Index Vakbarát Hírportál

Saját példaképeikkel találkozhattak az érdeklődők a Nagy Sportágválasztón

2021. szeptember 17., péntek 15:31

Két év szünet után visszatért a Nagy Sportágválasztó, ami – ahogy sok más esemény – a koronavírus-járvány miatt maradt el az elmúlt időszakban. A rendezvényt évente két alkalommal tartják meg, a leállás utáni elsőnek pedig, akárcsak a korábbiaknak, a Merkapt Sportközpont adott otthont.

Az esemény kommunikációs igazgatója, a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely arról számolt be az Indexnek, hogy 2016 óta immáron több mint 100 sportágat próbálhatnak ki a látogatók, természetesen ingyenesen.

Nagy Sportágválasztó

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó azt is elmondta, hogy a kétnapos „fesztiválra" pénteken majdnem 150 iskola szervezett kirándulást, míg a szombati nap a családoké volt. A fiatalok, azon kívül, hogy belekóstolhattak több sportba, olimpiai, világ- és Európa-bajnokokkal, érmesekkel, azaz gyakorlatilag a példaképeikkel találkozhattak.

A rendezvény sokszínűségét a parasportok felé történő érzékenyítés, különböző oktatások (újraélesztés, életmentés), valamint érdekes tudományos vizsgálatok (pl. antropometriai) tették teljessé. Kiss azt is hozzátette, hogy a járványhelyzet miatti kényszerleállást sem töltötték tétlenül, ez idő alatt felújították azt a tavat, ahol a különböző evezős sportágakkal ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Rovatok