Tárnok ipartelepén járva egy átlagos gyárépülethez érkeztünk, de belül egy teljesen más világ tárult elénk. Ez az a hely, ahol több ezer karácsonyfadísz készül minden évben. A kilencvenéves Szabó Lajos éppen iskolás gyerekeknek mutatja be műhelyét. Teszünk gyorsan egy kört a gyerekek között, akik épp harang alakú karácsonyfadíszt készítenek, majd leülünk Lajos bácsival a műhely egyik csendesebb sarkába, és beszélgetni kezdünk. 

Lajos bácsi, egykori gépész-tervező, elhagyva állami alkalmazotti életét, feleségével hozta létre közös családi vállalkozásukat 1963-ban. Az indulás nem volt könnyű, de a cégük fokozatosan nőtt. Kezdetben bársonnyal vontak be vállfákat, majd játékok készítése következett: kisautók, babák és moncsicsik hagyták el a műhelyüket. „Életünk legnagyobb üzlete a bólogató fejű kutya. Az nagyon-nagyon jó volt” – emelte ki.

A játékgyártásban azonban akadtak kihívások, és a család hamar rájött, hogy a folyamatos innováció nélkül nehéz a verseny. Egy új, vákuumgőzölésre alkalmas gépet készítettek, ezzel tették fémesebb hatásúvá a játékokat. Ekkor jött az ötlet, hogy karácsonyfadíszeket is készíthetnek ezzel a berendezéssel. Nem sokkal később Lajos bácsi már külön erre a célra vásárolt néhány roncsgépet egy villanykörtegyártó vállalattól, és ezeket átalakította azzal a jelszóval, hogy 

A karácsonyfadíszek iránti szeretet és a munka minősége hamar híressé tette vállalkozásukat, azonban a rendszerváltás és a kor kihívásai miatt minden, amivel foglalkoztak, tönkrement, egyedül a karácsonyfadísz maradt. Feladták a háromszintes nagy gyárcsarnokukat, és hazaköltözött a cég. „Mondtam a családnak, hogy kezdjük újra a családi vállalkozást, menjünk megint haza a házunk pincéjébe, és készítsünk karácsonyfadíszeket, mert abból lehet kevesebbet is gyártani, mint ahogy én elképzeltem, hogy Amerikának dolgozzunk. Így aztán szép lassan elkezdtünk araszolni” – mesélte.

A manufaktúra még ma is a régi folyamatokat őrzi, és bár a kereskedelmi környezet változott, kitartottak a hagyományok mellett. Újraépítették vállalkozásukat, amely Tárnokra költözött, és az év minden napján készítik az üvegdíszeket.

Szabó Lajos élete öt évvel ezelőtt teljesen megváltozott, elvesztette feleségét, aki az egész folyamatot kézben tartotta és irányította. „Hatvan évig voltunk együtt, nagyon nagy szerelem volt. Azóta a gyermekeimmel és unokáimmal dolgozunk, de nélküle közel sem ugyanaz.”

Amikor még nem voltak nyugati lakkok, akkor a feleségem mindig azt nézte tavasszal, hogy jönnek a nyugati kocsik, és milyen színűek, mert valószínűleg ilyen lesz a jövő évi divatszín. Ha kellett, 8-10 napig is kevert egy színt. Fantasztikus érzéke volt, csodálatos színeket csinált

 – emlékezett Lajos bácsi az üveg karácsonyfadíszekkel teli műhelyben, melyek nem csupán díszek, hanem egy élet teljes történetét mesélik el.