Index Vakbarát Hírportál

Az utolsó órában vagyunk, hogy megőrizzük értékeinket

2023.12.16. 05:59

Mohos Zsófia 2014-ben végzett a Semmelweis Egyetemen mint gyógytornász- fizioterapeuta, és még ugyanabban az évben mint alkalmazott fotográfus. Mivel kiskorától kezdve sok időt töltött Palócföldön, azt látta, hogy az évek során sok érték van elveszőben arrafelé. Úgy érezte,  hogy a fényképezőgép az az eszköz, amellyel megőrizheti ezt az eltűnőben lévő világot. Először a nagymamája falujában, Kisecseten és a környéken kezdett fényképezni, ebből készült egy magánkiadású fotókönyv is 2019-ben, Görbeország címmel. 

Zsófia 2020 óta a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjasaként egy hosszú távú dokumentarista sorozaton dolgozik. Az ösztöndíj időszaka alatt két palóc falu – Rimóc és Kupuszina  életét követi a személyes történeteken és a közösségi eseményeken keresztül. 2023 októberében jelent meg a Lélekjelenlét – Két palóc falu című könyve, az elmúlt években pedig több egyéni sorozaton kezdett dolgozni, melyek középpontjában a máig élő hagyomány áll.

Munkámban tudatosságra, értékteremtésre törekszem, célom, hogy a közönségben olyan gondolatokat ébresszek, amelyekben ráismerhetnek saját, talán már régen elfeledett élményeikre. Mindig fontosnak tartom, hogy adjak – azoknak, akiket megörökítek, élményt, érdeklődést, szeretetet. A közönségnek pedig olyan értékeket, amelyek megőrzésével talán már az utolsó órában vagyunk

– mesélte.

Mohos Zsófia 2023-ban elnyerte a Highlights of Hungary közönségdíját Görbeország című projektjével, illetve a Hemző Károly-díj finalistái közé választották.



Rovatok