Index Vakbarát Hírportál

Beckenbauer pártolja, hogy Matthäus legyen a szövetségi kapitány

2021. március 13., szombat 13:50

Franz Beckenbauer a Bild című napilap szombati számában azt nyilatkozta: reméli, hogy Lothar Matthäus lesz a német labdarúgó-válogatott következő szövetségi kapitánya.

Határozottan bízom benne, hogy Lothar kapja a munkát. Jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és sokat fejlődött.

Beckenbauer szövetségi kapitányi időszakában a német válogatott 1990-ben Lothar Matthäus vezérletével világbajnok lett.

A 75 éves sportvezető hozzátette, a Bayern München vezetőedzője, Hans-Dieter Flick is nagyon jó jelölt lenne, hiszen dolgozott a jelenlegi kapitány, Joachim Löw segítőjeként, és jól ismeri a Német Labdarúgó Szövetséget is, de hozzátette:

nem vagyok biztos benne, hogy a Bayern elengedi.

A kapitányi kérdés azért aktuális, mert Joachim Löw kedden jelentette be, hogy a tavalyról idén nyárra halasztott Európa-bajnokság után nem folytatja munkáját a német válogatottnál, holott a szerződése jövő év végéig szól. A szakvezető 2006 óta irányítja a nemzeti csapatot, amellyel 2014-ben világbajnok, 2010-ben vb-bronzérmes lett, 2008-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, 2017-ben pedig a konföderációs kupán diadalmaskodott.

Lothar Matthäus pénteken úgy fogalmazott, saját bevallása szerint nem foglalkoztatja, hogy átvegye a válogatott irányítását, a közvélemény nyomására azonban elgondolkodna a lehetőségen. A korábbi magyar szövetségi kapitány kedden úgy vélekedett, hogy Ralf Rangnick a legesélyesebb jelölt a kispadra.

Rangnick szerdán kijelentette, szívesen lenne szövetségi kapitány. Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője, továbbá az RB Leipziget irányító Julian Nagelsmann kijelentette, hogy jelenleg nem foglalkoztatja a kapitányi poszt. Hans-Dieter Flick pénteken úgy fogalmazott, csak a Bayern Münchenre szeretne összpontosítani, és nem érdeklik a jövőjével kapcsolatos találgatások.

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) csütörtökön bejelentette, hogy németül beszélő edzőt keres a válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere hangsúlyozta, hogy a DFB nem lép kapcsolatba érvényes szerződéssel rendelkező edzőkkel, kivéve, ha azok jelzik, hogy el akarják hagyni klubjukat.

A német válogatott a nyári Európa-bajnokságon a világbajnok franciákkal, a címvédő portugálokkal, valamint a társrendező magyarokkal szerepel azonos csoportban.

(Borítókép: Franz Beckenbauer és Lothar Matthäus. Fotó: Gisela Schober / Getty Images)

Rovatok