Index Vakbarát Hírportál

Vietnám, ahogyan még nem látta

Október utolsó hétvégéjéig lehet látogatni azt a 29 szabadtéri fotókiállítást Csákváron és a környéken, amely a FotoKozma fesztivál keretein belül került megrendezésre. Az Eszterházy-kastély parkjában négy kiállítás is megtekinthető, köztük Az én Vietnámom című kiállítás.

Pham Huy Trung drón- és tájképfotós Hanoiban született, Vietnámban. Munkájának fókuszában a mindennapi élet és a tájképek készítése áll Vietnámban, Ho Si Minh-városban.

Kíváncsiságának köszönheti, hogy az internetes képek böngészésétől eljutott arra a pontra, hogy érdekelni kezdte, miként készülnek ezek a gyönyörű képek. Fogta a fényképezőgépét, és elindult felfedezni csodálatos hazáját. Idővel rájött, hogy a különböző fényképezési technikákon és látószögeken belül a magas nézőpont az, ami újdonságokat szolgáltat a fotókhoz. Ezért amikor szabadideje engedi, egy drónnal elindul az országban északról dél irányába, hogy megörökítse az emberek mindennapjait és az ország tájait. Fotózott homárfarmot, parkoló csónakokat, lótusz- és teaszedőket, állatokat és különböző halászháló-mintázatokat.

2016-ban kezdett fotózni, és nem sokkal később – 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban – díjakat nyert a Sony World Photo Award pályázatain. Első helyezést ért el a Hipae Drone Photo Contesten 2021-ben, a Skypixel Photo Contesten 2017-ben és 2018-ban, valamint számos egyéb díjjal jutalmazták munkáit. Ma Vietnám első számú drónfotósai közé tartozik.



Rovatok