Lee Dae Sung Párizsban élő koreai fotográfus. Az emberi tevékenységek bolygónkra gyakorolt hatása foglalkoztatja. Pályafutása egy ázsiai bányászati helyszínekről szóló dokumentumfilmes projekttel indult, amely 2011-ben Dél-Koreában a „Sötét föld és fényes jövő” (Dark Land & Bright Future) című könyvben jelent meg. 2010 óta projektjeit konceptuális dokumentumfilmek formájában valósítja meg, ami lehetővé teszi számára, hogy közvetítse saját jövőképét és üzenetét a közönség felé. Munkáit számtalan sajtóorgánum bemutatta, mint például a CNN, a Le Monde, a német GEO Magazin, az Amica, az Internazionale és a The Washington Post. Emellett több nemzetközi fesztiválon is részt vett, köztük a Franciaországban megrendezett 2015-ös Photoquain és 2016-os La Gacillyn, valamint számos díjjal jutalmazták, megkapta például a Sony World Photography Awardsot 2013-ban és 2015-ben. Emellett a Prix Voies Off 2016 díjazottja, jelölték továbbá Prix Pictet-re 2016-ban és a Prix Niépce-re 2019-ben.

Ghoramara szigete egy nyugat-bengáliai deltavidéken található. Az éghajlatváltozás, különösen az 1960-as évek óta tapasztalt drámai tengerszint-emelkedés folyamatosan mossa el a sziget partját. Az 1980-as évek óta a terület több mint 50 százaléka tűnt el a tenger eróziója miatt, és ennek következtében a lakosság mintegy kétharmada már elköltözött a szigetről. Azok közül, akik továbbra is itt élnek, sokan földet művelnek, és halásznak, így megélhetésük a sziget erőforrásaitól függ. Egy általam megismert köztisztviselő szerint 20-25 éven belül az indiai kormány hivatalosan is eltűntnek nyilváníthatja a szigetet, és kidolgozott egy tervet, melynek értelmében a lakosságot egy másik, Sagar nevű szigetre telepítenék át. Ez az evakuálási terv azonban nem biztosít semmilyen pénzügyi támogatást vagy kompenzációt azok számára, akik kénytelenek lesznek hátrahagyni az addigi életüket.

„Szemtanúja voltam annak, ahogy egy örökség maradványai hullámsírba vesznek. Az erózió következtében elpusztult növények csupasz gyökerei érzékeltetik, hogy az itteni emberek élete is talajt vesztett. A tenger elnyeli a múltjukat, miközben a jövőjük homályba vész.

A folyamatosan zsugorodó terület és a tovatűnő növényzet után nem marad más, mint üledékes és egyre kopárabbá váló part, melynek szépsége ironikus. Nevezhetnénk akár emberi kéz alkotta tragikus szépségnek is. A falubeliekről a parton készítettem portréfotókat, ahol az eltűnőfélben lévő sziget szépsége veszi körül őket, szürreális jelleget kölcsönözve a képeknek. Mindazonáltal ez az emberek és életterük valóságos állapota. Eljön majd a nap, amikor nem lesz más választásuk, mint elköltözni szülőföldjükről. Egy nap ez a sziget, ahol születtek, csak az emlékeikben fog létezni” – írja Lee Dae Sung.

A Budapest Fotófesztivál keretében a Koreai Kulturális központ – a pandémiára tekintettel – online rendezte meg az Egy eltűnő sziget partján című kiállítást. A Nagyképen a sorozat képeiből válogattunk.