Hosszú út vezetett onnan, hogy a pusztaszeri családi ház nádasra néző ablakaiból ellőtte első képeit Máté Bence. A világszinten elismert természetfotós 15 évesen kezdte az élővilág dokumentálását, azóta nagyjából hétszáz nemzetközi és hazai díj bizonyította, hogy szakmája legjobbja. Első felszerelését a nyúltenyésztésből befolyt forintjaiból vásárolta.
Felvételei sikeréhez egyéni látásmódján túl hozzájárul, hogy professzionális szintre fejlesztette a lesépítést. Az első természetbe olvadó megfigyelőállomását a családi ház kertjében építette 1998 őszén nádból, amely elé napraforgómaggal csalogatta oda alanyait. Azóta lesépítő tevékenysége legalább olyan jelentős lett, mint fotográfiai munkássága. Világszerte keresik efféle ismeretei miatt is. Járt ilyen célzattal Costa Ricában, Brazíliában, illetve Afrikában is, ahol lombkoronaszintbe, föld alá, víz alá épített alagutakon megközelíthető, korábban nem létező színvonalú detektívüveges leseket installált.
A jó hír az, hogy egyre többet tartózkodik itthon, amiben szerepet játszhat az is, hogy, miként az Indexnek nyilatkozta:
a saját munkámmal én is óriási lábnyomot hagyok, ami nagyon zavar.
A lábnyomcsökkentés része, hogy ritkábban utazik, ideje nagy részét pusztaszeri tanyáján tölti, amit állatfotós paradicsommá fejlesztett. Szintén lapunknak nyilatkozta nemrég, hogy
az utazásaim során rájöttem, tulajdonképpen a saját kertem élővilága nyűgöz le leginkább, ahol naponta nyomon követhetem a változásokat. Itt ismerem a legtöbb állatot, itthon érzem magam a legjobban.
Válogatásunkban most itthon és külföldön elcsípett legjobb pillanataiból szemezgetünk. Lenyűgöző lesz, mint mindig, amikor lehetőségünk adódik a képeit csodálni. Az ő lencséjén keresztül ráadásul egy másik, ismeretlen Magyarország képe bontakozik ki előttünk.
Téli hibernációjából ébredt tavi béka a bölömbika csőrében végezte egy 56 napos fotós maratonom utolsó előtti napján. (Fotó:
Máté Bence)
Akkor láttam először, hogy az őzek lehelete orrlyukain keresztül két irányba indul, amikor januári hidegben erős ellenfényben fotóztam őket. (Fotó:
Máté Bence)
Az emberek a múlt század elejére sok helyről kipusztították a nagy kócsagot dísztolláért. Ennek megfékezésére rendelték el az első természetvédelmi intézkedést Magyarországon, 1922-ben. A természetvédelem címermadaraként az ötforintos érme hátoldalán is találkozhatunk vele. (Fotó:
Máté Bence)
Gyurgyalagok gyülekeznek, mielőtt föld alatti fészkükbe repülnek éjszakázni. A kép készítésekor azt a pillanatot vártam, amikor az ágon álló madarak nem mozdulnak meg, míg a háttérben átrepülő fajtársuk elmosódva megjelenő szárnytollai prizmaszerűen szórják szét a fényt. (Fotó:
Máté Bence)
Királykeselyű pózol egy hatalmas krokodil koponyája előtt. (Fotó:
Máté Bence)
A párát lehelő sasról tíz évvel azután sikerült először képet készítenem, hogy elkezdtem foglalkozni a témával. Az éppen mellette landoló testvérét kiáltással üdvözlő főszereplőn kívül magas relatív páratartalmú hideg levegőre, hibátlan, felhőmentes napfelkeltére, valamint teljes szélcsendre volt szükség az itt látható végeredményhez. (Fotó:
Máté Bence)
Tudtam, hogy rendkívül ritka pillanatnak lehetek szemtanúja, amikor a vörös róka és a rétisas perceken keresztül incselkedtek egymással. Összesen több mint egy évet töltöttem el ebben a lesben, öt egymást követő évben. Ez idő alatt csupán kétszer láttam ilyen jelenetet. (Fotó:
Máté Bence)
Háromszögalakot formázva hagyják el a vízcseppek a kormorán szárnyait. Már meggyászoltam ezt az eltűntnek hitt felvételt, amikor egy hónappal később mégis előkerült. A jó katalogizálás fontos része a fotózásnak. (Fotó:
Máté Bence)
A szomját csillapító afrikai elefánt mögött egy zebra sziluettje látszik. Az állatok mozgása szellemképes hatást kölcsönöz a több másodperc alatt készülő felvételeknek. (Fotó:
Máté Bence)
Szemfogait villogtatva igyekszik megvédeni zsákmányát a leopárd. Nem sokkal később három hiéna túlereje kergette fel a fára a ragadozót, aki így elveszítette táplálékát. (Fotó:
Máté Bence)
Egyes nagy kócsagok sportot űznek a tolvajlásból. Mesteri szintre fejlesztették annak a pillanatnak a kiválasztását, amikor áldozatuk zsákmányt szorító csőre ártalmatlan, de még éppen ki lehet csavarni belőle a falatot. (Fotó:
Máté Bence)
A házi nyulakat több ezer évvel ezelőtt az üregi nyúlból kezdték el kitenyészteni. A faj Európa jelentős részén és Ausztráliában is nagy létszámban elterjedt. (Fotó:
Máté Bence)
Vagy óriási szerencse, vagy megfelelő technikai és etológiai ismeretek hosszas kísérletezéseinek köszönhetően válhatnak láthatóvá ilyen természeti jelenetek. Nekem leginkább szerencsém volt ezen az estén, hiszen tíz év alatt sem sikerült jobb képet készítenem hasonló témáról. (Fotó:
Máté Bence)
A hajnalban érkező rétisastól tartva a tavon éjszakázó darvak szorosan egymás mellé állnak, tollaikat felborzolják, és igyekeznek nagyobbnak és egészségesnek látszani, hogy elbizonytalanítsák a ragadozót. (Fotó:
Máté Bence)
Kormoránok lesik a pillanatot, hogy kampós csőrükkel mikor tudnák elcsenni a fajtársuk által zsákmányolt halat. (Fotó:
Máté Bence)
A jégmadár vizes élőhelyeink apró repülő drágaköve. Színpompás tollazatát függőleges partfalakba méter mélyen kapart fészekbe rejti. (Fotó:
Máté Bence)
A Nagy Göncöllel a háttérben szürke gém sétál el a fényképezőgép előtt, egy különlegesen tiszta és szélcsendes nyári éjszakán. Sokéves előkészítő munka után, 74 lesben töltött éj és rengeteg technikai kísérletezés eredményeképpen jött létre ez a felvétel. (Fotó:
Máté Bence)
Negyed másodperc alatt kettőt csap szárnyaival a búbos banka, amit a képkészítési idő végén vakuval villantottam meg. (Fotó:
Máté Bence)
Magasra nyújtózó tüskés akáciafa legszélső leveleit folyamatosan kóstolgatva válnak a szavanna kertészeivé a zsiráfok. 40 centiméteres nyelvükkel azokat az apró leveleket is kitépkedik a fák koronájából, amire egyetlen más kérődző állat sem képes. (Fotó:
Máté Bence)
Testét megrázva szabadul meg a szürke gém a tollai között megrekedő portól és atkáktól. A madarak tollazatába még fiókakorukban, a fészekben beköltöznek az élősködők, amik elhalt állati részekkel és vérrel táplálkoznak. (Fotó:
Máté Bence)
Hiénakutyák keverik fel a csonttá száradt talaj porát. Öt héten keresztül jártam a nyomukban, és néhányszor, amikor sikerült rájuk akadnom, ideális körülmények adódtak a fotózáshoz. (Fotó:
Máté Bence)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
