Sporttörténelmi pillanat ez, mert nem sűrűn fordult elő, ha egyáltalán előfordult már, hogy egy olimpiai kijutást eldöntő mérkőzésen, amit az ellenfél otthonában vívunk, a magyar válogatott lejátssza a pályáról a riválisát. Nem akárkit, hanem az athéni játékok bajnokát, a riói olimpia ezüstérmesét, a tavalyi világligadöntőst. Az olasz vezérkar, Gianni Lonzi, Paolo Barelli, Alessandro Campagna, mindenki szeme láttára. Büszkén fogadtuk a mérkőzés után a gratulációjukat – áradozott az Indexnek Bíró Attila szövetségi kapitány a magyar női vízilabda-válogatott Olaszország felett aratott 13–10-es győzelme után, amit Triesztben, az olimpiai selejtezőtorna elődöntőjében aratott, és amellyel kijutottak legjobbjaink a tokiói játékokra. 

Valóban hitetlenkedve dörzsöltük a szemünket, ahogy a magyar válogatott Szilágyi egy, majd Keszthelyi két góljával három perc alatt 3–0-ra elhúzott, és attól kezdve ki sem adta a kezéből a kezdeményezést. Az a magyar válogatott, amely csütörtökön csak szenvedett a görögök elleni csoportmeccsen.

Valljuk be, csapatsportokban ritka az ilyesmi, pláne a nőknél, hogy amikor minden külső körülmény ellenünk szól, így remekeljen egy együttes – folytatta a szakember. – A görögöktől elszenvedett 8–5-ös vereség után nem hordtam le a lányokat a sárga földig, inkább megpróbáltam erőt meríteni a kudarcból és felkészíteni a csapatot a szombati sorsdöntő összecsapásra. Azt nyilván nem tudtam előre, hogy ennyire jók leszünk, de abban biztos voltam, hogy meglesz a sanszunk a győzelemre. Tudtuk, hogy az olaszok be lesznek tojva az elején, és hogy akkor kell megrendítő csapást mérni rájuk – így is történt. 

Ilyenkor az ember joggal kérdezi, vajon honnan lehetett ezt tudni.

Onnan, hogy egyrészt van egy nagyszerű pszichológusunk Csernus Imre személyében, továbbá együtt dolgozunk egy Mentors and Partners nevű céggel, amely üzleti szervezetfejlesztéssel foglalkozik, és a mi esetünkben a válogatottat is egy fejlesztendő vállalkozásnak tekinti. Ez a cég mentáltréningeket tartott nekünk, aminek most meglett az eredménye. Persze ők nincsenek kint Triesztben, Imre sem, az ő munkájuk befejeződött, amikor felültünk a buszra, és elutaztunk. 

Rendkívül érdekes az a mód, ahogy Bíró kapitány viszonyult a játékosaihoz a görögöktől elszenvedett, valóban lehangoló vereség után.

Nem emeltem fel a hangomat, mert tudtam, hogy a vírus miatti tizenegy hónapos kényszerszünet után nem várható el a jó játék a csapattól. Ezért volt olyan nehéz a keret kijelölése, mert nem kaptam támpontot a formákat illetően. Miközben a görögök játszottak Málagában felkészülési meccseket a spanyolokkal, tehát előnyben voltak velünk szemben. És tudtam, hogy még egyszer nem fogunk olyan pocsékul játszani. Az már csak bónusz volt, hogy Magyari Aldának sokáig nem lehetett gólt lőni, Keszthelyi Ritának pedig keressük az űrhajóját, hogy hol szállt le, mert amit ő nyújtott, nem csak a hat góljával, hanem általában a játékával, az földönkívüli teljesítmény volt. Űrvízilabdát játszott! Ilyen játékos nagyon kevés van a világon. 

A kapitány arról is beszélt, miért a húszéves Magyarit védette az első számú kapusunk, a rutinos Gangl Edina helyett.

Ismerem Alda képességeit, két és fél éve itt van a keretben, de eddig fejben nem volt ennyire erős, mint most. A klubjában, a Dunaújvárosban sokat fejlődött, és már másfél éve, a BENU-kupán is kivédte a hollandok szemét. Azt korábban is elmondtam a lányoknak, hogy ezen a trieszti tornán nehezebb lesz döntőbe jutni, mint az olimpián. A mostani játékunk bárki ellen elég lehet, talán az amerikaiakat leszámítva, és most már nagyon jó lenne megszerezni a magyar női vízilabdasport első olimpiai érmét. Arra azért már így is büszke vagyok, hogy amióta én vagyok a kapitány, mindig kijutottunk az olimpiára. 

Vasárnap este nyolckor még hátravan a trieszti döntő, egy presztízsmeccs, valójában tét nélkül.

(Borítókép: Keszthelyi Rita Triesztben 2021. január 22-én. Fotó: Marcel ter Bals/BSR Agency/Getty Images)