Afrikában teljesen más a szurkolói kultúra, a vuvuzela betiltása sem javított volna sokat a helyzeten, de legalább a játékosokat nem idegesítette volna. Mi üvöltést, füttyszót és hisztériát akarunk, ezen a vb-n ilyen nem lesz.

Negyedik napja tart az első afrikai világbajnokság. A tavalyi Konföderációs Kupa óta minden fociszerető tudja, hogy az összes meccsen a dél-afrikaiak kürtjeitől fog szenvedni. A FIFA engedélyezte, hogy a vuvuzelát bárki, bármikor fújhassa, ha akarja. Amikor egy meccsen 30-40 ezren fújják egyszerre, úgy érezzük magunkat, mintha egy méhkasban lenne a fejünk.

Szó volt róla, hogy betiltják, de a legutóbbi hír az, hogy nem fogják. Egy egész ország identitását ily módon elvenni kockázatos lépés is lett volna, erről külön lehetne írni, de itt most nem erről van szó, hanem arról, hogy a vuvuzelázás betiltása egyetlenegy európai focidrukkert sem elégítene ki maradéktalanul.

Aki valaha látott már akár öt percet is az Afrika Kupából, tudja, hogy nem kell oda vuvuzela, ott egészen máshogy szurkolnak, mint a Manchester vagy a Milan drukkerek. Ghánában vagy Nigériában leginkább utcai fesztiválhoz hasonlít egy meccs, a nézőtér tele van táncoló, éneklő fiatalokkal, trombitát fújó Lagzi Lajcsikkal, olyan emberekkel, akiknek már az győzelem, hogy ott lehetnek.

Nincs ezzel semmi baj, azon kívül, hogy felénk ilyesmivel senki sem tud mit kezdeni. Nálunk attól meccs a meccs, hogy a két szurkolótábor hangosan énekel, tízezren fütyülnek az ellenfél szabadrúgásánál, helyzetnél morajlik a tömeg, gólnál felrobban a stadion, meg nem adott 11-esnél hisztéria tör ki a lelátó egyik felén. Afrikában ilyen nincs és nem is lesz, ennek semmi köze a vuvuzelázáshoz.

Fogadjuk el, hogy ez itt most Afrika, nyugodjunk meg, dőljünk hátra, próbáljuk meg élvezni a játékot. Mindegy, mi történik, mert európai füttyszó és őrjöngés itt nem lesz, csak tánc és felhőtlen mulatság, bármi is történjen a pályán.