A tokiói olimpia férfikosárlabda-tornájának második napján Szlovénia 118–100-ra legyőzte a világbajnoki ezüstérmes Argentínát. A szlovénok világsztárja, Luka Doncic káprázatos teljesítményt nyújtott élete első olimpiai mérkőzésén, akár rekordot is dönthetett volna, de aztán inkább nem tette meg. A meccs után el is mondta, miért nem.
1992 óta a nyári olimpiák egyik ékköve a férfikosárlabda-torna. A barcelonai ötkarikás játékok előtt eltörölték azt a szabályt, hogy profik nem vehetnek részt a viadalon, így születhetett meg a legendás Dream Team, amely aztán fel is nőtt a ráakasztott névhez. Papíron talán minden idők legerősebb csapata volt az, 12-ből 11 tagja az egyetemes kosárlabdasport legendás alakja.
A Team USA azóta sem fukarkodik a jó játékosokkal, nyernie azonban nem sikerült mindig, 2004-ben, Athénban ugyanis meg kellett elégednie a bronzéremmel az egyébként akkor is klasszisok sorát felvonultató (LeBron James, Dwyane Wade, Carmelo Anthony, Allen Iverson, Jason Kidd, Tim Duncan, hogy csak a legnagyobb neveket említsük) amerikai válogatottnak.
Teljesen mindegy, hol és melyik évben rendezik meg a nyári olimpiát, az összes sportolót figyelembe véve a legnagyobb világsztárok (mondjuk, a teniszezők mellett) az amerikai kosarasok. Éppen ezért mindenki a Team USA-ra kíváncsi, valamint arra, hogy egyáltalán lesz-e kihívójuk.
Idén van, nem is egy. És most nem csak a francia válogatottra kell gondolni, amely vasárnap a nyitófordulóban legyőzte Gregg Popovich alakulatát, mert több csapat is trónfosztás céljából érkezett Tokióba.
Persze az elmúlt olimpiákon is erről álmodoztak – mondjuk – a spanyolok, a szerbek vagy még sokan mások, arra viszont talán még nem volt példa 1992 óta, hogy az olimpiai kosárlabdatorna legjobb (de minimum legérdekesebb) játékosa nem amerikai.
De még csak nem is spanyol, argentin vagy francia. Hanem szlovén, Luka Doncicnak hívják, és még mindig csak 22 éves. Európában már 19 éves korára elért mindent: Szlovéniával Európa-bajnok lett 2017-ben, a Real Madriddal spanyol bajnokságot és Euroligát nyert, utóbbiban a Final Four legjobb játékosává választották, és a szezon álomcsapatába is bekerült. Majd a Dallas Mavericks kiválasztotta a 2018-as NBA-drafton, azóta pedig Amerikát is meghódította.
Az NBA minden szezon előtt elküld egy kérdőívet a klubok általános igazgatóinak, olyan kérdésekkel, hogy szerintük ki lesz a bajnok, ki lesz az MVP, ki a legjobb edző stb. Vannak persze érdekesebbek is, mint például ez:
Ha ma a nulláról kellene csapatot építenie, melyik játékos lenne az alapköve?
A legutóbbi felmérésen az akkor regnáló, kétszeres MVP (azóta már bajnok), Jannisz Antetokounmpo és Luka Doncic kapta a legtöbb szavazatot, ami mindent elmond az ő tengerentúli megítéléséről.
Most viszont egyetlen dologra kell koncentrálnia: olimpiai bajnoki címig vezetni Szlovéniát.
Nem ők a legesélyesebbek, de ugyanez volt a helyzet 2017-ben, ráadásul Doncic néhány héttel ezelőtt kijelentette, hogy egy olimpiai arany többet jelent neki egy NBA-gyűrűnél.
És ha valamit ennyire komolyan gondol, akkor mindent meg is fog tenni érte. Dallasban számtalanszor vette a hátára a csapatot, aztán ezt szintén megtette Szlovéniával az olimpiai selejtezők alatt, ahelyett, hogy a sebeit nyalogatta a playoffból történt kiesés után. Az ötkarikás játékokon először Argentína ellen mutathatta meg magát a csoportkörben.
Persze nem ő az egyetlen művész a pályán, a vb-ezüstérmes argentinoknál is olyanok pattogtatnak, mint a Denver Nuggets irányítója, Facundo Campazzo, vagy az elnyűhetetlen, 41 éves Luis Scola. Doncic aztán úgy bekezd, hogy alig lehet követni, egymás után három támadást is jó triplával fejez be, de Scola sem akar adósa maradni. Doncic viszont úgy kelt fel reggel, hogy ezt a meccset ő mindenképpen meg akarja nyerni. A három hármas után három büntető, majd egy 2+1-es játék, és máris 15 pontnál jár. Aztán hajít egy homályt is, de ez is benne van a játékában: néha túlvállalja magát. Az első negyed utolsó percében aztán leülteti Aleksander Sekulic, hogy kicsit pihenjen.
Aztán a másodikban visszajön, és megcsinál egy szenzációs lefordulást, egyre többet mutat meg a közel végtelen repertoárjából. Az asszisztok mondjuk hiányoznak, de azok is meglennének, ha a társak nem dobtak volna mellé három teljesen tiszta triplát, ráadásul az is látszik, hogy a túloldalon Sergio Hernandez mester is ukázba adta a meccs előtt:
Ha tud, verjen meg minket egyedül, ne duplázzátok be, ne tudjon osztogatni!
Doncic pedig köszönte szépen, és élt a lehetőséggel.
A Wonderboyt sokszor kritizálják a védekezése miatt, most azonban nem lehet rá panasz. Kioszt egy blokkot, majd összeszedi a labdát, és felteszi azt alley-oopra Mike Tobey-nak. A következő támadásnál pedig összeszed egy támadópattanót a palánk alatt, és dob belőle egy könnyű kosarat. Aztán megismétli ugyanezt.
Azt csinál, amit akar, olyan – senki nem tudja egy az egyben megállítani –, mintha egy juniorcsapat ellen kellene játszani. Pedig nem, az ellene tehetetlen argentinok két éve világbajnoki döntőt játszottak.
Kontakttal együtt is bedobja, amit kell, meg a büntetőt is, majd jön egy újabb gólpassz és egy szlovén tripla, aztán ő maga is bevág borzasztó nehéz távolit. Ízekre szedi a vb-ezüstérmest, 31 pont, 8 lepattanó, 2 gólpassz egy félidő és 16:24 percnyi játékidő alatt. Ja, és húszpontos vezetés (62–42). Nem mellesleg vasárnap a Team USA együtt jutott el 31-ig a franciák ellen.
A szünet után egy blokkal jelentkezik, nem pihen tehát, aztán megint megtalálja Mike Tobey-t. Néha persze panaszkodik a bíróknak, bár erről is azt mondta korábban, hogy tudja, le kell szoknia róla. Itt ráadásul nem is kap meg annyi fújást (viszont egy technikait igen), mint az NBA-ben.
De ekkor már örömből játszik, érkeznek a hát mögötti passzok, látványosan élvezi a kosárlabdázást, ezért is imádják olyan sokan.
Olyan, mint egy nagy gyerek, akinek minden mozdulatából sugárzik, hogy mennyire imádja azt, amit csinál.
A sokadik világvégi hármas után a mellettem ülő argentin újságíró dühében az asztalhoz vágja a tollát, és csak csóválja a fejét. Ekkor már 30 pont a szlovénok előnye, aztán a harmadik negyed végén Sekulic lecseréli. Viszont a negyedikben visszajön, és folytatja a pontgyártást, a 10. lepattanójával pedig megvan a dupla-dupla is.
Az argentin kolléga azt monda: agyonverte őket a kosárlabda Maradonája.
48 pontnál jár négy és fél perccel a végső dudaszó előtt, amikor Sekulic leülteti. Az olimpiai rekord 55, de már nem lesz lehetősége megdönteni, viszont így is holtversenyben a második. Élete első olimpiai meccsén, plusz betett még 11 pattanót, 5 gólpasszt és 3 blokkot a közösbe. Űrszámok.
A szlovénok nélküle is gáláznak a végén, 118–100-ra nyernek. Doncic a 48 ponttal is csúcsot dönt egyébként, ennyit NBA-játékos még sosem szerzett egy meccsen az olimpián.
A vegyes zónában nagyon figyelnek rá, nem is engednek kérdéseket, csak a sajtótájékoztatón. Bezzeg Scola megáll, majd szűkszavúan annyit mond, hogy Doncic a világ egyik legjobb játékosa, aki teljesen más szintet képvisel.
A sajtótájékoztatón aztán Sergio Hernandez még tovább megy, szerinte Doncic nem az egyik, hanem A legjobb, és ő ezt már két éve mondogatja. Facundo Campazzo pedig egyetértően bólogat mellette. Aztán csere, érkezik Sekulic és Doncic.
A szakvezető szintén az egekig magasztalja játékosát, valamint az is kiderül, hogy nem a szövetségi kapitány, hanem Doncic döntése volt leülni a meccs vége előtt.
Amikor jön a kérdés, hogy miért, a bedobó csak annyit válaszol, hogy a rekordok őt egyáltalán nem érdeklik, csakis a győzelem. Már önmagában különleges élmény számára az olimpia és az, hogy ennyi sportoló mutathatja meg magát egy helyen, ő pedig rendkívül boldog, hogy a hazáját képviselheti. Egy dallasi újságíró megpróbál helyi témákat felhozni (edzőváltás, Jason Kidd kinevezése), de Doncic rögtön lelombozza: ő jelenleg csak az olimpiával hajlandó foglalkozni.
Ezt pedig a pályán is megmutatta, ehhez hasonló dominanciát ritkán látni nem NBA-s meccsen. A házigazda Japán már előre retteghet, de a zászlóvivő Hacsimura Rui is biztosan tartogat valamit arra a meccsre.