Index Vakbarát Hírportál

A pólós most nem a vízben ütközött, hanem a Blahán

2021. március 13., szombat 16:12

Tizenhét évesen már felnőtt válogatott volt, tizenkilenc éves korára mindent megnyert, amit meg lehet nyerni, univerzális vízilabdázó, szerencsére nem esett baja. Ez Nikola Jaksics, az FTC-Telekom 24 éves pólósa rövid jellemzése. A szerb sportember szombaton ütközött gépkocsijával egy mentőautóval a Blaha Lujza téren.

Már beszéltem telefonon Nikolával, szerencsére nem esett baja, most ez a legfontosabb, más kérdés, hogy nyilván ő követett el szabálytalanságot, ha igaz, hogy a buszsávban haladt.

Mindezt Zsivko Gocics, az ob. I-ben listavezető Szolnoki Dózsa edzője mondta el lapunknak.

Gocics játékosként a riói olimpiai bajnok szerb válogatott erőssége volt, együtt játszott az 1997. január 29-én Belgrádban született Jaksiccsal.

Nikola már tizenhét évesen bekerült a felnőtt válogatottba, 2016-ban és 2018-ban tagja volt az Európa-bajnok válogatottunknak, 2015-ben Kazanyban pedig 18 évesen játszott a vb-győztes szerb együttesben

– jellemezte korábbi játékostársát a magyarul tökéletesen beszélő Gocics.

A szolnoki tréner szuperlatívuszokban beszélt Jaksicsról, a játékosról, akit a világ egyik legjobb vízilabdázójának tart, de nemcsak ő, hanem az egész szakma. Univerzális, minden poszton bevethető – 197 centis, 90 kilós – játékosról beszélünk, akinek semlegesítése többnyire megoldhatatlan feladat az ellenfél védőinek. Sokoldalúságban csak a korábban szintén Szolnokon, előzőleg Szegeden, majd a Fradiban, ez idő szerint pedig a Pro Reccóban játszó ausztrál Aaron Younger fogható hozzá.

Jaksics lövőerejére jellemző, hogy két éve a kvangdzsui vb-n Dél-Korea ellen eltörte a kapufát!

Jaksics a 2017-es budapesti vb-n bronzérmet szerzett a szerb válogatottal, 2017 májusában igazolta le a Fradi, 2018-ban és 2019-ben bajnokságot nyert, 2020-ban a járvány miatt nem hirdetett bajnokot a szövetség. 2019-ben a Bajnokok Ligáját is megnyerte a népligetiekkel, előző évben az Európa-kupát, továbbá a magyar kupát és az európai, valamint a magyar szuperkupát is. 2019-ben részese volt a szerb világliga-diadalnak azon a tornán Belgrádban, amelyiken Gór-Nagy Miklós búcsúzott a magyar válogatottól.

A belgrádi születésű Jaksics a Partizanban nőtt fel, és mielőtt a Fradi leszerződtette volna, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben szerb bajnokságot nyert nevelőegyesületével. Tavaly bekerült a világ öt legjobb 23 éven aluli játékosa közé.

Ha igaz, hogy a szombati balesetnél a buszsávban előzött meg egy autóbuszt, és úgy ütközött a mentőautóval, akkor nagyon valószínű, hogy egy darabig nem ülhet a volán mögé. 

(Borítókép: A ferencvárosi Nikola Jaksic (j) és Giacomo Cannella az olasz csapat játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája B csoportja második fordulójában játszott FTC-Telekom Waterpolo - Brescia mérkőzésen a budapesti Duna Arénában 2020. december 16-án. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Rovatok