Budapest két helyszínnel, a fő attrakcióként szolgáló, az eseményre épített Nemzeti Atlétikai Központtal, valamint a belváros legszebb részén kialakított ideiglenes versenypályával – ahol a gyaloglószámokat, majd a maratonfutást bonyolították – rendezte meg augusztus 19. és 27. között az atlétikai világbajnokságot. A 49 versenyszámra 202 országból összesen 2187 atléta nevezett, ami a résztvevők számát illetően rekord a szabadtéri vb-k 40 éves történetében.

A helyszínre kilátogató 400 ezer ember – több mint száz országból érkeztek hazánkba vendégek kimondottan az eseményre –, valamint a történéseket a televízió előtt követő több száz millió, egyes becslések szerint egymilliárd néző színvonalas versenyt láthatott, megannyi felejthetetlen, sporttörténelmi pillanattal.

A legutóbbi, tavalyi vb 44 egyéni világbajnoka közül 38 szállt ringbe a címvédésért, akadt, amelyiküknek összejött, másikuknak nem. De a sport, az élet már csak ilyen. Ahogy minden sporteseménynek, a budapesti világbajnokságnak is megvoltak a sztárjai, még akkor is, ha ezek a sztárok nem feltétlenül „itt és most” születettek, előéletük alapján akár már kijárt számukra a megkülönböztetett figyelem.

Egyikük a svédek többszörösen megkoronázott rúdugrókirálya, Armand Duplantis volt, aki Magyarországon először ugrott hat métert. Aztán kisvártatva követte példáját a Fülöp-szigeteki Ernest John Obiena is, de a favoritban volt még tíz centiméter plusz – sajnos a 623 cm-es világrekord nem, pedig próbálkozott vele becsülettel –, ami aranyéremhez segítette. A férfi magasugrásban aranyérmes olasz Gianmarco Tamberi showmanként is megállta a helyét. A férfiaknál távolugrásban a görög Miltiadisz Tentoglou, a nőknél hármasugrásban a venezuelai legenda, Julimar Rojas nyert az utolsó ugrásával, utóbbi sorozatban negyedszer nyerte meg a számot a vb-n.

A gyaloglóknál 20, illetve 35 kilométeren is spanyol versenyző győzött, ráadásul mindkettő duplázott: a férfiaknál Álvaro Martín, a nőknél María Pérez. Kalapácsvetésben is egy nemzet képviselői gyűjtötték be az aranyérmet, a férfiaknál Ethan Katzberg, a nőknél Camryn Rogers, így Kanadának már három vb-érme van a versenyszámban.

A futóknál egy 26 éves amerikai, Noah Lyles volt az abszolút sztár, egymaga három aranyérmet gyűjtött, közte a legklasszikusabb számnak számító 100 m síkfutást, valamint 200 m-en sem talált legyőzőre, és tagja volt a 4×100 m-es váltónak is. A nőknél a két favorit az amerikai Sha'Carri Richardson, valamint a jamaicai Shericka Jackson óriási csatákat vívott egymással, úgy az egyéni, mint a váltószámokat illetően. Utóbbi ráadásul minden idők második legjobb idejével nyerte meg a 200 m-t, mindössze hát századdal maradt el Florence Griffith-Joyner megközelíthetetlennek tartott 21,34 másodperces világcsúcsától, amit a szöuli olimpián futott a 38 évesen elhunyt amerikai atléta.

A magyar csapat rekordlétszámú, 63 fős kerettel nevezett, néhány tartalékember leszámítva többségük porondra is lépett. A sor elejére kívánkozik a kalapácsvetésben remek versenyt követően bronzérmes Halász Bence, akihez honfitársai nem voltak mérhetők ugyan, de egyéni és országos csúcsokkal bőven jelezték részvételüket – a hazai közönség legnagyobb örömére. Kiemelendő a két 4×400 m-es váltó, amelynél 43 éve fennálló női, illetve 24 éves férfi országos rekord dőlt meg. Krizsán Xénia negyedik helyen végzett hétpróbán, ami minden idők második legjobb magyar eredménye ebben a versenyszámban Ináncsi Rita 1995-ös vb-bronza után. Rajtuk kívül még a válogatott harmadik kirakatembere, Kozák Luca végzett „látható” helyen, 100 m gáton egyéni csúcsától alig elmaradva lett 13.