Miközben az NBA és az NHL már a visszatérés küszöbén áll a koronavírus-járvány után, és újraindulnak országszerte az amerikai golftornák, a baseball-ligában egyelőre úgy áll a helyzet, hogy egy több százmillió dolláros pénzosztáson menő vita nagyobb veszélyt jelent a szezonra nézve, mint egy globális járvány. Ráadásul a válság okozta halasztás és bevételkiesés miatt most évek, évtizedek óta a szőnyeg alá söpört problémákat kellene villámgyorsan megoldani.
A koronavírus-járvány miatt hamar eldőlt, hogy az edzőtáborokkal tavasszal induló baseballszezon is a sportvilág áldozatai között lesz. Az azóta eltelt három hónap alatt viszont nem sokat haladtak a szezon újratervezésével, ráadásul minden egyes nappal fogy az idő a csonka szezon befejezésére, az álláspontok pedig nem nagyon közelednek a milliárd dolláron felüli százmilliókról szóló vitában. Mindez egy olyan bajnokságban zajlik, ami egy átlagos évben több mint 10 milliárd dollárt termel.
Nagyjából március végén, április elején, amikor leült egymással egyezkedni a játékosszakszervezet vezetősége és a harminc tulajdonos, illetve a liga vezetése, már tudták, hogy a teljes szezon ötlete elvethető, egyszerűen nem lesz elég idő a 162 meccses alapszakaszra. Így egy rövidített szezon feltételeit – és legfőképpen bérkompenzációját – kellett volna megalkotniuk, ám egyelőre nem nagyon haladtak ezzel.
A tulajoktól érkező első ajánlat egyébként 82 mérkőzésről szólt (eggyel több, mint egy rendes szezon fele), de arról szó sem esett benne, hogy az eredeti szerződésekben szereplő fizetés mekkora részét kapnák meg a játékosok, akik válaszul 114 meccses szezont követeltek, hiszen a több meccs több fizetést jelent.
Itt kapcsolt igazán óvodás tempóba a dolog: a 32 meccsel többet igénylő játékosoknak válaszul 32 meccsel kevesebbet ígértek be a tulajdonosok. Ezzel belengették, hogy nekik 50 meccs bőven elég lesz akkor, sőt, azt sem élik majd meg tragédiaként, ha a teljes idény megy a kukába.
Hogy a tulajok mennyire furcsán állnak a helyzethez, jól mutatja, hogy páran hogyan reagáltak a járvány miatt kialakult helyzetre. A San Diego Padres tulajdonosa gyorsan felfüggesztette az alkalmazottak nyugdíj-előtakarékossági számlájára (401k) fizetett munkáltatói hozzájárulást, amivel maximum havi szinten 10 ezer dolláros nagyságrendet spórolt. A dolgozóknak ez már csak a szimbolikus jelentősége miatt is nagy érvágás, míg a nagyjából 1 milliárd dollár értékre becsült Padres esetében elhanyagolható megtakarítás. Az Oakland Athletic’snél szintén a járványhelyzet miatt elvették a fiókligában szereplő játékosok 400 dolláros heti fizetését, igaz, több csapat hallani sem akart ilyenről, és játék nélkül is kifizették a fiókcsapatok játékosait.
A legfőbb vitapont természetesen a pénz, de a játékosok éppen azért nem akarnak minimális kompenzáció mellett pályára lépni, mert egy esetleges fertőzés rájuk jelent veszélyt, nem a tulajdonosokra.
A legfrissebb, hétfői javaslat most épp egy 76 meccses szezonról szól, amiben a meccsarányos fizetésük 75 százalékát kapnák meg a játékosok egy 200 millió dolláros, a rájátszásra vonatkozó fizetésosztás mellett. Ebben legalább már vannak konkrétumok a bérekre vonatkozóan, ugyanakkor rosszabbak a kondíciók, mint az eredeti javaslatban szereplők. Ráadásul csak hajszállal jobbak, mint egy 50 meccses idényben (holott 50 százalékkal több mérkőzésről van szó), tehát szinte biztosan nem lesz a szakszervezet válasza, ami újabb alkudozást eredményez majd.
Összehasonlításképp, így nézett ki a három, tulajdonosoktól kapott ajánlat:
A fő gond a játékosok szemszögéből, hogy kevesebb a garantált megszerezhető pénz, hiszen ki tudja, ki jut be a rájátszásba. Ők továbbra is azt szeretnék, hogy a csökkentett mérkőzésszám arányában a teljes vonatkozó fizetést kapják meg, ne pedig csak annak egy bizonyos százalékát. Beszédes adat, hogy ha 76 mérkőzéssel rendeznék a szezont, de a játékosok csak a részarányos fizetés 75%-át kapnák meg, az eredeti fizetésük majdnem 65 százalékától esnének el, 50 meccsnél ugyanez pedig már majdnem 70 százalékos kiesésre ugrana. Minden egyes tárgyalással és egyezkedéssel töltött nappal csökken a szezon potenciális hossza, ami további pénzt vesz ki mindkét oldal zsebéből, de főleg a játékosokéból.
(Akit részletesebb is érdekel a matek, annak az ESPN elég sok forgatókönyvet végigszámolt.)
Akkor a szezon végére nem sikerült megállapodást kötni a játékosokkal, emiatt törölték a teljes rájátszást a döntő World Seriesszel együtt, és nem hirdettek bajnokot.
Ilyenre egyik világháború és az 1920-as éveket sújtó nagy gazdasági világválság alatt sem volt példa. Az MLB-hez becsatornázott szakírók szerint azonban az idei helyzet rosszabb, mint az 1994-es szituáció, már csak azért is, mert akkor nem volt világjárvány és a vele együtt járó gazdasági válság nehezítő tényezőként.
Ez volt az a sztrájk egyébként, ami miatt részben visszament az NBA-be az akkor épp a baseballal kísérletező Michael Jordan is. Összesen 232 napig tartott (1994. augusztus 14-től 1995. április 2-ig), ezzel ez volt az MLB leghosszabb sztrájkja. Összesen 948 mérkőzés maradt el, a kiváltó oka pedig a tulajdonosok által bevezetni kívánt fizetési plafon volt.
1995-ben egy New York-i bíróság közbenjárása után a lejárt kollektív szerződéssel (CBA) kezdték meg a szezont, amely az új megállapodás megkötéséig maradt érvényben. A játékosok szempontjából kulcsfontosságú volt a változatlan szabadügynöki piac rendszere is.
Az új CBA-t végül csak 1996-ban kötötték meg, ám a sztrájknak döntő szerepe volt a Montreal Expos csapatának megszűnésében. Az Expos állt a legjobb mérleggel az 1994-es szezon megszakításakor, könnyen lehet, hogy bajnokok lehettek volna, ehelyett a pénzügyi nehézségeik miatt 1995 tavaszán pár nap alatt meg kellett válniuk a csapat négy legjobb játékosától, és ez mélyrepülésbe lökte a csapatot. Végül 2004-ben szűntek meg, a franchise joga Washingtonra szállt át, ahol 2005-től Washington Nationals néven folytatták.
A nézők szempontjából tulajdonképpen mindegy, melyik oldal hibájából nem indul el, vagy éppen törlődik a teljes MLB-szezon, ők csak azt látják, hogy nincs baseball, nem lehet még a tévében sem nézni a meccseket. Éppen ezért értelmetlen, hogy mindkét fél a médiát próbálja meg felhasználni az üzengetésre, hiszen nem nagyon fognak együttérzésre találni a súlyos munkanélküliséggel terhelt társadalomban.
Ráadásul maguk alatt vágják a fát. A baseball ugyan az első lejátszott meccs óta eltelt lassan 175 éves története során fontos részévé vált az amerikai kultúrának és mindennapoknak. De ha kimarad egy teljes szezon, miközben az NBA és az NHL befejezi a saját idényét, majd ősszel/télen az NFL-hez hasonlóan elindítja az új idényét, óriási lépéshátrányba kerülhet a civakodás miatt a baseball-liga, hiszen lesz mit nézni helyette.
Mindezt csak tetézi, hogy nem a biztonsági előírásokon vagy épp a lebonyolításon, hanem a pénzen nem tudnak megegyezni a felek, miközben az egész világ érzi a válság hatását.
A jelenlegi kollektív szerződés 2021-ig érvényes, vagyis ha sokáig megy egymás hibáztatása, akkor annyira elmérgesedhetnek a felek, hogy az a bajnokság komplett jövőjét is veszélybe sodorja. A játékosok az idei sérelmeiket felemlegetve nagyobb kedvvel tekinthetnek a sztrájk lehetőségére. A tulajdonosok a 2020-as év okozta jelentős kiesés után tulajdonképpen már minden mindegy alapon dőlhetnek hátra arra várva, hogy a fizetés nélkül tengődő játékosok hívják őket, hogy akkor pontosan milyen feltételek mentén is tudnak megállapodni.
A helyzetet nehezíti, hogy a játékosok a korábbiakhoz képest elég rosszul jöttek ki az előző évekből, miközben az MLB folyamatosan erősödött.
Az elmúlt évtizedben a 30 MLB-csapat átlagos értéke megháromszorozódott, most nagyjából 1,85 milliárd dollárt ér egy csapat. A játékosok fizetése is nőtt persze, 2006 óta majdnem a duplájára, az elmúlt évtizedben pedig mintegy 40 százalékkal, ám az elmúlt öt évben stagnálnak a fizetések. Tehát a játékosok joggal érezhetik úgy, hogy miközben eddig is kimaradtak a jóból, most még aránytalan mértékű megszorítást kapnak a nyakukba.
A tulajdonosok, legalábbis egy részük eközben azzal védekezik, hogy nem is annyira jó üzlet tulajdonosnak lenni. A legutóbb 2011-ben bajnok St. Louis Cardinals tulajdonosa, Bill DeWitt Jr. például azt találta mondani, hogy nem annyira jövedelmező a baseball. Épp csak azt felejthette el, hogy a csapat, amit 1997-ben 150 millió dollárért vett meg, mostanra 2,2 milliárd dollárt ér, vagyis 23 év alatt majdnem a 15-szörösére nőtt az értéke. Az elmúlt évben is majdnem 10 százalékos értékgyarapodást ért el vele, míg a bevételeket jóval 300 millió dollár fölé vitte.
Azokban a ligákban, ahol van fizetési plafon (NFL, NBA, NHL), ezt az előző szezon bevételéhez igazítják. Logikus, hogy ha visszaesés van, akkor a fizetésre fordítható rész is csökken. A baseballban viszont csak luxusadó van, kemény fizetési plafon nincs, és a kollektív szerződésben sincs összekötve a fizetésre fordítható, fordítandó keret a bevétellel. Tehát a játékosok (és az őket védő szakszervezet) joggal húzhatják majd fel a szemöldöküket, ha a tulajdonosok a bevételkiesésre hivatkozva akarják majd csökkenteni a fizetéseket. Márpedig biztosan csökkenteni akarják majd, ami a 2021-es megállapodást is megnehezíti majd.
És akkor ott van a marketingszempont. Tegyük fel, hogy a 2021-es MLB-szezon rendben el tud indulni majd. Mire ez megtörténik, a legtöbb csapat 2019 szeptemberétől nézve, tehát jó másfél év alatt lehet, hogy csak 50 meccset játszik majd. Az NBA-ben ugyanennyi idő alatt 130 meccs lesz a csapatok háta mögött. Az MLB-nek eddig sem sikerült túl nagy reklámértéket kifacsarnia a legnagyobb sztárjaiból – Mike Trout és Bryce Harper a sportág legnagyobbjai, mégsem ismerik őket eléggé –, ha pedig alig játszanak, ez még nehezebb lesz. A fiatal tehetségek felépítése pedig már egy külön szint.
Mivel pénzről, nagyon sok pénzről van szó, valószínűleg sikerül a feleknek megállapodniuk a 2020-as szezonról. Ám ez önmagában még nem jelent semmiféle megváltást az MLB jövőjére nézve.
(Borítókép: Rajongók a Washington Nationals és a New York Yankees meccsen a FITTEAM Ballparkban, Palm Beachen, 2020. március 12-én. Fotó: Michael Reaves / Getty Images)