Nem arról van szó, hogy a nagymamám nem akar emlékezni. Sokkal inkább arról, hogy nem próbál meg aktívan emlékezni, és egyébként is kevés emléke lehet ebből az időszakból
– mondta Anthony Paul Marchetti amerikai fotós az Indexnek. Ő ezzel magyarázta azt, hogy miért homályosíthatták el a nagyanyja menekült táborban töltött időszakáról szóló emlékeit azok az évtizedek, amik a ma már Amerikában élő, magyar származású asszonyt elválasztják életének ettől az időszakától.
A fotós anyai nagymamája 1945-ben saját édesanyjával (azaz Marchetti dédanyjával) együtt menekült az előrenyomuló orosz csapatok elől nyugatra. Szegedről indultak, és hét hónap alatt gyalog jutottak el Ausztrián keresztül Németországba. A nagymama Münchenben egy menekülttáborban élt egészen 1951-ig, ezalatt az idő alatt pedig megismerkedett és szerelembe esett egy Paul (azaz valószínűleg Pál) nevű magyar férfival. Paul már a nagymama jegyese volt, amikor a nő családja előtt megnyílt a lehetőség, hogy Amerikába költözzenek. A nagymama abban a biztos tudatban hagyta hátra a jegyesét, hogy a férfi nem sokkal később követi majd őt az USA-ba. Az Atlanti-óceánon való átkeléskor már jelentkeztek rajta a terhesség első tünetei, az Új Világban pedig megszületett Marchetti édesanyja.
De Pault, a nagypapát soha többé nem látta a család.
Anthony Paul Marchetti Paul című projektje a sosem látott nagypapa alakját a művészet eszközeivel eredetileg megidézni próbálta, majd miután erre képtelenek bizonyult, inkább arra tett kísérletet, hogy a töredezett családtörténet hiányait a fényképezés segítségével töltse be. Ezzel pedig a család mitikus tagját egy új, tulajdonképpen fiktív alakként maga a fotós teremti meg és teremti újjá.
Egy hiányos családtörténet, ami Magyarországtól Amerikáig vezet, majd vissza – így is összefoglalhatnánk Marchetti képsorozatát, hiszen a fotós emiatt pont fordítva járta be azt az utat, amelyet nagyanyja több mint fél évszázaddal korábban megtett. A projekt eredménye pedig egy olyan képgyűjtemény lett, amiben vegyesen vannak tájképek, műalkotások és portréfotók is. Ezek mind indirekt módon, a hiányon keresztül közelítik meg azt a nagypapát, akiről nemcsak a fotósorozat, de az alkotó maga is kapta a (második kereszt)nevét.
Anthony Paul Marchetti, 2013 óta dolgozik a Paul című projektjén. Ezalatt az idő alatt 2016 és 2017 között hat hónapot töltött Magyarországon a MOME vendégelőadójaként, de már korábban is végig járta a nagymamája Szegedtől Münchenig tartó útjának fontos állomásait. Ezekből a képeiből először 2018-ban volt egyéni kiállítása az USA-ban, idén pedig a tervek szerint a TOBE galériában lesznek láthatóak a képei Budapesten ősszel.
Every Paul, 2015. cover Marchetti ebben a képben egyesítette a családja összes olyan fotóját, amin a nagyapa alakja látható. A fotós szerint az alapanyagul szolgáló képek egyesével nem mondanak sokat a nagyapjáról. Az Every Paul szerinte épp ezért hívja fel a figyelmet a fényképezés korlátaira: "Bár a fényképek sokszor szolgálhatnak bizonyító erejű dokumentumokként, gyakran kudarcot vallanak abban, hogy felfedjék azt a jelentést, amit mi keresünk." (Fotó:
Anthony Marchetti)
Sankt Leonhard am Forst, 2015. Amikor a fotós belekezdett ebbe a projektbe, akkor az izgatta, hogy minél több tényt derítsen ki a családtörténetéből. Eleinte úgy érezte, hogy a valóságtól való legapróbb eltérések is elárulják, cserbenhagyják a nagymamáját. De menet közben rájött, hogy rengeteg részlet hiányzik, ezért elkezdte megengedni magának, hogy a saját fotóival töltse be a hiányzó darabkák miatt keletkezett űrt. "Ha a tények már nem léteznek többé, akkor muszáj másfajta munkamódszerekre támaszkodnom" - magyarázta Marchetti az Indexnek. (Fotó:
Anthony Marchetti)
Zirc, 2015 (Fotó:
Anthony Marchetti)
Paul, 2018 Amíg Magyarországon volt Fullbright ösztöndíjasként, Marchetti többször is készített portrét olyan magyar férfiakról, akik annyi idősek lehetnek, mint amennyi a saját nagyapja lenne, ha még élne. Az összes ilyen fotó a Paul címet kapta. A sorozat Pauljai "vizuális helyettesítők", "beugrók", akik a családtörténet hiányzó szereplőjét hivatottak pótolni. A fotós ezeket a portrékat tartja a kedvenceinek a sorozatból, mivel a portrék már technikai és konceptuális értelemben is előrelépést jelentenek a korábbi munkáihoz képest. (Fotó:
Anthony Marchetti)
Az épületekről készült fotók tulajdonképpen az újramesélni kívánt történet kontextusait teremtik meg. Bár Marchetti korábbi munkáira is jellemzőek az épületfotók, a fotós úgy érzi, hogy Paul épületeiről készült képei ezeknél kevésbé direktek. (Fotó:
Anthony Marchetti)
Ebben a projektben az épületeket gyakran elrejti vagy eltakarja a táj. A fotós azt mondja, ez nem volt tudatos, nem direkt állította be így a képeit, de hamar észrevette saját magán, hogy valamiért újra és újra az elrejtettség vizuális eszközét használja, mintha önmaga is csak röpke pillanatokra akarna bepillantást engedni a projektje témájába. (Fotó:
Anthony Marchetti)
"A fények egyszerűen gyönyörűek, különösen az őszi és a téli hónapokban, amikor halványkék és lila lesz tőlük az ég. A hideg hónapokban annyira sok nedvesség van a levegőben a magyar síkságon, hogy a horizontot és a távoli részleteket a köd gyakran elnyeli, miközben egy lágy fény egyenletesen megvilágítja a tárgyakat"- mesélt a fotós arról, hogy milyennek látta Magyarország tájait. (Fotó:
Anthony Marchetti)
Anthony Paul Marchetti azt mondja, a magyar tájakat érintetlennek érzi, olyannak, mintha nem is a jelenkorhoz tartoznának. A fotós ezzel együtt azt is vallja, hogy a magyar tájak sajátos atmoszféra is hatással volt a Paul című projektjében készült képekre. (Fotó:
Anthony Marchetti)
(Fotó:
Anthony Marchetti)
Grandma, 2015 A fotós nagymamájáról készített portré az egyetlen kép, ami nem Európában, hanem Amerikában készült, mégis része ennek a sorozatnak. A szűkszavú nagymama meséi csak ritkán szóltak a gyerekkor magyarországi pillanatairól, de szinte soha nem avatták be a menekült létbe, és még ritkábban szóltak a nagypapa alakjáról. Most a fotók lettek azok, amik pótolják ennek a családtörténeti kirakósnak a rengeteg hiányzó darab. Marchetti azt mondja, arra használta a fotózást, hogy létrehozza azt, ami még hiányzik. (Fotó:
Anthony Marchetti)
(Fotó:
Anthony Marchetti)
(Fotó:
Anthony Marchetti)
Paul, 2018 Még egy Paul. Marchetti azzal, hogy a történetnek ugyanazt az elemét (például a nagypapája alakját) több különböző opciót bemutatva ábrázolja, arra akarja felhívni a nézői figyelmét, hogy nem egyszerűen visszaidéz egy családtörténetet, hanem ő maga alkotja meg azt. (Fotó:
Anthony Marchetti)
A Paul mint projekt arra tesz kísérletet, hogy megjelenítsen és rekonstruáljon egy múltat és egy olyan világot, amely ma már nem létezik, leszámítva néhány megmarad helyszínt, illetve néhány megőrzött tárgyat és emlékeket. (Fotó:
Anthony Marchetti)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
