és nagy a káosz a világban.

Volt, hogy megharagudtak rád, amiért kívülállóként dokumentálni próbálod a hitüket?

Nem.

Az újságírás első szabálya: ne tegyél fel eldöntendő kérdést.

Hahaha. Amúgy azért nem, mert a része vagyok a csoportnak, amit vizsgálok. Bíznak bennem, és én nyíltan elmondom nekik, hogy mit csinálok, hogy nem próbálom megkérdőjelezni őket, csak hallani szeretném a történeteiket. De nem szoktak negatív reakciók lenni. Vannak, akik nem szeretnék, hogy lefotózzam őket, vagy hogy felismerhetőek legyenek, de ennyi.

Van a képeidben valami nyugtalanító. Erre tudatosan törekszel, vagy csak kiválogatod azokat, amik illenek a dolog hangulatához.

A különösségnek, furcsaságnak ezt az érzetét akartam megmutatni, mint amikor tudjuk, hogy folyik valami a háttérben, történik valami, de nem tudjuk mi az. Ezt én inkább a sötétséggel párosítom.

Érdekesek a fények a DJ képén is.

Azt szerettem volna, hogy a fény a szemére essen, mivel gyerekkorában megvakult arra a szemére egy balesetben. Neki is nagyon furcsa történetei vannak. A művészneve Asagi. Azt mesélte, hogy részt vett egy meditáción, és azt érezte, hogy van valami furcsa a meditációt vezető férfival, látta, ahogy átalakul egy hüllővé. A legtöbb ufóélménye meditáció közben volt. Egy mexikói táncos csoport tagja, akik naptáncot járnak. Négy napig nem esznek csak táncolnak, és Asaginak űrhajók szoktak megjelenni a naptánc közben.

Annick: Amikor megkerestél az interjúval, mesélted, hogy neked is vannak ufókkal kapcsolatos élményeid. El tudnád mesélni? 

ZE: Nem tudom, hogy ezek tényleg ufóélmények-e. De az egyik egy emlék, hogy a nagyszüleim kertjében vagyok az Alföldön, és hirtelen páni félelem tör rám. Szeretnék befutni a házba, de nem tudok, összeesem, és csak mozdulatlanul fekszem a homokban. Talán négy-öt éves lehettem. És van egy ugyanilyen bénulásos emlékem Budapestről is.

Annick: És láttál űrhajókat vagy idegeneket, vagy bármi ilyesmi?

ZE: Nem, akkor még szerintem nem is tudtam, mi az, hogy ufó. Viszont kicsit később az egyik unokatestvérem megnézetett egy jelenetet velem A függetlenség napjából. Ez valamiért nagyon súlyos trauma volt számomra, utána legalább egy évtizeden át rettegtem az ufóktól, gyakran volt alvási paralízisem, és azt képzeltem ufók vesznek körbe. Még a mai napig elő szokott fordulni, bár tudom, hogy nem valóság, amit átélek, mégis nagyon félek. Azóta se merek ufós filmeket nézni.

Ebben a videóban amúgy arról beszél az egyik helyi, hogy fényes gömbök vették körbe. Mit gondolsz? 

Váó! Ezeket a fénygömböket Mexikóban „brujas”-nak hívják, boszorkányoknak. Azt mondják, a boszorkányok utaznak fénygömb formájában. Az egyik ismerősöm is látta őket a Popcatepetl-vulkán közelében, azt mesélte ő is, hogy egy alakká álltak össze, egy két méter magas figurává.

Lehet, hogy ezek után nyugtalanabbul fogok aludni, haha.

Nézz meg valami vicceset lefekvés előtt, nekem az szokott segíteni.