Index Vakbarát Hírportál

Kihirdették a 40. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit

Bár a tavalyi év is nagyrészt a pandémiáról szólt, a Magyar Sajtófotó Pályázaton részt vevő alkotások már tágabb képet mutatnak be az elmúlt évről. A melegek örökbefogadásától a romatelepen meghirdetett szociális programon át az embercsempészekben bízó menekültekig, vagy a kamionja leégését végignéző sofőrig számos témát feldolgoztak. Természetesen a koronavírus-járvány sem maradhatott ki. A Covidban elhunyt felesége hiányát a három gyermekével feldolgozó apa mindennapjai nem csak a veszteséget ábrázolják, hanem azt is, hogy a gyászmunkát a jövő felé fordulás követi.

A pályázatra 245 fotográfus 2305 pályaművet töltött fel. Az egyedi és a sorozat kategóriákba összesen 5810 képet neveztek.

MÚOSZ Nagydíja és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott André Kertész-nagydíj nyerteseit a 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján  hozzák nyilvánosságra.

A zsűri tagjai voltak: Szlukovényi Tamás (elnök), a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője; Joao Silva, Portugál születésű, a Délafrikai Köztársaságban élő, háborús fotóriporter, a New York Times munkatársa; Donald Weber fotóriporter, a Hágai Királyi Művészeti Akadémia Photography és Society mesterprogramjának vezetője és a Leideni Egyetem PhD kandidátusa; Révész Tamás fotográfus, a World Press Photo pályázat többszörös zsűritagja, a magyarországi Word Press Photo kiállítás szervezője harminc éve; Lois Lammerhuber fotográfus és könyvkiadó, a Festival La Gacilly – Baden Photo alapító igazgatója, akinek váratlan megbetegedése után, a zsűritagok egyetértésével, Szlukovényi Tamás elnök Szigeti Tamást kérte fel a helyettesítésre.



Rovatok