Index Vakbarát Hírportál

Hitet is adjanak a ruhák a tokiói olimpián!

2019. szeptember 12., csütörtök 18:35

Olvasóink akarata érvényesült, a 2020-as nyári olimpiai játékokon a Nubu formaruháit viselik majd a magyar sportolók. A tokiói olimpia és paralimpia formaruha-pályázatának eredményhirdetését a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem frissen felújított campusán tartották csütörtökön, és az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy a három döntős közül - Nubu, Tomcsányi Dóri és Nanushka -  kié lesz a megbízatás. 

Idén több mint tíz tervezőt, illetve márkát kerestek meg azzal a feladattal, hogy tervezzenek lazább, illetve elegánsabb öltözetet az olimpikonok számára, és végül nyolcan vállalták, hogy pályáznak. A kiírás alapján olyan formaruhákat kellett megálmodniuk, amik a magyar kultúra üzenetét modern és nem hivalkodó módon adják át - hangzott el a sajtótájékoztatón.  

A zsűri

Az eredményhirdetésre nemcsak a három kollekció kapott külön kisfilmet, hanem a szakmai zsűri is, akiket a Bosszúállók zenéjére mutattak be. 

De kikből is áll a zsűri?  Harmati Hedvig, a MOME textiltervező tanszékének vezetője; Maróy Krisztina, a Glamour magazin főszerkesztője; Lakatos Márk, stylist; Nánási Pál, fotográfus; valamint sportolói részről Szilágyi Áron, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó; Verrasztó Evelyn, ötszörös Európa-bajnok úszó olimpikon; Varga Katalin paralimpikon kajakozó; és Báthori Zsófia, a MOB marketing menedzsere.

A stílus olyan dolog, amivel szavak nélkül mesélünk magunkról, az olimpia pedig olyan alkalom, ahol egy egész ország mondhatja el a ruhák nyelvén, hogy milyen értékeket tart fontosnak, hogy milyen üzenetet szeretne küldeni a világnak. Ezért ez egy óriási kommunikációs feladat

- kezdte beszédét a szakmai zsűri egyik tagja, Lakatos Márk stylist. 

Ezzel rezonáltak Kulcsár Krisztiánnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének szavai is. Szerinte mivel a formaruhák határozzák meg a sportolói küldöttség arculatát, teljesen természetes, hogy mindenkinek van véleménye erről a pályázatról, hogy ez otthon az asztalnál is témává válik, és szeretné, ha mindenki magáénak érezné a győztes kollekciót. 

Mielőtt élőben is bemutatták volna a három döntős kollekciót, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is felszólalt. Szabó örül annak, hogy mindkét magyar csapat azonos formaruhában képviseli majd hazánkat a japán fővárosban, majd felsorolt pár példát azzal kapcsolatban, hogy mire is kell odafigyelni, amikor valaki paralimpikonok számára tervez ruhákat. Ezután megemlítette, tisztában van azzal, hogy sokaknak (itt a bloggereket és az influenszereket emelte ki) számít, hogy ezek a ruhák mennyire szépek, de szerinte fontosabb, hogy

tartást, önbizalmat, hitet adjanak viselőiknek.

Ez a motívum egyébként később mindhárom döntős bemutatkozó filmjében és/vagy beszédében visszaköszönt. 

A  utolsó körbe jutott pályázókat - ezt többször is hangsúlyozták - ABC-sorrendben mutatták be, így először Nanushka, vagyis Sándor Szandra kollekcióját ismerhettük meg. Miután kikerültek az első hivatalos fotók, sokan hiányolták a trikolór színeit. Mint kiderült, a tervezéskor ezt nagyon is figyelembe vették, a magyar zászló színeiből indultak ki, de mivel ez a jelkép mindenkinek mást jelent, úgy döntöttek, hogy egy kicsit változtatnak az árnyalatokon, hogy "egy új nézőpontot mutathassanak". És emellett erősen építettek a márka alappilléreire, amik a következők lennének:  funkció, kényelem és praktikum.  A formaruhák egyébként tényleg nem ütnek el a márka többi kollekciójától forma- és színvilágban sem, úgy, hogy maximálisan követik a divatot, és ne csodálkozzon senki, aki a szintén trendérzékeny fast fashion márkáknál is találkozik hasonló darabokkal.

Másodikként a Nubu tervezőinek, Garam Juditnak és Kovács Adélnak koncepcióját ismerhettük meg, bár a kollekcióról önmagában is sütött, hogy mi volt az, főleg azok számára, akiknek amúgy is ismerős a márka. A Nubu már négy évvel ezelőtt is bekerült a döntőbe, de akkor nem ők nyertek, és természetesen most nagyon örülnek annak, hogy szélesebb körben is megismerik őket, a cél az, hogy ezzel majd olyan magasságokba is elérnek egyszer mint Stella McCartney és Giorgio Armani, hiszen ők is terveztek már formaruhákat saját országuk olimpiai csapatának. 

Elmondásuk szerint a kollekciójukban egyszerre szerették volna megjeleníteni a magyar indentitást (trikolór) és a Nubu stílusjegyeit (minimalizmus, praktikum, letisztultság, a legújabb trendek felhasználása, pl. feliratos derékrész), valamint szerettek volna tisztelegni a fogadó ország, vagy Japán kultúrája előtt (pl. kimonószerű felsőrészek). Utóbbi egyébként nem volt akkora kihívás számukra, hiszen a távol-keleti divat mindig is visszaköszönt a munkánkban, Kovács Adél ki is emelte, hogy ez a szíve csücske, és egyetemistaként egy évig tanulmányozta a japán öltözködést.

Mint mondták, igyekeztek olyan ruhákat tervezni, amik egyszerre kényelmesek és látványosak, külön figyeltek arra, hogy a lazább és az elegánsabb szettek darabjai könnyen variálhatóak legyenek egymással, és próbáltak környezetbarát, modern anyagokkal dolgozni, amelyek nem gyűrődnek. Arra, hogy a ruháknál a szállítás és tisztítás se okozzon gondot, a zsűri is figyelt, hiszen a sportolóiknak a vasalásnál fontosabb feladatai lesznek majd. És igen, sajnos van, amikor a legtermészetesebb anyagok - például a pamut - ennek nem igazán felelnek meg, hogy egy kicsit kedvét szegjük azoknak, akik a képek alapján nem értenek egyet az anyagválasztással.

Tomcsányi Dóra nem egyedül jegyzi a pályázatra készült terveket, munkáját Balázs Viola textiltervező és Hegedűs Dóra divattervező segítette. Tomcsányi szeret a szocialista érából ihletet meríteni, 2019-es tavaszi/nyári kollekciójában például a Kádár-kockáké a főszerep. Az olimpiai formaruhák megalkotásánál is ezt a vonalat követte, Balázs Dórával közösen a régi olimpiai poszterek alapján alkották meg a ruhákon látható mintákat, aminek a leghangsúlyosabb eleme a H (mint Hungary) betű. Igen, a trikolórtól eltérő színek náluk is szemet szúrtak a közönségnek, ők azzal indokolták ezeknek a használatát, hogy ezek jobban kiemelik a piros, fehér és zöld csíkokat. Tomcsányiék a Tisza cipővel, illetve egy másik magyar márkával, a Müskinnel közösen kiegészítőket is készítettek a kollekcióhoz, és fontosnak tartották, hogy az öltözékek elemeit a 2020-as világesemény után is lehessen majd hordani. 

Hogy mikor és hogyan lesz a nyertes pályázatból kész kollekció?

Egyelőre ugye nincs meg, hogy hány fős lesz a küldöttség, hiszen még javában zajlik a kvalifikáció. Lakatos Márktól megtudtuk, a pályázatok elbírálásánál - ugyan ez a kiírásban nem szerepelt - szempont volt az is, hogy kinek van megfelelő gyártási tapasztalata és kapacitása. Elmondta azt is, hogy fontos volt, hogy a győztes ruhák konfekcióban is gyárthatóak legyenek, de egyúttal lehetőség legyen arra, hogy amennyiben erre szükség van, adott sportoló igényeinek megfelelően át lehessen alakítani. 

(Borítókép: Ajpek Orsi / Index)

Rovatok