Index Vakbarát Hírportál

Három koronavírus-fertőzött az UVSE vízilabdacsapatában

2020. augusztus 16., vasárnap 13:32

Az UVSE vízilabdacsapatánál a koronavírus-tesztelés során három játékos pozitív mintát produkált, írja az MTI a klub Facebook-oldalára hivatkozva.

A klub közösségi oldalának tájékoztatása alapján a játékosok és a szakmai stáb tagjai pénteken estek át a tesztelésen, közülük három eredménye lett pozitív. Hozzátették: a második vizsgálatot szerdán végzik el a SOTE Klinikáján. Az együttes erre az időszakra esedékes edzéseit és edzőtáborát lemondta, a játékosok pedig a karanténban megszokott szárazföldi edzéseket végzik majd el. "A női felnőtt csapatunkat illetve az UVSE utánpótlását és edzőtáborozását nem érinti", írta az egyesület.

Az UVSE legutóbb szerdán, a Magyar Kupa Margitszigeten zajló végjátékában játszott a Szentessel a 9-12. helyért - és szenvedett 10-6-os vereséget -, ám a rendhagyó, többfordulós nyári kupasorozat nem sikerült befejezni, mert a címvédő FTC-Telekom Waterpolo gárdájánál négy játékos mintája lett pozitív. Ezért szerdán az esti elődöntőket, valamint az MK csütörtöki helyosztóit elhalasztották. 

Az UVSE ezzel a negyedik csapat, amelynél koronavírusosak lettek játékosok.

Vasárnapi hír még, hogy pozitív lett az UTE jégkorongosának koronavírus-tesztje, lezárták az Újpesti Jégcsarnokot, illetve, hogy több fertőzött van a Felcsút focicsapatában, ezért elmarad a Honvéd elleni szezonnyitó meccsük.

Rovatok