Széchenyi Zsigmond 1967-ban halt meg, de nagyszerű regényeinek – és legalább ennyire nagyszerű fényképeinek hála – máig (el)ismert alkotó. A vadász legelső trófeáját 1905. augusztus 15-én, mindössze hétévesen ejtette. A kis verebet légpuskával lőtte ki, és ekkor kezdődött az egész életre szóló vadászszenvedélye is, amely a humoros, naplószerű, kor- és társadalomrajzként is jellemezhető írásait ihlette.

Gyermekként nyaranta édesanyja családjának milleschaui (Csehország) birtokán tartózkodott. Pesten, Münchenben, Stuttgartban és Oxfordban tanult, angolul és németül anyanyelvi szinten beszélt, az afrikai túráknak köszönhetően még szuahéli nyelven is megértette magát. Érdeklődése középpontjában mindig is a nyelvtanulás, az utazás, a vadászat és természet megismerése állt.

Míg szövegein gyönyörűen megmutatkozik a természet alapos ismerete és szeretete, fényképein tetten érhető az a soha nem szűnő kíváncsiság, amely a növény- és állatvilág mellett az útjai során megismert emberek felé (is) irányult. Vadászútjait nem mindig tudta saját zsebből fedezni. Az 1935-ös núbiai expedíciót például két társával, Almásy Lászlóval (Az angol beteg című film főszereplőjével) és Horthy Jenővel, a kormányzó öccsével közösen finanszírozták.

A kiállított képek zömét maga Széchenyi Zsigmond készítette, a fotók jelentős része pedig már a könyveiben is megjelent. A többi képen ő maga, a családja és fennmaradt dokumentumai láthatók. A fényképek nem pótolhatják azt az 1300 trófeát, ami az 1944-ben lebombázott, Istenhegyi úti villában semmisült meg. A vadász-író utolsó afrikai gyűjtőútját – és fotótúráját ­– 1964-ben vezette,  ezen a „kiránduláson” pedig a  felesége is részt vett.

A gróf Széchenyi Zsigmond vadász-író fényképei című kiállítás a Fotóhónap 2021 részeként a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Múzeumban 2022. január 30-ig látogatható.