Több mint egy hete tartanak a tüntetések az Egyesült Államokban George Floyd rendőri intézkedés közben történt, később emberölésnek minősített halálesete miatt. Az ügyben a média mellett a legnagyobb tömegeket elérő hírességek, sportolók is véleményt mondtak, ez viszont nem tetszett mindenkinek.
Sok helyen kanyarodott vissza közbeszédet tematizáló kérdés egy 2018-as esethez, amikor a jobboldali Fox News műsorvezetője azzal intézte el, amikor az NBA-szupersztár LeBron James politikai nézeteinek adott hangot, hogy
Kussolj és kosarazz!
James persze nem volt hajlandó csak kussolni és kosarazni. Ráadásul nem is ő volt az első sportoló, akinek egy szurkoló, a média egy képviselője, vagy akár egy politikus azt mondta, hogy foglalkozzon csak azzal, amiért fizetik. A dolog viszont nem ilyen egyszerű. Erről beszélt a napokban a korábbi NBA-játékos, a jelenleg az ESPN sportcsatorna szakértőjeként dolgozó Jalen Rose is. Felhívta a figyelmet arra, hogy elfogadhatatlan, hogy az amerikai közvélemény a kénye-kedve szerint válogasson, és csak akkor foglalkozzon a feketékkel, amikor az nekik kényelmes.
Azt szeretném, ha Amerika ugyanannyira szeretné a fekete embereket, amennyire a fekete kultúrát szereti
– mondta Rose a rendkívül mélyről jövő háromperces monológja alatt. Azzal folytatja, hogy a sportolók is hús-vér emberek érzésekkel, gondolatokkal, és nem várható senkitől, hogy ennyire korlátozza a személyiségét, és ne mondhassa el, ha valami bántja, foglalkoztatja, felzaklatja, feldühíti. „Ez lehet a sport szerepe, hogy ne csak szórakoztatóipari munkásként lássanak minket” – mondta Rose, remélve, hogy végre azok is látják, milyen társadalmi helyzetben élnek évtizedek, évszázadok óta a feketék, akik nem figyeltek Martin Luther King vagy Malcolm X szavaira.
A sportolók politikai véleményformálását, tüntetését mindig is vegyesen fogadták. Az olimpiai mozgalom például tiltja is ezt, de labdarúgó-mérkőzéseken sem lehet – sem a pályán, sem a lelátón – politikai üzenetet közvetíteni.
Ezért is volt mérföldkő, amikor a FIFA arra kérte a szervezeteket, járjanak el méltányosan a George Floydra emlékező labdarúgók esetében. Az MLSZ a felhívás előtt megrovásban részesítette a Minneapolisban meghalt férfinek emléket állító Fradi-csatárt, Tokmac Nguent.
A 2020-as tüntetések közben egyre többször kerül elő a korábbi NFL-irányító, a himnusz alatti térdeléseivel ismertté váló Colin Kaepernick, aki emiatt került ki a ligából. Az NFL egyik korábbi szervezeti alelnöke ugyanis elismerte, hogy a tüntetései miatt került tiltólistára a csapattulajdonosok között, vagyis lényegében a politikai szerepvállalása miatt golyózták ki a korábban Super Bowlba is jutó játékost. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a később elnökké választott Donald Trump nyílt hadjáratot indított az irányító ellen, bár az ideiglenesen csak segítette Kaepernick ügyét.
A 2016-ban tüntetésekbe kezdő irányító szerződése a 2016-os szezon végén járt le a San Francisco 49ersnél, és nem tartották meg, de más csapattól nem kapott megkeresést. Még a 2016-os szezon alatt lett pár követője, akik még a 2017-es szezonban is kitartottak Kaepernick kezdeményezése ellen.
A 2017 őszén már elnök Trump nekik üzent elég keményen, és utasította az NFL-t és a csapatok tulajdonosait, hogy takarítsák el az általa csak szarházinak titulált, továbbra is tüntető játékosokat. A dolog a visszájára sült el, az NFL-ben korábban soha nem látott tüntetéshullám indult, volt olyan mérkőzés, ahol a himnusz alatt mindkét oldalvonal üresen maradt, mert egyik csapat sem jelent meg, máshol a komplett csapat tiltakozott térdeléssel. Végül az NFL hátrált meg, és egy gyors szabálymódosítással eltüntették az emberek szemei elől a tüntetéseket, amit aztán később végleges szabályba is foglaltak.
A társadalmi problémák viszont nem szűntek meg. Kaepernick azóta is hirdeti az üzenetét, amit egy 2018-as, sok vitát és indulatot kiváltó reklámkampány is segített, de nem csak a nagy nyilvánosság előtti szereplés hajtja. A George Floyd-ügyben, és sok más korábbi faji egyenlőtlenségi precedensben is felajánlotta, hogy fedezi az ügyvédi költségeket.
Amikor Kaepernick megkezdte a térdelős tüntetését 2016-ban, rendőrség- és hadseregellenesnek titulálták, az egyik NFL-vezető árulónak nevezte, és megszámlálhatatlan mennyiségben kapta a halálos fenyegetéseket. Pedig csak azt kérte, amit most a forrongó tömeg is:
a rendfenntartó erők tagjait is vonják felelősségre, ha civileket ölnek.
Elvitathatatlan Kaepernicktől, hogy erre felhívta a figyelmet, de amitől más a mostani helyzet, hogy ország-világ előtt történt meg az, amire ő még csak szóban figyelmeztetett. Más hallani, hogy itt a fenyegetés, és más azt a híradóban, Twitteren, mindenhol látni, hogyan is néz ki a mindennapokban, a valóságban.
A Kaepernick által képviselt ügy, amit most tízezrek vittek az utcára Floyd halála után, éppen ezért érinti kényelmetlenül az amerikai társadalom bizonyos részét. Tűpontos képben fejezte ki ezt a hatszoros NBA-bajnok legenda, Kareem Abdul-Jabbar, amikor a Los Angeles Times véleménycikkében azt írta, hogy Amerika olyan a feketék számára, mintha egy lángoló épületben élnének évek óta, amiben a lángok és a fojtogató füst egyre közelebb ér hozzájuk.
Az, hogy ki mit lát, amikor a feketék tüntetnek, attól függ, hogy ebben az égő épületben él-e, vagy a tévén nézi a történéseket egy tál popcornnal az ölében, arra várva, hogy elkezdődjön az NCIS.
Abdul-Jabbar állásfoglalása nem volt meglepő. Politikai és a feketéket érő faji elnyomásra utaló kérdésekben gyakran szólal fel, ahogy LeBron James sem fogadta meg a Fox News tanácsát, hogy kussoljon és cselezzen.
A már újraindult futballbajnokságokban a játékosok elkezdtek élni a nyilvánosság erejével, ezért fontos megjegyezni, hogy júniusban kezdődött volna az NBA döntője, illetve a labdarúgó Európa-bajnokság is. Mindkettő erős üzenetközvetítő platform lett volna, elég csak belegondolni, hogy milyen ereje van az NBA-döntőben jó eséllyel tüntető sztároknak. Az NBA-ben tiltják a himnusz alatti tüntetést a szabályok, de a játékosok megtalálják a módját, hogy kifejezzék a véleményüket, 2014-ben sztárok sora, köztük LeBron James és Kobe Bryant melegített „I Can't Breathe - Nem kapok levegőt„ feliratú pólóban Eric Garner rendőri intézkedés közben történt halálára utalv. 2012-ben a Miami Heat játékosai pózoltak kapucnis pulóverben Trayvon Martin halála után.
Mivel most erre nem volt lehetőség, páran az utcai békés tüntetésekbe szálltak be, hogy a jelenlétükkel és hangjukkal is erősítsék a tömeget. A Boston Celtics 23 éves tehetsége, Jaylen Brown például 15 órát vezetett Bostontól Atlantába, hogy részt vegyen egy békés felvonuláson, de a tömegben ott volt az Indiana Pacers játékosa, Malcolm Brogdon is, míg a szintén Celtics-játékos török Enes Kanter 20 órát vezetett, hogy egy bostoni békés tüntetésen vehessen részt a csapattárs Marcus Smarttal együtt. Kanter bár török, első kézből tudja, milyen elnyomás alatt élni, hazájában ugyanis terrorizmus miatt körözik csak azért, mert nyilvánosan kritizálta Recep Tayyip Erdoğan kormányát, és kiállt az ellenzéki Fethullah Gülen mellett.
Az NBA gyors közleményben és egy, a faji igazságtalanság ügyeit vizsgáló bizottság felállításával reagált a helyzetre, a legtöbb amerikai sportszervezet és csapat közleményben ítélte el a történteket és állt ki a tüntetők mellett. Az ettől elzárkózó New York Knicksre kemény kritikák zúdultak, miután közölték, nem kívánnak belefolyni a dolgokba.
A sportolók kiállásának sok évtizedes hagyománya van. Az olimpiák történetében már 1906-ban is volt politikai indíttatású tiltakozás. Az Athénban távolugrásban második helyen záró Peter O'Connor csak a helyszínen tudta meg, hogy nincs külön ír csapat, és Nagy-Britanniát kell képviselnie. Így az eredményhirdetésre becsempészett magával egy ír zászlót, hogy azt lengesse, miközben a zászlórúdra a Union Jacket húzták fel.
Harminc évvel később Hitler fajelméleti nézetei ellen tüntetett pár amerikai sportoló, akik nem utaztak el az olimpiára, de a Berlinben négy aranyat nyerő Jesse Owens is így tett a jelenlétével, ő a sikereivel akarta felbosszantani Hitlert. 200 méteren az a Mack Robinson lett az ezüstérmes Owens mögött, akinek a bátyja, Jackie Robinson let az első fekete baseballjátékos a Major League történetében. Owens és Robinson odahaza is elutasítást tapasztalt, utóbbi az olimpiai ezüstje ellenére utcaseprőként dolgozott. Az olimpiára kapott melegítőjét, amit a fehér lakóközösség rendőrökkel, erőszakkal vetetett le róla. Bátyja, Jackie Robinson később emberi jogi aktivista lett, Martin Luther Kinggel közösen harcolt a feketék integrációjáért.
Az 1960-as évekre a kor meghatározó fekete sportolói saját szellemi közösséget hoztak létre, hogy a lehető legerősebb formában segítsék egymást és a többi elnyomottat. Amikor Muhammad Ali (született Cassius Clay) megtagadta, hogy besorozzák a vietnámi háború miatt, az NFL-ből Jim Brown, az NBA-ből Bill Russell, az egyetemi kosárlabda világából az akkor még Lew Alcindor néven ismert Kareem Abdul-Jabbar érkezett a segítségére több más sportolóval együtt a híresség vált clevelandi találkozójukra.
Ali bíróságon ment szembe a sorozási döntéssel, illetve az ítélettel, ami a sorozás megtagadása miatt elvette tőle a világbajnoki övét, Alcindor pedig az egyetemi bajnokságot felügyelő szervezettel, az NCAA-vel háborúzott, miután betiltották a zsákolást. A szervezet esélykiegyenlítés okán lépett így, de Alcindor és társai tudták, mire megy ki a dolog: „A legtöbben, akik tudnak zsákolni, feketék” – mondta a Chicago Defendernek a döntés után.
1968-ban ismét a 200 méter eredményhirdetésén tüntettek a faji diszkrimináció ellen. Az első Tommie Smith és a harmadik John Carlos magasba emelt ökölbe szorított kézzel, cipő nélkül, fekete zokniban tiltakozott a dobogón.
A kosárlabdázó Craig Hodges a tiltakozás közvetlenebb formáját választotta. A hárompontos-specialista Hodges tagja volt az 1990-es évek elején bajnoki címeket halmozó Chicago Bullsnak, két bajnokcsapatban is szerepelt, és ha bár nem számított alapembernek, a 40% fölötti triplamutatója miatt jól jött a szorult helyzetekben. A muzulmán vallású játékos a Bulls 1992-es, második bajnoki címe után a Fehér Házban tett látogatás során dashikit viselve adott át egy levelet George Bush elnöknek, amiben a növekvő rasszizmusra hívta fel a figyelmet, és egyúttal tiltakozott a Sivatagi Vihar hadművelet ellen. Röviddel a Fehér Ház-i látogatás után a Bulls elküldte, mondván nem elég jó védekezésben.
Szintén nem sokáig volt jövője az NBA-ben az eredetileg Chris Wayne Jackson néven született Mahmoud Abdul-Raufnak, miután hangot adott politikai és vallási nézeteinek, AZ 1996-ban a Denver Nuggetsben játszó Abdul-Rauf majdnem egy teljes szezonon át ülve maradt a himnusz alatt a politikai is vallási elnyomás elleni tiltakozásul, mire észrevették, hogy mit is csinál. Miután az ügyét firtató újságírókkal közölte, hogy az elnyomás és a zsarnokság jelképeként tekint az amerikai zászlóra, az NBA azonnal eltiltotta addig, amíg nem volt hajlandó felhagyni a tiltakozásával.
Abdul-Rauf nem kapott olyan támogatást a kortársaitól, mint Kaepernick, sőt, inkább zavarkeltőnek titulálták még a csapattársai is az akciót. A játékos végül – részben Abdul-Jabbar közbenjárása után – egy mérkőzés után visszatért, és leszegett fejjel, lesütött szemekkel imádkozott a himnusz alatt. Az NBA-pályafutása ezzel szinte véget is ért. A Vancouver Grizzliestől még kapott egy kisebb esélyt, de nem sokat küldték pályára, így főleg európai csapatokban szerepelt, majd később az Amerikában nagy figyelmet kapó 3x3-as ligában, a Big3-ben tért vissza, már politikai tiltakozás nélkül.
A 2010-es évek közepére ismét felerősödött a politikai és társadalmi kérdésekkel foglalkozók száma a sportvilágban, bár ahogy Kaepernick 2016-os tiltakozása is mutatja, még mindig nem élnek eléggé a nyilvánosság jelentette lehetőséggel. Lewis Hamilton is a mélyen hallgató Forma-1-et kritizálta Floyd halála után, és még a politikai ügyekben a legritkább esetben megnyilvánuló Michael Jordan is szót emelt. A "kussolj és cselezz" korszak elmúlt, de a változáshoz elengedhetetlen, hogy a sportolók is ragaszkodjanak a most megtalált hangjukhoz.
(Borítókép: Stephen Jackson, az NBA volt játékosa a George Floyd halála miatti demonstráción a Hennepin megyei önkormányzat központjában, 2020. május 29-én Minnesotában. Fotó: Stephen Maturen / Getty Images)