Nemrégen gúnyosan azt kérdezte tőlem egy argentin barátom, hogy van-e Magyarországon futball. Fogalma sem volt arról, hogy 1938-ban és 1954-ben is világbajnoki döntőt játszottunk. Jó-jó, persze mindez történelem, de hát mégiscsak mi győztük le 6-3-ra a Wembley-ben az angol válogatottat, ennyire nem lehet tudatlan, de megbocsátottam neki, hiszen semmit sem tudtam neki mondani saját életemből, ami nemhogy a tengeren túl, de a magyar határokon túl értelmezhető lett volna.

Mindez onnan jutott eszembe, hogy a mai Nemzeti Sport a címlapján kéri számon a tegnapi magyar–albán meccs után, hogy hol a futball, miközben tegnap a Futballforradalmak című könyv szerzőjét még ezekről a történelmi eseményekről kérdezte. Mintha ők sem tudnának másról beszélni, csak a történelemről, ami persze tényleg fantasztikus, hiszen – emlékeznek? – az angolokat a visszavágón 7-1-re vertük! És micsoda játékkal!

Persze tegnap sem a Nemzeti Sport, sem én nem tudhattam, mennyire közel van az áttörés, amire egész Magyarország 28 éve, a Szovjetuniótól a nem megfelelő táplálkozás és az idegen klíma miatt elszenvedett, katasztrofális vereség óta vár. Igen, mi szenvedtünk vereséget, hiszen mindannyian ott szurkoltunk a tévé előtt fiainknak, és azóta is velük maradtunk a pályán ott, Irapuatóban.

Azóta többször is gúny tárgyává tettek minket és labdarúgásunkat. Belénk törölték a lábukat mindenféle jöttment nemzetek, történelem nélküli országok csapatai, és röhögött rajtunk a világ, amikor az utolsó pillanatban kaptunk kegyelemdöfést valamelyiktől. Pedig. Pedig még a tiki-taka alapjait is nekünk, magyaroknak köszönheti a világ. Hát nem tudnak ezek semmit se.

Na de majd most!

A jövő héten kezdődik a világbajnokság, de azt hiszem nem túlzok, ha kijelentem, hogy a magyar futballválogatott szerdán ellopta a show-t Brazília és az egész világ elől.

Olyasmit hajtottunk végre, amire tényleg nem volt még példa a világfutballban. Persze nem azt mondom, hogy Olaszország Luxemburg ellen kiharcolt döntetlene nem menne csodaszámba, de ha jól láttam, ott voltak futballra emlékeztető jelenetek. Vagyis kénytelen vagyok magam korrigálni, hiszen Magyarország szerdán új futballt teremtett. 

Ahogy az ötvenes években, most ismét mi mutatjuk meg a világnak a jövőt.

Már Dzsudzsák Balázs toporzékolásánál sejteni lehetett, hogy valami újdonság megszületésének vagyunk szemtanúi, és nem is csalatkoztunk.

A futball nélküli győzelem, a mozgás nélküli sport, a gondolat nélküli stratégiaalkotás: mindez a maga egészében az új magyar futball.

Csak azok a hülye új stadionok nem kellenének, ennek az Új Magyar Futballnak ugyanis a legalkalmasabb helyszín egy távoli libalegelő lenne nézők és kamerák nélkül.