A Fresh Meat idei válogatása – bár nem tudatosan –, az elmúlt évvel szembesít minket. A koronavírus-járvány lehetőséget adott az „előrefutásra a halálba”, arra hogy az élet végességének tudatosításával élhessük a mindennapjainkat. Ennek ellenére a többség(ünk) megmaradt a halálszorongásnál, a mindennapi „tevés-vevésnél”. A bemutatott hat alkotó azonban a képeivel most is lehetőséget kínál a szembesülésre a női test, a család, az otthon, a betegség, a jelenvalóság és a halál tematizálásán keresztül.

A kiállítás kurátora Kudász Gábor Arion.

Gajewszky Anna: Vénusz nyomában (részlet a sorozatból)

„A Vénusz nyomában című munkám egy intim sorozat, mely során a saját testemet vizsgálom és hasonlítom össze az őskori Vénusz-ábrázolásokkal. Az őskori Vénusz-szobrok számos kutatás tárgyát képezik, a legelterjedtebb vélemény alapján női termékenységszimbólumok. Ők a Nagy Anya, az Élet forrása. Ezeknél a szobroknál általában nem volt fontos az arc ábrázolása, kidolgozatlan, apró gömbként lebegnek a túlméretezett alakok felett, így azok a testi jellegzetességek kerültek előtérbe, sokszor túlzóan megformálva, melyek a nemzésben és az anyaságban játszanak szerepet. A steatopygia, azaz zsírfarúság, egy hasonlóan fontos, gyakran megfigyelhető jelenség, amelyről úgy gondoljuk, a férfiak számára jelezte, hogy a nők egészségesek, erősek és nemzésre képes állapotban vannak. Tizennyolc éves voltam, amikor több orvos is közölte velem, hogy gyermeket szülni nehéz lesz számomra. Ez akkoriban egy ijesztő fenyegetésként hatott, nem tudtam vele mit kezdeni. Most, ahogyan egyre közelebb kerülök ahhoz az életszakaszhoz, hogy gyermeket vállaljak, elkezdtem kutatni az ősanya-ábrázolásokat a művészetben, hogy aztán a saját testemmel hasonlítsam össze őket. Így jutottam el a prehisztorikus Vénusz-ábrázolásokig, valamint más ikonikus Vénusz-alakokig, melyek mentén elkezdtem felépíteni a sorozatot. A munkában egy képzeletbeli születéstörténetet is megjelenítek, és eljátszom az anyaság gondolatával.”

Juhász Vivien Klára: Freshmom (részlet a sorozatból)

„Fiatal, újdonsült anyukaként kollázsaimmal önmagamat és kisfiammal való kapcsolatomat elemzem a szüléstől kezdve. A kisgyermekes téma okán játékos részleteket törekszem bemutatni, olykor utalva a nehézségekre is. A jelenlegi helyzetben segítség nélkül maradtunk, a családban potenciális pesztrák messze laknak tőlünk. Munkám egy olyan folyamat számomra, amiben pár percre elmerülhetek. ”

Cora Sun Yutin: Journey to Home (részlet a sorozatból)

„Az „Úton hazafelé” című sorozatom személyes viszonyomat vizsgálja átalakulóban lévő szülővárosommal, a délnyugat kínai Chuxiong-gal. Szülővárosom óvárosának sorsa megegyezik oly sok más kínai városéval, elbontják és helyét egy vadonatúj üzleti negyednek adja át. A folyamatban lévő drámai átalakulás az emberek életére is hatással van. Ez a sorozat hasonlatok segítségével meséli el a város, a lakói és az emlékezetük történetét. Az elbeszélés négy egymásba fonódó fejezetben a város átalakulását követi nyomon, megjelennek a múlt féltve őrzött emlékei, az emberek életében tapasztalt fordulat, és az önazonosság keresése e belső utazásban, és ami még ennél is fontosabb, évekig tartó távollét után újbóli találkozás a családommal, hogy a változás szemtanúja legyek. „Úton hazafelé” azt az alapvető kérdést teszem fel és egyúttal kísérlek meg választ találni, hogy mit jelképez e fordulat: a múlttal való teljes szakítást vagy a Kínai Álom által ígért fényes jövőt?”

Szabó Emma: Izabella ABC és az X. utca lakói (részlet a sorozatból)

„2014. december óta élek a 17. kerületben, Rákosligeten. Apám örökölt ezerfelől mindenfélét, mert egyke gyerek volt, meg a családban a nőknek nem született gyereke, csak a nagymamámnak és csak ő. Így amikor váratlanul terhes lettem 19 évesen, sandán vigyorogva felajánlotta Iluska nénitől örökölt rákosligeti házát, hogy „na, akkor kezdjük el az életet itt.” Iluska néni házából kinőtt egy furcsa kisbolt, ami tulajdonképpen a házunk része is, de mégse. Nagyjából ugyanazokkal a törzstagokkal üzemel körülbelül 50 éve, de ha néha cserélődnének az emberek, az sem túl szembetűnő változás. Mondanom sem kell, mikor ideköltöztem, hogy hogyan néztek rám és mennyire „örültek” a főbérlő úr elkényeztetett lányának, aki most jól ideszült és szemmel tartja majd őket. Hosszú évekig teljesen elszigetelődtem. Tartottam a tisztes távolságot, valahogy felvettem azt a szerepet, amit ők ruháztak rám. Mindeközben a fürdőszobánk ablakából hallom nap mint nap milyen zenét hallgatnak, hogyan énekelnek, értesülök akarva akaratlanul a napi pletykákról, tudom kinek melyik rövidital a kedvence, pedig én csak ülök a WC-n, nem vagyok jelen.”

Bohus Réka: Ami maradt (részlet a sorozatból)

„A sorozat egy sok éve érlelődő lelki folyamat eredménye, melynek előzménye a saját szüleimet ért hosszan tartó betegség elleni eredménytelen küzdelemre vezethető vissza. Kiindulópontul napilapok szolgálnak, melyek azon a napon jelentek meg, mikor megláttam a napvilágot. Az egyes oldalakra tárgyi kompozíciókat helyezek el, melyek szimbólumai a múltamból merítkeznek, vagy épp a jelenlegi életem bizonyos helyzetfelismerése elevenedik meg bennük. A kompozíciók hol az újságcikkek tartalmával együtt nyernek jelentést, hol tőlük függetlenül is működnek. Általuk a gyermekkor emlékképeit dolgozom fel, az ebbe a felhőtlen korba való visszavágyódást éppúgy, mint a későbbi fájdalmas betegségekkel terhelt időszak nehezen megemészthető lenyomatait.”

Szécsi Noémi: Memento mori (részlet a sorozatból)

„Magyarországon is, akár a többi nyugati kultúrában, az emberek egy haláltagadó társadalomban élnek. A vallás gyengülése, az orvostudomány fejlődése és az urbanizáció mind hatással voltak az ember és halál közötti viszonyra. Ennek ellenére a popkultúrában szinte mindenhol jelen van az elmúlás, több száz halált láttunk már képernyőn keresztül, miközben a való életben lehet, hogy még egyet sem. Memento mori című munkám központjában a halál iparágát kiszolgáló dolgozók állnak. Arra voltam kíváncsi, hogy egy olyan embernek, akinek a munkája része a halál fogalmával való mindennapos találkozás, milyen a viszonya saját és szerettei halálával? Milyen nyomot hagynak a munkások a gyáron, és milyen hatással van ez a munka fizikailag és mentálisan a dolgozókra? Azért is tartottam érdekesnek ezeket az embereket, mivel kivételt képeznek. Nincs esélyük, hogy ők is haláltagadásban éljenek. Koporsógyárba, urnagyárba látogattam el, valamint két sírásóval dolgoztam együtt a projekt elkészítése során. A hónapok alatt jobban megismertem őket, és egy groteszk kettősséget fedeztem fel a munkások és munkájuk között. Egyszerre van jelen a témával járó komolyság és az abszurd humor. Ez az ambivalens hangulat szolgál sorozatom alapjaként.”