Index Vakbarát Hírportál

118 milliárd: megvan minden idők legnagyobb sportszerződése

2019. március 19., kedd 16:47

Azok után, hogy mindenki a szabadon igazolható Manny Machado és Bryce Harper következő szerződésével, a két szupersztár látszólagos leértékelődésével, majd a kettős rekorddöntéssel volt elfoglalva a baseballvilágban, a szezon kezdete előtt nem sokkal a surranópályán megjelent a Los Angeles Angels, ami minden idők legnagyobb sportszerződését adta játékosának, Mike Troutnak.

Trout a 12 éves hosszabbítással 430 millió dollárt (más források szerint 432 milliót), vagyis nagyjából 118 milliárd forintot keres majd,

ezzel bőven megelőzte az eddigi rekorder bokszoló Saúl Canelo Álvarezt, aki a DAZN sport-streamingszolgálatótól kapott 5 évre 365 milliót még tavaly.

Trout eredetileg a 2020-as szezon után lett volna szabadon igazolható játékos, de le kell mondania róla a többi MLB-csapatnak. A szerződést hamarosan hivatalos is bejelentik.

Az American League főcsoport kétszeres MVP-je négy másik alkalommal végzett második helyen az MVP-szavazáson, ami jól mutatja, hogy évről évre kimagasló teljesítményt nyújt, a hétszeres All-Star-jelölése is ezt bizonyítja. Mivel még csak 27 éves, legalább 7-8 jó szezon lehet benne, és ha elkerülik a sérülések, akár ennél is több.

Trout az egyéni – és most már pénzügyi – sikerek mellett csapatával viszont nem vitte sokra, az eddigi nyolc szezonjából csak egyszer jutott be a rájátszásba, de már az első körben kiestek az őket 3-0-ra, simán verő Kansas City Royals ellen.

Pár éve úgy tippeltük, ő lehet az első sportoló, aki 100 milliárd forint fölötti szerződést kaphat, nem sokkal maradt le Álvarez mögött.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok