Index Vakbarát Hírportál

A szezon végére visszatérhetnek az angol szurkolók a stadionokba

2021. március 13., szombat 13:03

Richard Masters, az angol labdarúgó Premier League vezérigazgatója szerint a mostani szezon utolsó két fordulójában visszatérhetnek a szurkolók a lelátókra.

A brit kormány februárban bejelentette, hogy négy ütemben enyhíti a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozásokat és lezárásokat. A tervek szerint a harmadik szakaszban, május 17-től akár tízezer néző vagy a befogadóképesség negyedének megfelelő létszámú szurkoló lehet a stadionokban, attól függően, hogy melyik a kisebb szám.

Remélhetőleg a szezon utolsó két fordulójában akár 10 ezer néző is lehet a stadionokban. Ez fantasztikus befejezést tartogat az idény végére

– nyilatkozta Richard Masters egy Premier League-nek adott videóinterjúban.

A vezérigazgató szerint a mostani évad végére a Premier League-ben a veszteség eléri a kétmilliárd fontot, hiszen a zárt kapus mérkőzések miatt a klubok elesnek a meccsnapi bevételektől és a tévétársaságoktól is kevesebb pénz érkezik.

Masters kijelentette, ha Nagy-Britannia oltási programja a tervek szerint halad, akkor a futball a következő szezonban visszatérhet a megszokott kerékvágásba.

Az a célunk, hogy a következő idény elejétől ismét telt ház legyen a stadionokban, és a kormány ütemterve erre lehetőséget ad

– magyarázta.

(Borítókép: Manchester City szurkolók egy mérkőzésen 2018-ban. Fotó: Michael Regan / Getty Images)

Rovatok