Csak két sportág teljesített önmaga várakozásai felett az olimpián: az úszás és a vívás. Úgy tűnik, mintha semmi különös nem történt volna a magyar sportban, régebben is ugyanebben a félrevezető illúzióban éltek – a különbség, hogy soha korábban nem kaptak ennyi támogatást, mint most. Ha a hosszú távú fejlesztési koncepciók hasonló színvonalúak: nagy a baj.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elkészítette és átadta a sportot felügyelő minisztériumnak (Emmi) a jelentését a riói olimpiát megelőző négy évről. Kiértékelő szakaszba jutott a hazai sport, ezt Balog Zoltán miniszter jelentette be hétfő délután, miután átvette a dokumentumot, majd hozzátette, még hatékonyabbá kell és lehet tenni az irányítást.
Az élsport mellett az utánpótlásról is szó van a jelentésben, mi most elsősorban az élsportra fókuszáltunk.
Régóta bevett gyakorlat, hogy a hazai sportszövetségek minden olimpia előtt megjelölik, mik a terveik, és mit szeretnének elérni a legfontosabb sporteseményen, ami aztán az egész támogatási rendszernek az alapját képezi. Ennek a tervezésnek többnek kellene lennie az egyszerű hasraütésszerű reménykedésnél, de a realitások általában nem szokták megzavarni a magyar sportvezetőket, ahogy a szövetségi kapitányokat sem, akik közül többen bruttó egymillió forintot keresnek. Pedig több sportágban a versenyzőkkel egyszerűen nincs is aktív kapcsolatuk, mert nem a kapitányok irányítják az edzéseket.
A mostani jelentés minderre tökéletesen rávilágít. „A számok, a tények most is önmagukért beszélnek” – írja Borkai Zsolt MOB-elnök a jelentés előszavában. De miről beszél?
Az alábbi ábra mutatja meg a valóság és a felelőtlen ígérgetés között tátongó szakadékot. Az látható, hogy sportszövetségek két évvel az olimpia előtt hány olimpiai pontot tűztek ki elérendő célként.
A pontok kódolása nagyon egyszerű: az aranyéremért hét pont jár, az ezüstért öt, utána mindig eggyel kevesebb, a hatodik helyért is jár egy pont.
Nem tudjuk, sírjunk vagy nevessünk: az öttusa például nem vacakolt: két aranyat várt Rióban, ami a megjelölt 14 pontból könnyen kikövetkeztethető. Ha azt gondolnánk, hogy a Magyar Öttusa Szövetség csak London miatt ittasodott meg, mert négy éve volt egy érmünk – Marosi Ádám harmadik volt Londonban –, tévedünk. Az előző három olimpián egyaránt magyar arannyal számoltak, teljesen mindegy, kik ültek a vezetésben.
Rióban ebből a férfiaknál lett egy 12. és 17. hely, a nőknél pedig egy 17. hely és egy 27. hely. Vagyis még a pontszerző helyek is igen messze voltak, nemhogy az érmek.
Tornában is nagyot mertek álmodni: két évvel a nyári játékok előtt minimum 12 pontot lőttek be. Ehhez képest még a döntőbe sem sikerült eljutni a versenyzőinknek.
Az igazsághoz hozzátartozik, arra nem lehetett számítani, hogy a lólengés címvédője, Berki Krisztián már a kvalifikációban kiesik. Ez nagy csalódás volt, ami után a cél már elérhetetlenné vált. Önmagában ugyanakkor rejtélyes, hogy a másik érmet mégis kitől várták? Mivel a torna kétszereplős sportág, alighanem Hidvégi Vid lett volna a másik sikerre – pontosabban minimum bronzéremre – jelölt versenyző. Hidvégi Londonban, 2012-ben döntős volt, de hibázott, és sem Eb-ről, sem vb-ről nincs érme. A csodával határos lett volna, ha éppen Rióban mutatja legjobb formáját. Végül kilencedik lett.
A vágy tehát: két magyar dobogón. A tényeket ismerjük – nulla pont. A MOB szintén tornász olimpiai bajnok elnökének valószínűleg ez a legfájóbb pont.
A sportág akkor is szeretett álmodozni, amikor még nem a kétszeres bajnok Magyar Zoltán vezette, hiszen 2008-ban sem tartották elképzelhetetlennek, hogy 12 ponttal térnek haza Pekingből. Akkor 3–12 pontot jelöltek meg, vagyis legalább egy negyedik helyben bíztak, de a két érmet sem tartották elképzelhetetlennek. Akkor is nullázott a sportág, és mivel Berki akkor sem jutott ki, az éremre nem volt valós esély.
Vagy ott a súlyemelés. Nem világos, miként jelölhetett meg a sportág 3 pontot, vagyis legalább egy negyedik helyezést, amikor az egész négyéves ciklusban, de az elmúlt tíz évben sem volt esélye ilyen jó helyezésre magyar súlyemelőnek. A szövetség vezetője, Dobos Imre egyébként MOB-tag. Talán nem mellékes, hogy a Hvg.hu érdeklődésére elárulta, négy általánosa van.
A 2013-as és 2014-es vb-n elért jó helyezések és vb-érmek után a birkózás legalább két érmet vállalt. Az eredmény ismert, egy sem lett belőle, bár a 85 kilós Lőrincz Viktor esetében valóban példátlan csalás történt.
A londoni két érem után a dzsúdóban sem volt meg a kellő mértéktartás, holott a 2012-es olimpia egy húsz éven át tartó gyengébb, érem nélküli korszakot zárt le. A vezetők azonban 13 pontot céloztak meg. Mivel a sportágban az olimpia előtt nem érkezett vb-érem, első látásra is túlzónak látszott a vállalás, és a valóság igazolta is.
Ahogy az ökölvívást sem zavarta, hogy meccset is alig nyertek magyar bunyósok a vb-ken, hat pontot blöfföltek, ami legalább egy ezüst vagy két öklöző éremközeli helyezése lett volna. Ebből egy darab győztes meccs lett, Harcsa Zoltánnak pedig a későbbi győztes kubai egy életre elvette a kedvét a boksztól. Azóta már újra a ringben van.
Atlétikában a ciklus elején még nem lehetett látni, hogy a kalapácsvetés címvédője, Pars Krisztián a sérülései miatt lejtmenetbe kerül, mint ahogy azt sem, hogy a súlylökő Márton Anita ugrásszerűen fejlődve évről évre lép előre. Végül ő harmadik lett, ezzel megszerezve egy olyan érmet, amire a sportágban 1968 óta vártak – női versenyzőnk ugyanis legutóbb akkor állhatott olimpiai dobogóra.
A takvondó vállalt 1–4 pontja akár védhető is lehetne, mert Kotsis Edina az olimpia előtti vb-n bronzérmes lett, és kisebb csalódás is volt, hogy a játékokra már nem jutott ki. Így egy magyar sem lehetett ott, noha két versenyző kijutását tervezték.
Amint az ábrákon látható, ebben a ciklusban 3-4 milliárd forint jelent meg a nullázó sportágaknál. Ezek egy része létesítményekre ment, de azért maradt a szakmára is, a bázis szélesítésére is. A KSF kódolása: kiemelt sportágfejlesztés.
De menjünk tovább: a sportlövészet is érmet vizionált, és emellett további pontszerző helyezéseket, amiből Sidi Péter ötödik helye maradt. Ő egyébként légpuskában hat lövés után még vezetett, de hát a döntő nem ott ért véget. A lövészetben legalább háromról nyolcra nőtt a létszám, és két tinédzser is a csapat tagja volt.
A kézilabda fájó vereségeket szenvedve már a selejtezőben leszerepelt, így teljesíthetetlenné vált a hat pont megszerzése. Az evezés az utolsó pillanatban szerzett kvótákat, így a pontszerzésük eleve esélytelennek látszott.
A vízilabda öt pontja is elmaradt a prognosztizált tizenegytől. Árnyalja a képet, hogy három meccsünk is csak büntetőpárbajban dőlt el. A végül negyedik helyezett nők egyet nyertek és egyet veszítettek, a férfiak viszont elbukták a négy közé jutásért zajló meccsen. Ha az ötödik helyre befutó férfiak azt megnyerik, akkor teljesítik a várakozásokat.
Az úszók 30 pontot terveztek, és mivel egyéniben egyedül Hosszú Katinka 26 pontot ért el, nem volt nehéz túlszárnyalni ezt a számot. Amellett, hogy Hosszún kívül csak három versenyzőnek – Kapás Boglárka, Cseh László, Kenderesi Tamás –, valamint a 4x200-as női gyorsváltónak sikerült döntőbe jutnia.
Vívásban 20 pontról álmodtak, de már tízzel is kiegyeztek volna. 23 lett belőle, és a párbajtőröző Imre Géza döntőjén kívül szinte minden a kedvünk szerint alakult. Sőt, ha a kardozó Decsi Tamást nem sújtják a bírók az első asszójában, jó eséllyel még egy pontszerzővel gazdagodott volna a termés.
A sportág 1972 után így is először szerzett két aranyérmet. Az éremszerzők Szilágyi Áront leszámítva mind 30 felettiek, ez már nem annyira jó hír a jövőre nézve.
A három arany nagyon komoly teljesítmény, és mivel a férfi szakágat az olimpia előtt két doppingbotrány is megrázta, több éremre komolyan nem is lehetett számítani.
A sportág emiatt el is maradt a megjelölt 35 ponttól. És a jövő? A korábban sikeres edzők – Fábiánné Rozsnyói Katalin, Ludasi Róbert, Sári Nándor – már inkább kifelé tartanak a sportágból, az olimpiai bajnok kajakosok közül pedig Kammerer Zoltán és Kökény Roland is már 35 év felett járnak, a mögöttük lévő generáció viszont még nem érett be. A kenus Vajda Attila nyolc éve olimpiai bajnok volt, a ciklus végére már itthon is volt nála jobb.
Tény ugyanakkor, hogy a 31-szeres világbajnok Kovács Katalin visszavonulását, Benedek Dalma távozását – férje miatt szerb színekben indul – könnyebben elviselte a női szakág, ami továbbra is igen erős. Még az is belefért, hogy az előző vb-n éremszerző Kárász Anna az utazó csapatból kimaradt.
A sportág egyébként telibe találta az előző olimpiai szereplését (37 pont), és 2008-ban is mindössze 3 pontot tévedett.
Az nem derül ki az anyagból, milyen szempontok szerint voltak ennyire bizakodóak a szövetségek, illetve a MOB – mint a szakmát felügyelő szerv – milyen szempontok szerint fogadta el ezt a felettébb optimista tervezést. Miért nem figyelmeztetett az óvatosságra az ambíciók és a lelkesedés megtartása mellett. Nem tudni, nincs rögzítve, milyen szankciói vannak a blöfföknek.
Amint látható, a magyar olimpiai csapat a remélt 190 pont helyett 110 pontot ért el. Az eltérés 80 pont, a több mint 50 százalékos hibahatárt sok mindennek lehet nevezni, csak tudatos, megfontolt, kontrollált tervezésnek nem.
A rendszeres felültervezésnek sok oka lehet:
Esetleg ezek mind együttesen.
A MOB mindenesetre most jól összeszedte a tényeket, amit a tévében is láthattunk.
Az okokról egyelőre nem foglalt állást, ami talán több mint egy hónap elteltével elvárható lett volna. Az öttusáról például csak annyi a konklúzió, hogy a sportág jövője szempontjából a részletes szakmai okok elemzése rendkívül indokolt. A MOB sportigazgatója nem mellékesen öttusázó volt.
A férfiak visszaeséséről sem olvashatunk alapos és részletes elemzést. Pedig biztosan oka van, hogy Szilágyi Áronon kívül nem volt férfi bajnok. És mint tudjuk, a gyógyítás elengedhetetlen feltétele a jó diagnózis.
(Borítókép: Földházi Zsófia bukik a Rio de Janeiró-i nyári olimpia női öttusaversenyének lovaglás számában a Deodoro Stadionban 2016. augusztus 19-én. Fotó: Kovács Tamás/MTI)