Index Vakbarát Hírportál

Csepel a 2024-es olimpia fő központja

2015. június 13., szombat 12:28 | aznap frissítve

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egyhangúlag támogatta szerdán, hogy Budapest megpályázza a 2024-es olimpiai rendezést. Gazdaságos olimpiát akarunk, ami így 774 milliárd forintba kerülne, de lényegesen több hasznot hozna.

Rekordidő alatt készült el az 1300 oldalas megvalósíthatósági tanulmány, amelyben leporolták a 2002-es megállapításokat. Akkor is Észak-Csepel lett volna az olimpiai központ, és most is az. Oda építenék az olimpiai falun kívül a médiafalut és visszabontható olimpiai stadiont, ami elsősorban az atlétikára szakosodna, hiszen a Puskás Stadiont 2019-re feltétlenül át kell adni, mert egy év múlva Eb-meccsek lennének benne.

Az előző koncepció a dunai szigetek bevonhatóságát emelte ki, hogy vízi úton milyen egyszerű eljutni az egyik helyszínről a másikra.

2002-ben amúgy egyetlen létesítmény sem felelt meg az olimpiai szabványoknak, most már van azért olyan, amiben meg lehetne rendezni egy-két versenyt, és 2017-re a vizes világbajnokságra is hamarosan megépül az uszoda, ami nagy előrelépés.

Az alábbi tervezeten jól látszik, hogy mely sportágak hová kerülnének, a kajak-kenu természetesen Szegeden kapna helyet, hiszen ott 2019-ben lesz világbajnokság, míg négy éve is éppen ott volt.

Jól látszik, hogy bevonnák a Hungexpót az ökölvívásra és a Fehér úti lőteret is.

A fővárosi közgyűlés még júniusban dönt arról, érdemes beadni a pályázatot, a kormány pedig július elején.

Eddig Boston, Hamburg, Párizs és Róma jelezte rendezési szándékát. A franciákhoz 100 év után menne vissza az olimpia.

A döntés 2017 szeptemberében, Limában.

Rovatok