Csapó Gáborról mindenki tudja, hogy a hetvenes, nyolcvanas években a világ egyik legjobb vízilabdázója volt: 1973-ban, Belgrádban világbajnok, három évre rá Montrealban olimpiai bajnok volt, és légiósként még 35 évesen is az olasz bajnokság gólkirálya. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy az 1990-es olaszországi labdarúgó-világbajnokságon ő gardírozta a Nemzeti Sport kiküldött tudósítói brigádját, és jobban ért a focihoz, mint a pólóhoz. Ami pedig azért valami, mert „Dudi” a vízilabda professzora. 

Jól tudom, hogy az angoloknak drukkolt az Eb-n?

Na ne idegesítsen! Hát persze, hogy az olaszoknak szurkoltam, pedig ebben a mostani csapatukban nem is  voltak igazán nagy egyéniségek. Most nekem ne jöjjön Donnarummával, Chiellinivel meg Bonuccival, egy kapus vagy egy védő hogyan vethető össze egy csatárral vagy egy irányító középpályással? Hol volt olyan sztár Roberto Mancini válogatottjában, mint a '90-es csapatban – ha már azt a vb-t említette – Roby Baggio vagy Salvatore Schillaci? Utóbbi egyébként palermói volt, ahol én is pólóztam...

De Baggióék már az elődöntőben kikaptak Maradonáéktól, Chielliniék viszont saját oroszlánbarlangjukban legyűrték az angolokat, és Európa-bajnokok lettek.

Bocsánat, nem azt mondtam, hogy a jelenlegi olasz válogatott nem jó csapat! Csak hiányoznak belőle a nagy egyéniségek. Meg aztán az is baj, hogy a szabályok és a bírók nem védik a sztárokat. A színházban is rengeteg jó színész van, aki a szakma minden fortélyával tisztában van, de nem alkalmas egy főszerepre. Ez van a futballban is. Sok a jó iparos, de kevés a sztár. Az olaszoknál sok a jó iparos. De olyat, akiért úgy istenigazából megdobbanna az ember szíve, nem láttam. Mint amilyen annak idején Baggio volt.

Chiellini sem dobogtatta meg az ön szívét? Vagy Bonucci?

Egy védő?! Azért egy Cassano halálosan link futballista volt, vagy Gascoigne-ról nem is beszélve, de rájuk oda kellett figyelni. Persze sok megfejthetetlen része van a történetnek, hiszen nem mindig a legjobb futballista rabolja el az ember szívét, mint ahogy a nőkkel is így van ez. Nekem most már mindig fenntartásaim vannak egy Európa-bajnoksággal, de még majdnem egy világbajnoksággal is, mert a Bajnokok Ligája mindent visz. Ebből kifolyólag a játékosok már ki is vannak szipolyozva, mire elkezdődik az aktuális Eb vagy vb. Összeállnak egy világversenyre, persze nyerni akarnak, mert nyerni jó, de egy Eb-n veszíteni is jó, mert akkor hamarabb mehet szabadságra az ember. Úgy vannak vele, hogy jó dolog győzni, de igazából nem annyira érdekli őket az egész.

Mintha az történt volna az Eb-n, hogy azok győztek, akik a BL-ben nem jutottak messzire. Akik nem voltak kifacsarva. Vagyis az olaszok. A franciák, angolok pedig elvéreztek, ki előbb, ki utóbb. Nem?

Ez szerintem egy kicsit tudálékoskodás, ma divat ragozni a semmit, nem hinném, hogy erről lenne szó. Persze igaz, hogy a futball rászorul egy kis ráncfelvarrásra. Én például húsz éve szajkózom, hogy a tizenegyespárbajt nem a meccsek után, hanem előtte kellene lerendezni. Mindjárt másképp állnának hozzá a csapatok! Aki elvesztette a tizenegyeseket, az egyből nekiesne a másiknak, mert tudná, hogy neki a döntetlen nem jó, neki futballoznia kell. 

Nem is rossz ötlet!

Van itt más is. Nekem az borzasztóan nem tetszik, hogy ezek az agyonfizetett játékosoknak, meg főleg az edzőknek – mert azért ezek a csillagászati bérek kitalált, irreális összegek – mindennél többet ér, hogy ők ne kapjanak ki. Ami utána jön, ha alulmarad tizenegyesekkel, az már nem kikapás. Na de ha előbb rúgják a tizenegyeseket! Akkor nem lehetne blöffölni. És a VAR-szabály sincs még eléggé bejáratva.

Mit szól Roberto Mancinihez?

Nekem Bakáts Gyuri a legjobb barátom, aki 1972 óta Rómában él, valaha együtt vízilabdáztunk az ifiben. Ő urológus, és a Lazio futballcsapatának a doppingügyeit ő kezeli 38 éve, Mancini pedig 1997 és 2001 között a Lazio játékosa volt. Szóval, Gyuri eléggé bennfentes. Ő azt mondja, hogy Mancini roppant képzett és hatalmas empátiával megáldott edző, aki annyira jól kezeli a vezetőket, hogy soha, sehol nem konfrontálódott velük. Még a Manchester Citynél sem! Nagyon jó, megfontolt edző, és hát az se felejtsük el, hogy harmincnégy meccsen veretlennek maradni a válogatottal nem akármilyen bravúr. Ilyesmi véletlenül nem fordul elő, még úgy sem, hogy az olasz fociban azért ha egyvalamit tudnak a csapatok, akkor az a védekezés. A 0–0-t meg az 1–0-t ők találták fel. 

Igazságosnak tartja a döntő eredményét?

Igazságosnak. Azt hiszem, az angolok elszúrták ezt a meccset. Amikor nekik ment a játék az első félidőben, 1–0-ra vezettek, el kellett volna dönteniük a mérkőzést. Óriási előny, ha valaki a második percben gólt tud rúgni, azzal az ellenfél taktikája azonnal felborult. És az angolok nem tudtak élni ezzel az előnnyel.  Nem értettem, miért szűntek meg futballozni egy óra elteltével. Tudom, ezt a szakértők azzal a taktikai váltással magyarázták, hogy Trippier helyett bejött Saka, de nem erről volt szó. Valamitől lelkileg megrogytak. És ha ez így történt, akkor végső soron mégsem annyira jó futballisták, mint ahogy azt a pénzben kifejezett értékük sugallja. Az igazán jó futballista mindig jó játszik. Ha esik az eső, jól játszik. Ha csal a bíró, jól játszik. Mindig jól játszik. Engem nem lehetett mentálisan megzavarni. Igaz, én „csak" pólóztam. Számomra érthetetlen volt az angol csapat a hatvanadik perctől. És Southgate! Becserél két játékost, Sanchót és Rashfordot  a 119. percben a tizenegyesekre?! Ez mi? Meg sem kóstolták a meccs hangulatát, és rögtön a legfontosabb feladatot bízza rájuk?!

Tehát Mancini felülmúlta Southgate-et?

Felül, felül. Egyértelműen. Mancini jobb edző, mint Southgate. És az is baj volt, már az angolok szempontjából, hogy a csapatuknak nem volt vezére. Erre mondta szegény Bene Feri, hogyha a Császár (Albert Flórián – a szerk.) ott van a pályán 1973. június 13-án a svédek ellen a 76. percben, 3–2-es vezetésünknél, akkor rákiabál Vidáts Csabára, nehogy felfusson a támadással, hanem maradjon hátul Edström mellett. De 1973-ban a Császár már nem volt válogatott, a csapatnak nem volt vezére, Vidáts felfutott, a magára hagyott Edström pedig befejelte. És kiestünk, nem jutottunk ki az 1974-es világbajnokságra. Én kiabáltam Csabának, hogy ne menjen előre, mondta nekem Bene Feri, de az én szavamnak nem volt akkora súlya, mint a Flóriénak. Ez hiányzott az angoloknál, egy Császár. Az olaszoknak ott volt Chiellini, ő összerántotta a Squadra Azzurrát.  De van itt még egy dolog, amit nem értek. 

Na, micsoda? 

Itt van ez a sárga lap. Amivel önmagában nincs bajom. De azzal sokkal inkább, hogy aki begyűjti a második sárgáját, az a következő meccsen nem játszhat, kivéve, ha az a döntő. Ezt én, mint egy tematikus csatorna előfizető nézője, kikérem magamnak. Most nem az M4 Sportról beszélek.  Én azért fizetek, hogy lássam a sztárokat. Ha valakinek összegyűlik a két sárgája, fizessen a hazája szövetsége az UEFA-nak egymillió eurót, de ne tiltsák el az illetőt. Nekem, mint előfizetőnek, mi közöm van a Ronaldo vagy a Xhaka sárga lapjaihoz? Az UEFA hatalmas pénzeket szed be a szponzoraitól, mondjuk a Coca-Colától azért, mert milliók nézik az Eb meccseit, és ez megéri a Coca-Colának, mert milliók látják a reklámját. De ha nincsenek sztárok, nincs nézettség, és a Coca-Cola nem szponzorálja az UEFA-t. Ez ilyen egyszerű. Az 1990-es vb-döntőben nem játszhatott sárga lapok miatt Caniggia, és ezzel a FIFA kiherélte az argentinokat, tovább megyek, ezzel megfosztottak bennünket, nézőket egy hatalmas élménytől. Szerencsétlen Maradona egyedül küzdött a németekkel. 

Ezzel együtt szereti a futballt?

Hogy szeretem-e? Én már a póló helyett is focit nézek...

(Borítókép: Csapó Gábor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)