Annak ellenére, hogy Jan Saudek már évtizedekkel korábban elkezdett fényképezni, az 1990-es években a festészet és a fotográfia világát ötvöző erotikus képeivel dolgozta be magát a köztudatba. Az alkotó világlátására rányomta a bélyegét a második világháború: ikerbátyjával együtt szemtanúi voltak Prága náci megszállásának és a koncentrációs táborok szörnyűségeinek.

Karrierje első harmincöt évében Csehszlovákia diktatórikus légkörében, elszigetelten dolgozott, igyekezett a hatóságok figyelmét nem magára vonni. A hatvanas évek közepéig szolidan elrendezett pillanatképeket készített. Visszatérő témái a gyermekkor ártatlansága és az illúziót vesztett felnőttlét ütköztetése volt.

Az idő múlásával egyre összetettebb képeket alkotott, jelmezekkel, kiegészítőkkel, állandó háttérként használva penészfoltos műteremfalát. Az emberekben meglévő kettősség, a jó és a rossz, a lélek magasztossága és a test bujasága Janus isten két arcaként jelent meg retorikus képein.

Az 1970-es évektől az élet valóságának megragadására törekvő műveiben végleteket, víziókat ábrázolt: ezek a jegyek az elszenvedett traumákra és zaklatott szerelmi életére utaltak. A fotós számára a test nem más, mint az élet vizuális metaforája: egy formátlan, öreg test is kifejezheti a szépséget.

Az 1990-es években már világszerte (el)ismert fotográfus volt. Több mint 400 egyéni tárlata volt, ezek mellett csoportos kiállításokon is bemutatták műveit. Az egykor klisének, giccsnek titulált munkáit ma már ikonikus alkotásokként jegyzik.

A Budapest FotóFesztivál nyitó kiállítását 2023. május 28-ig a Műcsarnokban tekinthetik meg a látogatók.