Eifert János a ’60-as években kezdett fotózni. Autodidakta módon tanult, a testvérétől kapott fényképezőgéppel mindent megörökített a környezetében, amit szépnek talált. Érdeklődése hamar a táncfotózás felé fordult, ami nem meglepő, hiszen a Honvéd Együttes táncosaként hazai és külföldi turnékon vett részt, ahol sokat fényképezett; ha tehette, megörökítette az előadásokat is. Egy idő után választania kellett a profitáncos-karrier és a fotózás között, ekkor – 1978-ban – táncoskarrierjét feladva a fotográfiát választotta hivatásul. A tánc iránti szeretete azonban sosem múlt el, fotográfusként is gyakran örökített meg balett- vagy kortárstánc-előadásokat, később a tanítványaival is többször láthattuk a Nemzeti Táncszínház fotóspróbáin.

Fotóskarrierjének kezdeteiről beszélve az első igazán sikeres képként az 1968-ban készült Marcel Marceau-fotót említi, mellyel berobbant a köztudatba. A digitális fényképezés korában már elképzelhetetlen, hogy valaki mindössze 7 képkockával a gépében, a tudásában és a szerencsében bízva kopogjon be egy előadás szünetében egy külföldi művészhez, arra kérve, hogy lefotózhassa őt. A kép elkészült, a szakma pedig azonnal megjegyezte Eifert nevét.

Később a tánc mellett az aktfotózás világa fogta meg – képeit a Playboy is közölte –, a mai napig készít akttanulmányokat.

Ars poeticája szerint játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. Összeállításunkban ennek a nagyon komoly játéknak a táncfotóiból válogattunk.