A Pictorial Collective immár tizenegy éve működik, néha ugyan változó, de mindig összetartó közösséget formáló tagjaival. A három alapító, Bácsi Róbert László, Móricz-Sabján Simon és Szabó Bernadett célja egy olyan fotográfiai közösség létrehozása volt, amelyben a tagok egymástól függetlenül, mégis egymást inspirálva dolgozhatnak, folyamatos párbeszédet generálva nemcsak saját munkájukról, hanem a modern fotóriport elméleti és gyakorlati kérdéseiről is.

Névválasztásuk eredetének a Picture Of The Year amerikai fotópályázat Pictorial nevet viselő kategóriája tekinthető. Ide tematikai megkötés nélkül lehetett pályázni olyan képpel, amelyben nem a dokumentarista jelleg, nem a hírérték volt az elsődleges, hanem a világ szubjektív és jelentésekben gazdag megragadása egy fényképben.

A harmincas-negyvenes éveiben járó generációt tömörítő szakmai csoportot – amelyet a kiállításon nyolc aktív és öt egykori tag képvisel – élvonalbeli sajtófotósok, fotográfusok alkotják, akik számos nemzetközi és magyar sajtódíj, valamint művészeti ösztöndíjak nyertesei. Bár szakmai előéletük, képzettségük és gyakorlatuk igen eltérő (Práter utcai Szakképző Iskola, MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia, MOME fotográfia szak, Kaposvári Egyetem fotográfia szak, valamint fotográfiai műhelyekben való egyéni gyakorlat), elkészült munkáik, fotóesszéik, projektjeik egységesen tükrözik a reflektív, humanista képalkotást, az érzékeny, felvállaltan személyes érintettségű látásmódot – írják a kurátorok: Csizek Gabriella és Kopin Katalin.

„Tagjaink hisznek benne, hogy a fotográfusok tanúk és hírvivők. Fontos számunkra a mindennapi helyzetek, a különféle társadalmi problémák bemutatása egyéni véleménnyel és látásmóddal. Mindannyian saját érzéseinkre és benyomásainkra támaszkodva láttatjuk az általunk választott témát – a legkülönbözőbb társadalmi és földrajzi környezetben” – írják a honlapjukon.

A Pictorial 10 kiállítást a Capa Központban nézhetik meg 2021. szeptember 19-ig.

Majdan
2013–2014-ben az ukrán tüntetők több hónapig küzdöttek a hideg tél ellen, a kijevi Majdanban demonstráltak a kormány ellen. Különféle emberek érkeztek az ország több pontjáról. Fiatalok és idősek, nők és férfiak, kis kisebbségek és önkéntesek alkották a résztvevőket egyetlen közös céllal: harcolni az uralkodó kormány ellen és közelebb hozni Ukrajnát az Európai Unióhoz. Kijev központjában, Majdanban lakók ezrei állítottak fel egy úgynevezett „sátorfalut”. Ez a mesterséges „falu” hihetetlenül jól szervezett volt, a mindennapi élet szigorú szabályok szerint zajlott. A nagy hatalom, amely összetartotta őket, a más jövőbe vetett hit volt. (Fotó: Hirling Bálint / Pictorial Collective)

Zürich expressz
A felmérések szerint a zürichi utcán álló prostituáltak nagy része magyar. A megkérdezettek többsége azt állítja, hogy Nyíregyházáról vagy a Nyírségből származik. A prostitúció azért is tabutéma, mert az anyák legnagyobb félelme, hogy állami gondozásba kerülnek a pulyák, azaz a gyerekek. Sok közülük enyhén magatartás-zavaros, jövőképük pedig annak felel meg, amit maguk körül látnak: már 11-12 éves fiúk mondogatják, hogy „lesz pénzem, amit kiadok kamatos pénznek, és lesz 2-3 lány, aki dolgozik nekem”. A lányok boltosok, manikűrösök, fodrászok akarnak lenni, de sokan közülük mégis az utcára kerülnek. Onnan pedig Amszterdamba, Olaszországba és Svájcba – a kijutáshoz viszont segítségre van szükségük. Hajdú D. András sorozata a prostituáltként Nyíregyháza és Zürich közt ingázó ötgyermekes édesanya mindennapjait mutatja be. (Fotó: Hajdú D. András / Pictorial Collective)

Szellemstrandok
A magyar kormány önként vállalta a 2017-es FINA úszó-világbajnokság megrendezését, ám hamar kiderült, hogy a szervezők és a politikusok alábecsülték az izgalmas sportesemény költségvetését: az állam a tervezett 25 milliárd helyett mintegy 130 milliárd forintot költött a Budapesten és Balatonfüreden hatalmas beruházásként megvalósuló eseményre. Mindeközben az ország más részein a sportolásra vagy strandolásra alkalmas medencék az enyészeté lesznek. Az egyre kevesebb pénzből gazdálkodó, elszegényedő települések már nem engedhetik meg maguknak a „luxust”, hogy fenntartsák ezeket. A néhány évtizeddel ezelőtt még számos faluban, kisvárosban megépült medencék többsége mára már használaton kívül áll. (Fotó: Mártonfai Dénes / Pictorial Collective)

Várakozás
Angyalföldön, a Madridi utcában található a Magyar Vöröskereszt által működtetett Reintegrációs Központ, ahol a szállóra felvételt nyert hajléktalanoknak szállást, ellátást és továbbképzéseket kínálnak, esélyt kapnak az újrakezdésre. Az utcán eltöltött évek okozta reménytelenség és kiábrándultság után azonban a központ legtöbb lakójának továbbra sem sikerül állandó munkahelyet és albérletet találnia, és a szállón maradnak évekig, vagy az utcára kerülnek vissza. (Fotó: Ferenczy Dávid / Pictorial Collective)

Ottó
Endre és családja Alsósófalva pásztorai. Szent György napján a család kiköltözik a falut körülvevő hegyek között felépített esztenára, és itt élik mindennapjaikat a rájuk bízott több száz juhval és kecskével. Nincs áram és fűtés, az ivóvizet is csak a környező források biztosítják a család számára. A tavaszi és nyári hónapokban naponta háromszor fejik meg az állatokat. A tejből sajtot és ordát készítenek, aminek nagy részét a gazdák kapják meg. Ottó, a család legfiatalabb tagja innen jár iskolába, ami napi több kilométer gyaloglást jelent, de iskola után visszatér a majorházhoz, és kiveszi feladatát a napi munkából. A téli és a nyári hónapok könnyebben telnek, de az októberi éjszakai mínuszok beálltával minden nap egyre nehezebbé és elviselhetetlenebbé válik. Az időjárás mellett nagy problémát jelentenek a környéken élő farkasok és medvék. Az első havazásig vagy Szent Miklós napjáig vigyáznak az állatokra, aztán visszaviszik a jószágokat a gazdáknak. (Fotó: Végh László / Pictorial Collective)

Izland
„Izlandra számos ok vezetheti el az egyszeri látogatót. Az északi vidékek rajongójaként elsőre egy felderítőútra indultam, baráti társasággal. Úgy éreztem, hogy ezen az úton végre nem fogok fényképezni, kikapcsolom magamban a képrögzítésért felelős területeket. Tökéletes alkalom kicsit befelé fordulni, töltekezni. Pakolásnál azért eltettem egy kissé alkalmatlan felszerelést. Amivel aztán az első pillanattól kezdve megörökítettem a szürkeséget, a metsző hideget és az időszakos elmagányosodásomat” – írja Mohai Balázs. (Fotó: Mohai Balázs / Pictorial Collective)

Insta'
„Valamivel több mint egy évtizeddel ezelőtt vettem először a telefonomat azért, hogy fényképezzek vele. Addig soha nem éreztem ennek szükségét, mert nem akartam képekkel történeteket elmesélni. Az elkészült képeket látva a tökéletlenségüket találtam vonzónak. Aztán mégsem fotóztam éveken át így. Végül az Instagram mint a megmutatás lehetősége kellett ahhoz, hogy virtuális tömeggel megosztható vizuális napló készítésébe kezdjek. Képekkel írok, így mesélek, érzéseket osztok meg. Máskor a megörökített pillanatok a maguk egyszerűségében léteznek. Csak úgy vannak” – írja Szabó Bernadett. (Fotó: Szabó Bernadett / Pictorial Collective)

Cirkusz
„Átjárható színfalak – az alábbi alcímet is kaphatta volna Urbán Ádám fotósorozata, amely egészen új nézőpontokat kínál a cirkusz intézményével és a cirkuszművészettel kapcsolatban. A fotósorozat egyik legizgalmasabb jellemvonása a sokfélesége, ezáltal képes utat nyitni a különféle értelmezések és olvasatok előtt – kimozgatja a nézőt a befogadás hagyományos keretei közül. Pedig a cirkuszi befogadás eredendően egy perspektivikus élmény, amelyben a nézőpont, a nézői pozíció eleve rögzített” – írja Szerényi Tamás. (Fotó: Urbán Ádám / Pictorial Collective)

Szenior úszók
Magyarországon a szenior-úszóversenyeken bárki indulhat, aki betöltötte a 25. évét, de a versenyzők jellemzően sokkal idősebbek. Ők azt bizonyítják be, hogy nemcsak fiatalon, hanem idősebb korban is lehet tenni az egészség megőrzéséért. Az úszók a versenyek után fiatalabbnak érzik magukat, jobb a közérzetük, elfelejtik gondjaikat. Büszkék a jóleső fáradtságra, és nem zavarja őket semmi. Darnay Katalin közvetlenül a versenyek után fotózta a szenior úszókat a budapesti Kondorosi úti uszodában. (Fotó: Darnay Katalin / Pictorial Collective)

Ipszilonok
Tapolca egyik jellegzetessége, az Y-házak a vidéki közösségek jellegzetes példái. Az egykor legendás bányászházakból összesen kilenc épült a város szélén 1972 és 1986 között. Ezek mindegyikében száz lakás kapott helyet. A sokat dicsért és kritizált épületek az 1970-es években új lendületet adtak a településnek, mára azonban ez elmúlt, a korábbi modern városrész szürkébb lett, a házak felújítási költségei pedig gyakran lehetetlen feladatok elé állítják a társasházakat. Móricz-Sabján Simon az ipszilonok lakóinak mindennapjait örökítette meg képein. (Fotó: Móricz-Sabján Simon / Pictorial Collective)

Bűnbánók
A búcsújárás kivonulás a mindennapokból, az otthoni környezetből, ahol minden a munkára és a feladatokra emlékeztet. A katolikus hitélet egyik legősibb vezeklés- és áhítatformája. Az egykor tisztán vallási eredetű szokás mára színes forgataggá, vásárral és szórakozással tarkított élménnyé változott, ahol a szakrális keveredik a profán világgal. Ezt a sokszor ellentmondásos, eltűnő, hagyományokkal teli, mégis folyamatosan megújuló közeget örökíti meg a fotósorozat. (Fotó: Pályi Zsófia / Pictorial Collective)

Roma Biblia
„Magyarország minden harmadik lakosa a szegénységi küszöb alatt tengődik. Ebből a harmadból minden negyedik lakos mélyszegénységben él, egy olyan ördögi körben, ahonnan a kitörés szinte reménytelen. A gyárak és téeszek bezárásával megszűntek azok a munkalehetőségek, ahol a képzetlen rétegeket tömegesen felvették, és motiváció hiányában minek is tanultak volna tovább, amikor már évtizedek óta nincs kilátás munkára? Ördögi kör. A segélyek tömegeket taszítanak passzivitásba, számukra sokszor csak egy szalmaszál jut, ha jut egyáltalán. Így a többség ebben a próbálkozásban elbukik, vagy már nem is próbálkozik. Azonban az ország több romasorán és mélyszegénységben tengődő falujában találkoztam olyan családokkal is, amelyek a többiekéhez hasonló szegényes házban éltek, de tiszta volt az udvaruk, késő este is leckét írt a gyerekük, és a legjobb tudásuk szerint beosztották azt a keveset, amit kerestek. Volt reményük, és mint kiderült, ez a legtöbb esetben a hitükből táplálkozott” – írja Stiller Ákos. (Fotó: Stiller Ákos / Pictorial Collective)

Zen útja
A legtöbben az anyagi javak megteremtésének függőségében, egy véget nem érő körforgásban élnek, miközben harmóniára vágynak. Mások, egyre többen, keresik a lehetőséget, hogy a természettel minél teljesebb összhangban éljenek, a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyva maguk után. Bácsi Róbert László 2016-ban kezdett el fényképezni egy családot, amely Magyarországon, a Balaton-felvidéken él egy kis házban, ahol nincs vezetékes víz, a villany pedig napelemről működik. Sokszor nem könnyű a mindennapi élethez szükséges dolgok előteremtése, ők mégsem változtatnak ezen, mert számukra a szabadság a legfontosabb. (Fotó: Bácsi Róbert László / Pictorial Collective)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!