“Ugye szép? Régebben ukrán vendégmunkások laktak itt, borzalmas állapotban volt, de egymillió forintból és mérhetetlen adományból felújítottuk” - ült le végül a gyerekház vezetője. 

“Nem volt egyszerű, mert a falu képviselő-testületének fele sem akarta, hogy ide költözzünk. Azt akarták, hogy ez az intézmény valahol a szegregátumban legyen, mert egy kivételével csak hátrányos helyzetű gyerekek járnak ide.”

“Amit a gyerekeknek tanítunk, azzal az anyukákat is tanítjuk” - erősítette meg Román Katalin a legnagyobb természetességgel, ami számomra izgalmas felfedezés volt.

“Nem elég a gyerekekkel foglalkozni, a szülői kompetenciát is fokoznunk kell” - kezdett bele a fojtogatóan komplex helyzet ismertetésébe. 

“Oktatunk higiéniás ismereteket, gazdálkodást, de olyanokat is, hogy miként kell eljárniuk a hivatalokban, hogyan töltsenek ki egy nyomtatványt” - magyarázta a ház, és még egy sor kezdeményezés vezetője.

Az, hogy a gyerekekkel és a szüleikkel együtt kell foglalkoznia a segítőknek, olyan példákból is látszik, amikor mellesleg azt is oktatni kellett, hogy nem jó, ha a kólából kirázzák a szénsavat, és azt itatják a gyerekkel.

“Volt olyan anyuka, akit itt kellett megtanítani bébiételt főzni. Ez komoly gazdasági kérdés, mert egyetlen bolti bébiétel árából egy hétig tudja saját ételből etetni a gyereket. Ezeknek az embereknek a gazdasági ismeretei sem erősek, nem tudják, hogy kell takarékoskodni.”

“Egerbe járunk foglalkozásokra az anyukákkal. Ezeknek az utaknak nem csak az a lényege, hogy megtanulják kezelni, elmondani a meséken keresztül a gondolataikat. Hanem hogy végre kimozdultak a faluból.”

Még mindig a gyerekekről beszéltünk, amikor szóba került: a házba járó anyáknak egy idő múlva a családjukban adódó problémák kezeléséhez is segítséget kell nyújtani. Ahogy ugyanis a nők egyre tudatosabbak lesznek, úgy szólalnak fel a környezetükben látható alkoholizmus, dizájnerdrog-használat és a családon belüli erőszak ellen.

“A polgármester támogatja a munkánkat, vele kezdtünk gondolkodni egy gyerekház alapításán, és ő szólt, amikor a minisztérium kiírta a Biztos kezdet gyerekház programot. De a falu nem örült, hogy a szegregátumból majd ide, a falu közepén álló házba járnak be az anyák. Vannak olyan képviselők, akik azóta is ellenzik a munkánkat" - ereszkedtünk vissza a földre.

“Az az érzésem, hogy nem sokat tudnak a magyarországi állapotokról azok, akik a pályázatokat kiírják. Ráadásul a munka rengeteg adminisztrációt kíván, ami pont azoknak hátrányos, akik valóban szociális ügyeket visznek, nem pedig csak a pénzt szívják le" - helyezte tágabb kontextusba a segítség témáját az asszony.

“Magyarországnak nem volt még olyan kormánya, amelyik átgondolt programot vitt volna a mélyszegénység felszámolására. A legtöbben nem is tudják, milyen körülmények közt élnek az országban."

"Volt egy önkéntesünk, aki az egyik tábor megbeszélésén elsírta magát. Mikor kérdeztem, miért, az válaszolta: Mérhetetlenül szégyenlem magam. 23 éves vagyok, és eddig fogalmam sem volt, milyen országban élek.”