Guttmann Béla. A világfutball edzőlegendája. Ezzel a címmel jelent meg egy német szociológus könyve az egyik leghíresebb magyar edzőről, akiről az átlagos magyar szurkolók alig tudnak valamit.
Meg kellene egyszer írni a világban bolygó magyar futballedzők történetét. Nem a mostaniakét, arról még nincs nagyon mit. Fantasztikus fejlemény, hogy Dárdai Pál (Hertha BSC) személyében végre újra van magyar futballedző, mégpedig sikeres, a négy nagy európai bajnokság egyikében, de képzeljük csak el: az 1933–34-es Serie A-ban 12 magyar edző dolgozott olyan csapatokkal, mint a 2. Ambrosiana-Inter (Weisz Árpád), a 6. Fiorentina (Rady Vilmost váltotta Ging József) vagy a 9. Milan (Viola József).
És magyar edzők vezettek győzelemre Európa legerősebb bajnokságaiban, kupáiban világhírű csapatokat a harmincas évektől a nyolcvanasokig.
Hogy csak néhányat említsünk: hallottak például Czeizler Lajosról? A svéd Norrköpinggel 1942 és 1948 között öt bajnoki címet szerzett, a Milannal 1951-ben megnyerte a Serie A-t, a Benficával 1964-ben a portugál bajnokságot.
Az FC Barcelonában 189 meccset játszó Plattkó Ferenc 1935-ben, a spanyol polgárháború előtt egy évvel katalán bajnok lett a Barcával, 1939-ben, 1941-ben és 1953-ben pedig a chilei Colo-Colóval.
A Real Madriddal Hertzka Lipót lett bajnok 1931–32-ben, és háromszor a Benficával is.
Az 56-os disszidens Béres András az Anderlechtet vezette bajnoki győzelemre 1968-ban.
A kezdetben szinte kizárólag külföldi edzőket foglalkoztató Marseille 1936–37-ben Eisenhoffer Józseffel, 1947–48-ban Zilisy Józseffel lett bajnok.
Lóránt Gyula, az Aranycsapat középhátvédje megfordult egy sor Bundesliga I.-es csapatban, majd a PAOK Szalonikivel lett bajnok, és ott is fordult le a kispadról egy Olympiakosz elleni meccs 76. percében.
És ott van Hidegkuti Nándor, szintén az Aranycsapatból, aki a Fiorentinával KEK-et nyert 1961-ben, vagy a második világháború kellős közepén, 1941–42-ben az AS Romával bajnokságot nyerő Schaffer Alfréd. És a sor még hosszan folytatható.
Guttmann Bélát sok magyar focidrukker ismeri, de a munkássága nincs a köztudatban. Focidrukkereket kérdeztem, hogy ki volt Guttmann Béla. A válaszok Guttmann nagyságához, valamint a magyarországi focival képben lévő drukkerekhez képest eléggé sekélyesek voltak: „Híres edző volt.” „Nyert valami nagyot a Fiorentinával.” „Megátkozta a Benficát, hogy soha ne nyerjen semmit.” „A brazilok nekik köszönhetik az 1958-as világbajnoki címüket, mert előzőleg Brazíliában dolgozott.”
Guttmann Béla egy olyan futballtörténeti tettet hajtott végre 62, majd 63 évesen, amiért a neve mindörökre ott lesz a világ legeslegnagyobb edzőinek listáján. Az 1955-ben indult BEK-et, vagyis a Bajnokok Ligája elődjét, az első öt kiírásban a Gento-, Di Stéfano-, majd Puskás-féle Real Madrid nyerte. Ezt a szériát törte meg Guttmann outsider Benficája: a döntőben 1961-ben a Barcelonát, 1962-ben a Real Madridot verte, mindkétszer hátrányból.
Mégis, fájóan kevesen ismerik hazájában, Magyarországon, pedig idehaza is nagyot alkotott, az esélytelen Újpesttel 1939-ben és 1947-ben is megnyerte a magyar bajnokságot, Kispestről pedig azután kellett eljönnie, hogy összezördült Puskás Ferenccel, utódja pedig, mit ad isten, idősebb Puskás Ferenc lett. Nem csoda, hogy menekült ebből a közegből, és 1948-tól 1973-ig már csak külföldi csapatoknál vállalt munkát. Bécsben érte a halál 82 évesen, 1981-ben.
Eddig egy magyar nyelvű könyv foglalkozott vele, Hámori Tibortól az 1984-ben kiadott Régi gólok, edzősorsok. A nyáron volt egy kiállítás is Budapesten, a Bálnában tizenegy zsidó származású magyar futballistáról, köztük Guttmann Béláról. Szobra nincs, stadiont, sporttelepet nem neveztek el róla.
Szomorú vagy sem, de jellemző, hogy ennek a most megjelent könyvnek nem magyar a szerzője, Guttmannt mintha elfelejtettük volna, még csak nem is sportújságíró, hanem a most 67 éves német Adorno-kutató szociológus, publicista, Detlev Claussen. Nem csoda ugyanakkor, hiszen Guttmann legalább annyira volt világpolgár, mint magyar: játékosként fiatalon egy bécsi zsidó csapathoz igazolt, majd Amerikába ment játszani, a nagy gazdasági világválság alatt jelentős vagyona egyik napról a másikra eltűnt, edzőként pedig a világ tizenegy országában dolgozott. (Detlev Claussen hazájában, Németországban pont nem.)
Sokak szerint a sztárcsapatok edzőinek a szerepe régen kimerült abban, hogy mai szemmel nézve vicces, kinyúlt, agyonmosott pulcsiban, svájci sapkában rótták a köröket a játékosokkal, alig érthető keveréknyelven karattyoltak valamit a taktikáról, majd a játékosok este a kedvenc presszójukban egy (sok) Cinzano mellett eldöntötték, mit fognak játszani, akármit is mond a miszter, azaz az edző.
Jellemző történet a 30-as évek elejéről, akár igaz, akár nem: az Argentínában Guttmann mellé masszőrként szegődő Hirschl Imre hentes elhíresztelte magáról, hogy fociedző. A stratégiája pofonegyszerű volt: teljesen felforgatja a csapatot, védőkből csinál csatárt, és fordítva, a legjobbakat padoztatja, satöbbi, hogy mielőbb kirúgják, és a végkielégítésből kihajóztassa családját Pestről Dél-Amerikába. A terve nem vált be, minden arannyá változott a kezében, és minden idők egyik leghíresebb edzője lett: a River Plate és a Peñarol is két-két bajnoki címet köszönet neki.
És most képzeljük, hány szélhámos edző lehetett, akinek nem volt ekkora szerencséje.
Ennek a világnak Guttmann Bélával végleg vége szakadt. A hatvanas évek elejére, mire Guttmann kiforrta magát, és a Benficával megvédte címét Európa trónján, a futball bizonyos elemeiben már emlékeztetett a maira: megszervezték végre az európai kupákat, vagyis tétmeccsen találkozhatott egymással, mondjuk, egy skót és egy lengyel csapat. Egyre több lett az idegenlégiós, és az edzőkre is egyre nagyobb figyelem hárult, a legjobbak egyre több pénzt kereshettek.
Amikor még csak a könyv ismertetőjét olvastam, hányavetinek éreztem azt a megjegyzést, hogy Guttmann lenne a magyar Guardiola, Mourinho és Ancelotti egy személyben. Ha eltekintünk attól, hogy kényszerpárhuzamokat vonhatunk Guardiola Barcelonája és Guttmann Benficája, vagy Mourinho és Guttmann nagypofájúsága között.
De amiben igazán hasonlítanak, az az eredményesség. Ancelotti háromszor nyert BL-t, illetve BEK-et, Mourinho, Guardiola és Guttmann kétszer. Guttmann 1938 és 1962 között két kontinens négy országának öt csapatával nyert összesen tizenegy címet: két magyar bajnokságot, egy brazil állami bajnokságot, három portugál bajnokságot, egy uruguayi bajnokságot, két BEK-et, egy Közép-európai Kupát, egy portugál kupát.
De hogy valójában miben is volt nagy Guttmann? Összeszedtem néhány dolgot, anélkül hogy lelőném a könyv poénjait, és ebből talán az is kiderül, miért nem túlzás őt a legnagyobb mai miszterekhez hasonlítani.
Sok kisebb-nagyobb rejtély mellett egy igazán nagy is belengi, azaz belengte a nagy edző pályafutását. A zsidó Guttmann Béla senkinek sem volt hajlandó elárulni, hogyan vészelte át a második világháborút. Az interneten fellelhető életrajzai különféle válaszokat adnak: van, aki szerint Brazíliába, mások szerint Svájcba menekült az üldöztetés elől. Ha így lett volna, akkor miért nem vállalt munkát ezekben az országokban a második világháború alatt?
Guttmann a hatvanas években nem árulta el a titkot életrajzírójának, a nála 25 évvel fiatalabb edzőkollégának, Csaknády Jenőnek sem – Claussen ebből a könyvből dolgozott. Hámori Tibor már említett könyvében viszont van néhány sor arról, mit csinált a második világháborúban: behívták munkaszolgálatra, ahonnan megszökött.
„A lényeg, hogy megmenekültem. Mert azért akadtak rendes emberek is, akik kockázatot vállaltak, bújtattak” – mondta Hámorinak valamikor a hetvenes évek végén Bécsben, az Európa kávéházban. Ebből nagy valószínűséggel következik, hogy nem volt itt se Svájc, se Brazília. (Az ínyenceknek érdemes a Hámori-könyvet is beszerezniük valamelyik antikváriumban, Claussen könyvét remekül kiegészíti az öreg Guttmann visszaemlékezése pályafutására.)
És itt jön az igazi bónusz: a könyv eredeti kiadása után jelentkezett egy Németországban élő távoli rokon, aki pontosan dokumentálva leírta, mit csinált Guttmann Béla a második világháború alatt, hogyan élte túl az ismert, az Újpestből bajnokcsapatot csináló zsidó futballedző a vészkorszakot. Amúgy meg van valami jellemző abban, hogy az idegenbe szakadt magyar rokon egy német írónak mondta el mindezt. Talán azért, mert mi elfeledkeztünk róla.
(Detlev Claussen: Guttmann Béla. A világfutball edzőlegendája. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2015, megvásárolható a Bookline.hu-n is.)